Ezt olvasta már?


Közel félmillióan buliztak a Szigeten

Számításaink szerint mintegy 450 ezren buliztak az idei Szigeten. A nyitónap teltházas volt, további kettő, a pénteki és a szombati csaknem teltházas - mondta a fesztivál főszervezője hétfőn este az MTI-nek.

Kádár Tamás a hétfői zárónap estéjén értékelte a 28. Sziget fesztivált. Az idén hatnapos rendezvény a pandémia miatti korlátozások következtében 2020-ban és 2021-ben is elmaradt; legutóbb, 2019-ben a hétnapos Szigeten 530 ezren voltak.

"Napi átlagban idén többen voltak a fesztiválon, mint legutóbb. Bár létezik háromnapos jegy is, a bérletesek nagyja hatnapos jeggyel jött, ami azt okozta, hogy sokkal kiegyenlítettebb lett a közönségszám eloszlása" - fejtette ki a főszervező.

A Sziget Európában egyedülálló összművészeti kínálattal rendelkezik, a főszerepet persze továbbra is a zene viszi. A fesztivál sztárfellépői közül kiemelkedett a nyitónapon fellépő Dua Lipa, a talán legnagyobb várakozásokat kiváltott Justin Bieber koncertje viszont nem mindenkinek tetszett.

 

"Dua Lipa műsorának minden tizedmásodperce tökéletesen meg van tervezve. Justin Bieber valóban kapott kedvezőtlen reakciókat, másoknak viszont életre szóló élményt jelentett a showja. Nem egyszerű a közönség ízlésének megfelelni. A vasárnapi nagyszínpados headliner, az ausztrál Tame Impala például nagyszerű koncertet adott, de ez nem feltétlenül találkozott a közönség reakciójával" - vélekedett Kádár Tamás.

A főszervező azt mondta az MTI-nek, a tulajdonosok elvárása az idei Szigetre az volt, hogy egy sikeres és jól működő fesztivállal térjenek vissza három év után. "Úgy gondolom, ez teljesült".

Kádár Tamás kiemelte, hogy számos újdonságot vezettek be idén, és ezek a vártnál is jobban sikerültek. "Nagyon jól működött, hogy a beléptetési rendszer a K híd belső oldalára került át, a fesztivál területén a közlekedés flottabbá vált. Nemcsak a belépésnél és a távozásnál lett folyamatosabb a mozgás, a nagyszínpadnál is számos átalakítást hajtottunk végre, kibővítettük a küzdőteret, az átjárók méretét" - fejtette ki.

A főszervező pozitívumként említette az elektronikus zenei helyszínek átalakítását, hiszen mind a Colosseum, mind a Party Aréna óriási közönséget vonzott. Gondot okozott ugyanakkor, hogy - mint fogalmazott - a hatalmas látogatószámmal nincs arányban a fővárosi taxik száma és bizonyos időszakokban szinte lehetetlen volt taxit kapni.

Kádár Tamás kitért arra, hogy a pandémia időszakát követően az üzleti tervezésnél komoly problémaként jelentkezett a zeneiparban kialakult munkaerőhiány, e annak költsége, a kiszámíthatatlan infláció, a forint leértékelődése.

"A Sziget közönségének fele külföldi és számunkra kedvező volt, hogy a nagyfesztiválokra egész Európában hatalmas igény mutatkozott a korlátozások után. A gyakorlatban ez úgy mutatkozott, hogy a nyugat-európai fiatalok többsége a teljes élményre vágyott, és míg korábban sokan háromnapos jeggyel érkeztek, idén inkább a hatnapos bérletet vásárolták meg elővételben" - mondta Kádár Tamás.

Egy kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a fesztivál területe csökkent, mivel - a fővárossal kötött megállapodás részeként - az északi oldalon található természetvédelmi területet lezárták a látogatók elől. "A legzsúfoltabb napokon a szabad kempinghelyek szinte beteltek. Mozgástér dél felé nyílhat számunkra, meglátjuk, miben tudunk megállapodni a fővárossal".

A Sziget jövőre ünnepli 30. születésnapját. "További fejlesztéseket tervezünk, és szeretnénk visszahozni a látványos dekorációt, amit idén takarékossági okokból visszavágtunk" - tette hozzá Kádár Tamás.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

„Még ma nyissák meg.” – sürgető ultimátum érkezett a Barátság vezetékről

Éles hangvételű üzenetben szólította fel Szijjártó Péter az ukrán és az uniós vezetést, hogy azonnal szüntessék meg az...

Rosszabb lett a helyzet: egyre több rendelőben nincs háziorvos

2026 márciusára ismét romlott a helyzet az alapellátásban, már 1021 háziorvosi praxis betöltetlen Magyarországon, ami országosan 16...

„Gyilkosok házában nem élek.” – Ma lenne 82 éves a magyar színészlegenda, aki kislányként világgá ment

Ma lenne a születésnapja, a 82., de ez elől megszökött. Január 28-án Voith Ági, a Jászai Mari-díjas érdemes művész, ahogy azt...

Kékesen még a hó is esett, de szerdára visszatér a jó idő

Hátraarcot vágott a tavasz a Mátrában.

Figyelem, autósok! Ha így tankolsz, a NAV kemény megbüntethet

A NAV akkor lép közbe, ha valaki megpróbálja kijátszani az árkorlátozást.

Az idei Oscaron is büszkék lehetünk a magyarokra, akik csendben, a háttérben dolgoztak meg a szobrocskáért

Egy Oscar-díjas film sikere mögött sokszor olyan alkotók munkája áll, akik nem kerülnek reflektorfénybe, pedig nélkülük nem lenne...

Azta, videón a hó, a jég. Itt szakad a hódara az országban most

Most érkeztek a felvételek az időjárásról.

Hatalmas a gyász: súlyos autóbalesetben, azonnal meghalt a mindenki által kedvelt énekesnő

Tragikus hirtelenséggel ért véget az élete, a baleset pontos körülményeit még vizsgálják.

Különleges szokások – vagyis így ünneplik a húsvétot Európa más országaiban

Míg nálunk a locsolkodás és a sonka dominál, Európa más tájain repülő harangok, lángoló kerekek és Jeruzsálemből hozott szent láng...

A Revolutra is jön a tranzakciós illeték, de sokat spórolhat, aki ismeri ezt a kiskaput – fontos változásokat jelentett be a neobank

Fontos változások jönnek a díjszabásba is. Ezek a devizaváltást és az utalásokat egyaránt érintik.

Eötvös Loránd módszerével keresi az olajat a MOL a Balatonnál – egy repülőről

Alacsonyan szállnak mostanában az olajkutató repülőgépek a Balaton déli térségében: a MOL a területen szokatlannak tűnő módon a...

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát

Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

0