Közel félmillió magyart érint az érszűkület
Érszűkület Nap március 16-án!
Idén már negyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság a magyarországi Érszűkület Napot az európai „PAD and Vascular European Days” kezdeményezés részeként. - Pécsi Napilap -
Ebben az évben a Magyar Diabetes Társaság is csatlakozik az eseményhez. A két Társaság együttműködésének fő oka, hogy az alsó végtagi verőérszűkület és a cukorbetegség együttese rendkívüli mértékben fokozza az alsó végtagi fekélyképződés, valamint az esetleges végtagvesztés, az amputáció veszélyét.
Az érszűkület Magyarországon hozzávetőlegesen 400.000 embert érint. Az ezzel összefüggő problémakör az elmúlt időszakban többször is reflektorfénybe került, többek között a kimutatottan magas magyarországi amputációs adatok okán.
Az alsó végtagi verőérszűkület sokáig felismerés nélkül maradhat, részben a tünetmentes kórformák, részben a hasonló tüneteket eredményező megbetegedések miatt. A keringészavar kimutatásának jelentősége nem csak az alsó végtagi panaszokkal kapcsolatos. Az érintett betegek szív,- és érrendszeri kockázata (szívinfarktus, agyi keringészavar, keringési betegségen alapuló halálozás) rendkívül magas, így az érszűkület diagnózisának felállítása jelentősen befolyásolja a komplex megelőző terápiás stratégia kidolgozását.
Az alsó végtagi érszűkület kockázata a cukorbetegségen túl kapcsolatban áll az életmóddal (dohányzás, mozgásszegény életmód, helytelen táplálkozás), valamint az örökletes tényezők szerepe is felmerül.
A nemzetközi kampány az idei évben külön figyelmet szentel a cukorbetegek alsó végtagi panaszainak felismerésére, mivel az alsóvégtagi amputációk felét cukorbetegekben végzik. Az életmódváltás, a lábak ellenőrzése és a megfelelő időben elkezdett terápia jelentősen csökkentheti az alsóvégtagi amputáció kockázatát.
A szervezők 2017. március 16-án 11 és 17 óra között, 6 helyszínen, egész napos orvosi tanácsadással, tájékoztató kiadványokkal, rizikófelmérő tesztekkel, és a betegség megállapítására szolgáló boka/kar index méréssel, valamint pulzus önvizsgálat oktatással várják majd az érdeklődőket. Idén külön figyelem irányul a cukorbetegekre, akik diabétesz tanácsadáson is részt vehetnek az eseményen. Az ingyenes szűrővizsgálatok helyszínei:
|
Budapest |
Corvin Plaza |
1083 Budapest, Futó utca 37-45. |
|
Szeged |
Szeged Plaza |
6724 Szeged, Kossuth Lajos sugárút 119. |
|
Debrecen |
Debreceni Egyetem - Agiológiai tanszék - Auguszta vaszkuláris központ |
4032 Debrecen, Móricz Zsigmond út 22. |
|
Pécs |
PTE - Janus Pannonius Klinikai Tömb |
7624 Pécs, Ifjúság útja 13. |
|
Győr |
Győr Plaza |
9024 Győr, Vasvári Pál út 1/a. |
|
Miskolc |
Miskolc Plaza |
3525 Miskolc, Szentpáli utca 2-6. |
hírek innen, onnan
A Jóban Rosszban vörös hajú bombázója volt: 44 éves korára ennyit változott Madár Veronika
Madár Veronika ma is csodaszép vörös hajkoronájával.
Titokban vette át mandátumát a fideszes Ágh Péter, a Tisza levegőnek nézi majd
Az országgyűlési képviselő a sárvári jegyzőségen vette át a megbízólevelét, de a sajtónak jelzett időpontnál jóval korábban...
Nepotizmussal vádolja Toroczkai László a sógorát igazságügyi miniszternek jelölő Magyar Pétert
A Mi Hazánk elnöke szerint Melléthei-Barna Márton korábban annál az ügyvédi irodánál dolgozott, amely a Metát képviselte ellene. A...
A Burgenland kártya Magyarországon is kedvezményeket kínál
A Burgenland Card tulajdonosai a tartomány számos látványosságát ingyen vagy nagy kedvezménnyel látogathatják meg. Azt azonban kevesen...
Mi történik a testünkben, amikor horkolunk?
A horkolás sokunk életében jelen van – akár mi produkáljuk, akár valaki más mellett próbálunk aludni. Bár elsőre ártalmatlan, sőt...
Megjelent a ranglista: ezek a legnépszerűbb mesterséges intelligenciák idehaza
Az elmúlt három év során több modern AI is megjelent a magyar piacon, ezeket állította most sorrendbe a Google népszerűség szerint.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Rekorddöntő fagy tarolt csütörtök hajnalban
Megdőlt az országos csúcs, de a java még hátravan.
6,3 milliárdos energiaprogram zárult Szegeden – áttörést ígérnek a magyar kutatók
Befejeződött a 6,3 milliárd forintos költségvetésű megújulóenergia-kutatási program, amelyben hazai egyetemek és kutatóintézetek...
Elvesztette a Lufthansa légitársaság Pavel Talankin Oscar-szobrát
Nem engedték neki, hogy felvigye a fedélzetre, ezért egy dobozba csomagolták.
Újraindultak a tárgyalások Ukrajna jövőjéről, az oroszok tűzszünetet akarnak - Híreink az ukrán frontról pénteken
Amerika és Oroszország ismét tárgyalni kezdett az ukrajnai háború lezárásáról, ukrán források szerint Moszkva tűzszünetet is...
Választás 2026: összeállt az új kormány, komoly változások a Fidesznél - Cikkünk folyamatosan frissül
Összeállt Magyarország új kormánya - Magyar Péter döntött az igazságügyi miniszter és a belügyminiszter személyéről, ezzel...
Sport
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen
Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.
Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?
A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.
Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el
A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások
A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.
Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t
Ráadásul Európában, nem Ázsiában.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen
Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.
Bulvár
„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől
A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.
Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz
Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Ez a híres színész lánya vezeti Friderikusz Sándor műsorát vasárnap: Panna újságíróként is dolgozik
A legendás színész lányának, László Pannának ez lesz az első tévés szereplése.
Tóth Vera férje is beszólt Tóth Gabinak, egyre több támadást kap az énekesnő
Tóth Gabi számára egyre kevesebb az esély a visszatérésre.
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
57 évesen váratlanul meghalt Mel Gibson szerelme: a színész összetört a gyásztól
Bennfentes források szerint Mel Gibson teljesen összetört, mióta megtudta, hogy Nadia Farès elhunyt.
300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik
Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.
Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire
Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.
Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere
Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.
Azonnal ellepték a partot a budapestiek, valami nagyon furcsa látszik ki a Dunából
Olyan dolog magasodik ki a Dunából, aminek nem kellene.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


