Lassan megérkeznek az utolsó gólyák is
Naponta átlagosan 2-300, összesen pedig akár 20.000 kilométert is megtehet a fehér gólya (Ciconia ciconia) a telelő- és költőhelye között. A hímek lassan megérkeznek, így érdemes figyelmünket a gólyafészkek felé fordítani. - Pécsi Napilap -
A hím gólyák legkésőbb március végén, április elején érkeznek vissza, és őrzik a fészket, míg pár nappal később a tojó is leszáll. Többnyire együtt kezdik meg az akár évtizedekig is használt, egyre terebélyesedő költőhely javítását.
A gólyák monogám életet élnek, de többször párt váltanak. Tavasszal az idősebb hímek például nagy harcokat folytatnak a költőhelyet elfoglalni kívánó fiatalabb példányokkal. Ha pedig az előző évi tojó valamilyen ok miatt nem érkezne meg a fészekhez, úgy a hím új tojóval áll párba.
Szűkülő élettér
Az eredetileg a mocsaras ligeterdőkben élő gólyák (vagy ahogy a népnyelv mondja, gilicék, czakók, esetleg eszterágak) rendkívül jól alkalmazkodnak szűkülő életterükhöz, így mára beköltöztek az emberlakta településekre, fészküket fákon, villanyoszlopokon, kéményeken és háztetőkön is megtalálhatjuk.
A tojók jellemzően 2-7 tojást raknak, amelyen a hímmel felváltva kotlanak. A váltást mindig a jól ismert kelepelési ceremónia (a csőrkávák gyors, ütemes összezárása) előzi meg. Később, a június elején kikelő fiókák etetését is felváltva végzik: míg egy felnőtt gólyának napi kb. fél kilogramm, addig egy fiókának több mint napi egy kilogramm eleségre van szüksége, amelyet jellemzően rovarok és giliszták, illetve kisemlősök, kígyók, békák, gyíkok és halak tesznek ki. Ez azt jelenti, hogy egy négy fiókát nevelő párnak 53-55 napon át minden egyes nap kb. 6 kilogramm élő eleséget kell előteremtenie. Ha a szülők úgy ítélik meg, hogy ehhez kevés a táplálék, a gyengébb vagy később kelt egyedeket kilökik a fészekből. Egy szülőpár átlagosan három fióka felnevelésére vállalkozik.
A fiókák három-négy hetesen állnak lábra, héthetes korukra már elérik egy felnőtt gólya méretét, míg nyolc-kilenc hetesen a mozgásukról is alig-alig lehet megkülönböztetni őket. Július végétől először a fészekben és közvetlen környékén helyben ugrálva próbálgatják szárnyaikat, majd egyre nagyobb távolságokra merészkedve gyakorolják a vitorlázás, azaz a levegőáramlatok kihasználásának a tudományát. Az utolsó hetekben már csak éjszakázni járnak vissza a fészekbe, majd augusztus végén néhány idősebb madár vezetésével csapatostul útnak indulnak, a legtöbben Dél-Afrika felé.
Kevesen térnek vissza
Általánosságban a Magyarországon kikelt gólyafiókák a nyár végén elhagyják az országot, és csak harmadik éves korukban jönnek vissza először. A fiatal fehér gólyák többsége mindaddig a telelőhelyeken marad, amíg el nem éri az ivarérett kort. Amikor visszatérnek az országba, vagy elfoglalnak egy meglévő fészket, vagy építenek egy újat, és többnyire ekkor kezdenek első költésükbe is. Azonban a fiatal gólyák csupán alig több mint negyede éli meg az első születésnapját. Hazánkban 19,5 éves volt a legidősebb regisztrált gólya, amellyel sajnos lövés végzett.
Gólyamentés
„Az elterjedt, de fogyatkozó, a magyar szív számára oly kedves, fokozottan védett madárfaj fennmaradását mi is segíthetjük!” – hívja fel a figyelmet a Bükki Nemzeti Park Természetvédelmi Mentőhelyének, a Mályi Madármentő Állomásnak a vezetője, Lehoczky Krisztián.
A legfontosabb, hogy ha sérült madarat találunk, mihamarabb kérjünk szakszerű segítséget – például az MTE-től a +36 30 689 2727-es telefonszámon.
A gólyák ma Magyarországon leggyakrabban áramütéstől vagy légvezetéknek való ütközéstől pusztulnak el, illetve sérülnek meg, ami összefügg jelenlegi fészkelőhely-választási szokásaikkal – a gólyafészkek ugyanis ma már több mint 90%-ban villanyoszlopra épülnek, de a madarak pihenő- vagy leshelyként is gyakran választják ezeket a helyeket. Főként a fiatal, tapasztalatlanabb példányok esetében megesik az autókkal való szerencsétlen találkozás, de a szokatlanul erős szél vagy az eldurvuló hatalmi harcok miatt is ellátásra szorulhatnak ezek az egyébként meglepően könnyű, átlagosan kb. 3,5 kilós vadmadarak. A fészekből kivert gólyafiókákat akkor is mihamarabb mentőhelyre kell juttatni, ha nem látunk rajtuk sérüléseket, hiszen éhezésük vagy szakszerűtlen táplálásuk súlyos betegségekhez, például csontfejlődési zavarokhoz vezethet!
A kis létszámban hazánkban telelő, röpképes példányok gondozásában ugyanakkor a lakosság is részt vehet, ehhez a madármentő állomás által készíttetett, „Madármentés” néven ingyenesen letölthető applikációban találnak hasznos információkat az érdeklődők.
A madárbarátok a bejelentésen kívül fuvarral, túlszaporodott halállománnyal, közeli lejáratú vagy lejárt, csomagolássérült húsfélék (a sertést kivéve) eljuttatásával és adójuk 1%-ának felajánlásával is segíthetik a mályi madármentők nonprofit munkáját.
Az érdeklődők az egyesület weboldalán és Facebook-oldalán is nyomon követhetik a betegek gyógyulását, valamint a bekerült gólyafiókák látványos fejlődését: www.mte.hu és facebook.com/madarmentes
A „Madármentő” applikációt innen tölthetik le androidos készülékeikre az érdeklődők:
https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.codevision.madarmento
hírek innen, onnan
Rúzsa Magdi hármas ikrei 4 évesek lettek: ilyen cukin pózoltak a szülinapi tortáikkal
Rúzsa Magdi hármas ikrei 2022 februárjában látták meg a napvilágot.
Alig félmilliós bírság egy tönkretett életért
Az áldozatának maradandó sérüléseket okozó debreceni vadász hamarosan újra lövöldözhet.
Ezek a leggyakoribb családnevek Magyarországon: több százezren viselik őket
A legtöbb embert így hívják az országban.
Riasztó számok: már Bosznia is megelőzte Magyarországot a cégfelvásárlásokban
Drasztikusan zsugorodott a magyar vállalatfelvásárlási piac 2025-ben, a külföldi befektetők egyre kevésbé látják vonzónak Magyarországot.
A Revolut nem reagált, a Wise viszont lépett a 300.000 Ft-os készpénzfelvételi limit kapcsán
Így reagáltak a fintech cégek a 300 ezer forintos ingyenes készpénzfelvételre: Magyarországon 2026. február 1-jétől jelentős változás...
Meghalt „Kevin anyja” – Catherine O’Hara szervei megdöbbentő állapotról árulkodtak
Elhunyt 71 éves korában Catherine O’Hara, a színésznő, akit sokan Kevin anyjaként ismertek a Reszkessetek betörők című filmből.
“Fogd be!” - miért tört ki majdnem verekedés a kispadok között az ETO-Lokin?
Nem csitulnak az ETO-DVSC (2-2) szombati összecsapás hullámai. A Loki hivatalos honlapján tiltakozott, Komáromi György, a vendégek...
A meggyilkolt Till Tamás édesapja erős üzenetet küldött a feltételezett elkövetőnek
A szülők mindenképp ott akarnak lenni F. János tárgyalásán.
Rezsicsökkentés cégeknek: hatalmas hitelprogram indult
A cégek vidéki telephelyein megvalósuló beruházásokat összesen 38,7 milliárd forint kamatmentes hitellel segíti a valaha volt legnagyobb...
Megfagyott a levegő A Nagy Ő stúdiójában: Stohl András olyat tett a rózsaceremónián, amire senki sem számított
Stohl András láthatóan nem vesztegeti az idejét. A párkereső műsorban már az elején határozott döntéseket hozott: a 21 éves Rékát...
Mezőny magasan a legjobb: Ez az ital a bélrendszered kedvence lesz
A hidratálás alap, de nem mindegy, mivel pótoljuk a folyadékot.
Több mint 7 millió gyereket oltanak be négy nap alatt: még mindig nem sikerült legyőzni a veszélyes kórt
A járványos gyermekbénulás elleni oltási kampány kezdődött hétfőn Afganisztánban.
Sport
Hátborzongató, ami Varga Barnabással történt a gólja után, az AEK edzője undort érez + videó
Görögországban forrnak az indulatok az AEK–Olimpiakosz futballrangadó után. Marko Nikolics, az AEK trénere nagyon kiakadt.
A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is reagált a válogatott klasszis állóvízet felkavaró kijelentéseire
Madaras Norbert nem finomkodott.
Varga Barnabás első görögországi gólja után igazi görög dráma lett a vége. + videó
A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.
Tovább folytatódik az ETO–DVSC balhé, a Loki keményen beszólt az MLSZ-nek
Az NB I-es mérkőzés végén történtek kapcsán közleményt adott ki a debreceni klub, amely egy korábbi bajnokira is visszautalt.
Alcaraz Djokovicot legyőzve írt történelmet az Australian Open döntőjében
Carlos Alcaraz az Australian Open új bajnoka.
Sírva ment le a pályáról a Real Madrid sztárja, az igazi dráma mégis a 100. percben jött
Jude Bellingham hosszú időre kidőlhet sérülés miatt.
Komoly balhé a kézilabda Eb utolsó napjain, már az EHF elnöke is megszólalt
A bronzéremért küzdő horvátok háborognak, a panasz következtében a jövő Európa-bajnokságain nagy változás jön.
Serie A-csapattal kell versenyeznie a Fradinak a válogatott játékosáért
A Ferencváros után egy olasz első osztályú csapat is beszállt a versenybe Bolla Bendegúzért.
Újabb magyar igazoláson gondolkodik a Liverpool
Egy átigazolási vétón múlhat a magyar játékos sorsa.
Bognár: "Megkérdeztem a labdaszedőket, azt mondták, kicsit jobb volt a Fradi" - így látták az edzők
Így látták az edzők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Diósgyőrben, Pakson és Zalaegerszegen. Értékelések.
Görögtüzek, petárdák: Varga Barnabás befejelte első gólját az AEK Athén csapatában
Két percet kellett várni a csodálatos mozdulatra.
Sallai Roland a Liverpoolban? A játékos maga reagált az elhíresült pletykára
A Galatasaray magyarja a jövőjét firtató kérdésre is válaszolt.
Bulvár
Új párt miatt aggódhat Magyar Péter, bekövetkezett a legnagyobb félelme
Egy új fordulat nagy bajt jelenthet a Tisza Pártnak.
Ebben a percben érkezett. Hazatért a fiú, akit annyian kerestek
Megkerült a dunabogdányi fiatal: édesanyja hálás szavakkal köszönte meg a segítséget.
Bajban a Fidesz, egy szakértő mondta ki az igazságot, ez lehet a párt vége?
Bajban lehet a Fidesz.
Így csapnak le az USA különleges egységei Oroszország szívében
A The Telegraph szerint 2025 júniusa óta a CIA Oroszország mélyére nyúló műveleteket hangolhat össze, hogy megüsse az ellátást és az ebből származó bevételeket.
Több városban is forrnak az indulatok, tízezrek tüntetnek Orbán Viktor szövetségesei ellen
A szervezők szerint csak a fővárosban 80-90 ezren vehetnek részt a demonstráción.
Belenyúlt a kormány a bankszámlákba
Február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát.
Drámai hír jött Palik Lászlótól: óriási a baj
Sejteni lehetett, de...
Egyedül hagyták az új barátnővel: amit a kutya tett, döbbenetes - Videó
Úgy tűnik, még messze a barátság… vajon valaha összemelegszik ez a golden retriever a gazdi új párjával?
El kell törölni a 13. és a 14. havi nyugdíjat – kemény kijelentések a Republikon Intézet rendezvényén
Egy szakértő szerint ha Magyar Péter meglépi, amit ígér, szobrot érdemel.
Hátborzongató, ami Varga Barnabással történt a gólja után, az AEK edzője undort érez + videó
Görögországban forrnak az indulatok az AEK–Olimpiakosz futballrangadó után. Marko Nikolics, az AEK trénere nagyon kiakadt.
Eltűnt Budapest tetejéről a Szabadság-szobor egyik része, totális a csonkítás és letaglózó a látvány
Bár ma a szoborról sokaknak a szabadság eszméje jut eszébe, az emlékmű története ennél jóval összetettebb.
Gyász a Pozsonyi úton: Így fest Fenyő Miklós háza egy nappal a tragédia után
Sorra állnak meg a ház előtt, itt élt Fenyő Miklós.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


