Ezt olvasta már?

ORFK: új módszerekkel próbálkoznak csalók az apróhirdetések oldalain

Az apróhirdetések oldalain a csalók újabb módszerrel, hamis linkekkel próbálják becsapni az eladókat - hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORF...


LMP: Az összes devizahitelt újra kell számolni 180 forintos svájci frank árfolyamon

Az LMP az összes devizahitel újraszámolását kezdeményezi rögzített, 180 forintos svájci frank árfolyamon. Az erről szóló törvénymódosító javaslatukat Csárdi Antal frakcióvezető-helyettes ismertette múlt heti sajtótájékoztatóján.


hirdetés

A magyar társadalom minden érintett tagja joggal kaphat vissza forintmilliókat A politikus kijelentette: előterjesztésük, amelynek kidolgozásakor figyelembe vették az Európai Unió Bíróságának szeptemberi és márciusi döntését, igazságosan rendezné a devizahitelesek ügyét. Emlékeztetett: előbbi a bankok szigorú tájékoztatási kötelezettségét mondta ki az árfolyamváltozást érintően, míg utóbbi szerint a hatályos magyar törvények az európai szabályokba ütköznek.

Az LMP kezdeményezése először a felmondott és végrehajtás alatt álló hiteleket érintené, majd azok kerülnének sorra, akiknek 30 napot meghaladó tartozásuk van. Az újraszámolás a folyó szerződésekre, de a már lezártakra is vonatkozna. A kilakoltatásokat pedig fel kell függeszteni.

A bankrendszer stabilitását nem veszélyeztetné a kifizetés, azt ugyanis a pénzintézetek jövedelmezőségét figyelembe véve 4-6 év alatt bonyolítanák le.

A Fidesz-KDNP-nek el kell döntenie, hogy az emberek mellé áll, vagy az úgynevezett EBRD-paktum melle. Eszerint a kormány nem hoz olyan döntés, amely veszélybe sodorja a bankrendszer profitabilitását.

lmp.hu







0
0

hírek innen, onnan

3 lépésben igenis lehetsz nagybetűs Nő a férfiak szemében

Tényleg akkor leszünk nagybetűs Nők a férfiak szemében, ha olyanok vagyunk, mint az aktuálisan elfogadott ideál? Vagy elég megfelelni...

Orvosmeteorológia: pocsék tüneteket okozhat a hétfői kettősfront

Hétfőn országszerte kettősfronti tünetek jelentkezhetnek.

Hogyan kezeljük a stresszt?

Életünk során számtalan stresszforrással nézünk szembe. A világjárvány, az energiaválság, mindennapi pénzügyeink, családi vagy...

Rosberg: Piastrinak le kell győznie Norrist, különben vége a dalnak

Nico Rosberg szerint ha Oscar Piastri nem tudja legyőzni jövőre Lando Norrist, akkor könnyen véget érhet a karrierje. Az ausztrál versenyző...

Társadalmi feszültség kialakulásától tart a német szövetségi bűnügyi hivatal

A koronavírus-járvány kezelése elleni radikális tüntetések sorozatához hasonló tiltakozó mozgalom indulhat el Németországban az...

Hogyan lehet sima a bőröd borotva nélkül?

A sima és ápolt lábak sokak számára elengedhetetlenek. De nem kell mindig borotvához nyúlnunk. Ezek az alternatívák.

Az élet ajándékát adta a kisfiúnak: az édesanya barátnője jelentkezett szervdonornak, amivel megmentette a csecsemőt

A kisfiú betegen jött világra, a májátültetés nélkül nem élhetett volna tovább.

Őrület a neve ennek a modernizált Chevrolet Camarónak

Insanity, azaz Őrület névre keresztelték ezt a dupla turbós motorral modernizált Chevrolet Camarót, és a teljesítménye láttán teljesen...

Az ukrajnai háború miatt megduplázódott a Tisza megtisztításához szükséges idő

Az ukrajnai háború környezetterhelése a határokon túl is megmutatkozik: bár 2019 óta több mint 100 tonna hulladéktól szabadították meg...

Tele van vele a net, de nem tudni, ki a rejtélyes nagykörúti futár

Wolt-reklám? Agyonhajszolt futár? Politikai protest? Művészi performansz? Valódi futár aligha lehetett.

Sport

Honnan került elő és kicsoda Kerkez Milos, a magyar válogatott új sztárja?

A 18 éves fiú élete első válogatott meccsén lefocizta a pályáról Thomas Müllert és a német sztárokat.

Leütötték Cristiano Ronaldót, ömlött a vér az orrából - videó

A csehek elleni Nemzetek Ligája-meccs első félidejében a kapussal ütközött a portugálok világsztárja.

Szoboszlai Dominik a németek elleni meccs után kidobta a tömegbe a legendás cipőjét – fotó

Szoboszlai Dominik a Nemzetek Ligája pénteki mérkőzése után odadobta a cipőjét a magyar szurkolótábornak.

Nagyot buktak a spanyolok a Nemzetek Ligájában

Kedden dől el a szuperdöntőbe jutás, a portugálok ellen.

Több szempontból is különleges mérkőzés vár a magyar válogatottra

A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn este amolyan csoportdöntővel zárja a Nemzetek Ligája hatodik fordulóját.

A portugálok kiütötték a cseheket a Nemzetek Ligájában

Az első félidőben már kétgólos előnyben voltak a portugálok, a csehek tizenegyest is hibáztak.

Ezt kapta a fejére a német sajtótól a szövetségi kapitány: „Hansi, ez így nem fog menni.”

A német lapok Hansi Flick szövetségi kapitányt ekézik amiatt, hogy pénteken kikaptak a magyaroktól.

Lanzafame: „Ez Marco Rossi második csodatétele”

Conte, karrier, edzői ambíciók. InterjÚ!

0

Bulvár

Fordulat az eltűnt kis Maddie ügyében, sokkot kaptak a szülők

A 2007 óta tartó nyomozás során egy rendőr utalt rá, hogy a szülők maguk végezhettek az eltűnt kislánnyal. Most pont került a rágalmazási ügy végére.

Kiderült, miért nem menstruáltak Auschwitzban a nők

A közhiedelemmel ellentétben nem az embertelen viszonyok miatt szűnt meg a menstruációjuk a zsidó nőknek a koncentrációs táborokban egy új kutatás szerint.

Idén is lesz vénasszonyok nyara

Nemsokára akár 20-25 Celsius-fok is lehet napközben.

Itt a "nők 40" fordítottja és valósággá is válhat

Svájcban népszavazást tartanak hétvégén két témában, az egyik az állatok jólétével kapcsolatos másik pedig a nyugdíjrendszerrel. Utóbbi magyar szemmel kissé furcsa, ugyanis éppen azt célozná, hogy a nőknek tov

Inváziószerűen terjed ez a madárfaj hazánkban

A pásztorgém dél felől történő terjeszkedésének újabb bizonyítéka, hogy már egyre nagyobb csapatokban mutatkozik Magyarország területén. Az idei baranyai adatok is alátámasztják ezt a tendenciát. közölte Fa

Cseresznye nagyságú jég - 8 megyére adtak ki riasztást vasárnapra

Akár 1-2 centiméteres jég is eshet az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. Több megyére is riasztást adtak ki.

Így van most a rákbeteg Bródy János

"Röviden: jól vagyok, bővebben pedig: nem jól."

Honnan került elő és kicsoda Kerkez Milos, a magyar válogatott új sztárja?

A 18 éves fiú élete első válogatott meccsén lefocizta a pályáról Thomas Müllert és a német sztárokat.

blogmorzsák

A 2006-os választás plakátjai

A kisebbik koalíciós párt plakátra tette húzó­arcát, Kuncze Gábort + egy gyermeket. Magu­kat liberálisként határozták meg, klasszikus színűk pedig a kék.

Putyin prókátora

Ezek az emberek addig védték Putyin védhetetlen lépéseit, hogy elhitték saját maguknak, miszerint legalábbis arkangyal.

Futballvilág – Magyarország 0:1

Vizespalack a német foci fejéhez!

0