Leégett a kiskanizsai betlehetem és még mindig nem tudják az okát
Szombat hajnalban szénné égve találták a kisknaizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti szabadtéri betlehemet. Hogy ki és miért gyújtotta fel azt egyelőre még nem lehet tudni. De jővő adventkor újjáépítik a betlehemet.
Rommá égett szombatra virradóra a kiskanizsai templom melletti szabadtéri betlehem. Sokan élnek a gyanúval, hogy nem az isteni szikrától lobbant lángra...
Mint arról beszámoltunk, szombatra virradóra a lángok martaléka lett a Sarlós Boldogasszony templom mellett felállított szabadtéri betlehem, melyet évről évre egy lelkes kis közösség készít el. A közelben villanyvezeték nincs, fényfüzérekkel pedig nem díszítették a betlehemet, így sokan élnek a gyanúperrel, hogy valaki, vagy valakik szándékosan gyújtogattak. Ezt azonban sajnos, a közeli térfigyelő kamera felvétele nem tudta megerősíteni, ugyanis az érintett terület éppen kiesik a látómezejéből.
Dr. Páhy János plébános érdeklődésünkre elmondta: a kiérkező és a lángokat megfékező tűzoltók vizsgálata idegenkezűségre utaló nyomot nem talált ugyan (vélhetően az is elégett), ám ő abban is biztos, hogy magától nem lobbant lángra a szalmából, fenyőgallyakból, ruhaanyagokból és fából épült betlehem.
Kérdésünkre Borbély Balázs, a betlehemet készítő csapat vezetője azt mondta: a történtek ellenére adventkor újra megépítik azt.
Forrás: kanizsaújság.hu/NNL
hírek innen, onnan
Videó: Rejtélyes kézmozdulatok a Charlie Kirk meggyilkolása előtti pillanatokban
Az egyik férfi megvakarta az orrát, a másik összefonta a karját. Az internetezők szerint ezek a mozdulatok nem véletlenül történtek.
Soha ne randizz egy olyan férfival, aki ezt az 5 dolgot megtette
A párkapcsolatokban mindig akadnak apró hibák, de vannak olyan viselkedésformák, amelyeket soha nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezeket...
Fókuszcsoport – Első pillantásra a Jólvanezígy nem nyújt semmi különöset, a titok a hangütésben van
Miért ez, és miért nem az? Miért ő, miért nem más? Az internetes, közösségi médiának is vannak sztárjai, őrült népszerű műsorai....
„Maradjon 1956 hőse” – Király Béla
Ahogy belemélyedtem Eörsi László „Király Béla (1912–2009)” című könyvének olvasásába, már ismertem a szerzővel készített pár...
Mi lesz Donald Trump és Hszi Csin-ping találkozójából?
Kína hivatalosan is meghívta Donald Trump amerikai elnököt Pekingbe egy csúcstalálkozóra Hszi Csin-ping elnökkel.
60 ezret érhet a 30 ezres utalvány, ha ezt csinálod vele.
Az Auchan Magyarország új ajánlattal rukkolt elő a nyugdíjasok számára: az élelmiszer-utalványok felhasználásával most akár meg is...
Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a NAV
Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei revizorai...
Muri Enikő: Szinte semennyi időm sem maradt a pihenésre
Az énekesnő folyamatosan pörög...
Thomas Müller a vancouveri mesterhármasa után: Nincs születésnapom, meccsnapom van
A Bayern München egykori legendája, Thomas Müller mesterhármast szerzett a 36. születésnapján. A német klasszis a Vancouver Whitecaps...
Betalált a magyarok ellen, Rómában viszont még gólképtelen az írek csatára
A Torino idénybeli első gólja három pontot ért az olasz Serie A harmadik fordulójában.
Saját húgát gyilkolhatta meg egy 43 éves ecsegi férfi
A feltételezett elkövetőket elfogták.
Sport
A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját
Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.
Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk
A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.
Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából
A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.
Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.
Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hor-nyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt
A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p
Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét
A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.
15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd
Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított
Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett
Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.
Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából
A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b
„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában
Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.
Ennél sokkolóbb szenzáció aligha lesz a világbajnokságon
Magyar bravúr a női maratonon.
Bulvár
Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály
Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.
Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat
A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele
Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály
Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.
Magyar Péter meghökkentő dolgot állít Hadházy Ákosról, nem erre számítottunk
Ellenzéki harc tört ki a választások előtt.
Orosz üzenet a világnak, Vlagyimir Putyin kilőtte hiperszonikus cirkálórakétáját
A Barents-tengeren, Skandináviától északkeletre indították el.
Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének
Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.
Ebben a hónapban a legjobb megszületni
Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.
Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak
Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.
Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett
„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.
Örömtáncot jár az ukrán vezető: a Magyarországot kikerülő, Ukrajna felvételéről szóló EU-s megállapodást üdvözölte
Ukrajna miniszterelnök-helyettese arról a már létrejött megállapodásról beszélt, amely szerint az Orbán-kormány vétója ellenére is folytatható az ukrán uniós integráció.
Újabb életveszélyes nyaklövés az Egyesült Államokban
Súlyosan megsebesült Brantley Worley, a georgiai McCaysville város rendőrségének kapitánya, miután péntek este egy segélyhívásra reagálva nyakon lőtték – közölték a helyi hatóságok.
Óriásit tévedett Pottyondy Edina
Pottyondy Edina magyar influenszer megrendülten reagált Charlie Kirk amerikai konzervatív politikai véleményvezér meggyilkolására, és posztja tömeges támogatást váltott ki a közösségi médiában. Úgy néz ki, hogy
blogmorzsák
A híres waterlooi csata (1815)
A történelem egyik legjelentősebb csatáját Waterloo mellett vívta meg I. Napóleon és Wellington herceg.
Nagy-Miskolc - helységneveink nyomában
Diósgyőr. Hejőcsaba. Lillafüred. Pereces. Szirma. Martin-kertváros. Mindszent. Hámor.
Saját part, saját barát, saját csaj
Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál