Ezt olvasta már?


Koronavírus - Több mint felével csökkent Hévízen a vendégéjszakák száma

A múlt év első hét hónapjához képest 55 százalékkal csökkent Hévízen a vendégéjszakák száma, a visszaesés leginkább a kereskedelmi szálláshelyeket érintette, a magánszoba-kiadók ugyanis tartani tudták a tavalyi hasonló időszak eredményét - közölte hétfői sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Papp Gábor (Fidesz-KDNP) arról számolt be, hogy idén jelentősen átalakult a vendégforgalom szerkezete a koronavírus-járvány miatt. Tavaly az év első hét hónapjában 753 ezer vendégéjszakát regisztráltak Hévízen, idén július végéig 347 ezret. A korábbiakkal ellentétben ebben az évben a vendégek 75 százaléka belföldi volt és csak 25 százalékot tett ki a külföldiek aránya.

A polgármester hozzátette: abban is fordulat állt be, hogy míg a korábbi években - tavaly 1,233 millió vendégéjszakát töltöttek el a gyógyhelyen - a magánszállásokat a vendégek 10-12 százaléka vette igénybe, addig ebben az évben 32 százalék volt a részesedésük a szobakiadóknak. Miközben a veszélyhelyzet hónapjaiban alig volt vendég, nyárra annyira meg tudott erősödni a magánszállások forgalma, hogy az elérte a tavalyi szintet. Ez is azt mutatja, hogy a helyi és az országos fejlesztési támogatásoknak fontos szerepe van - jegyezte meg.

Papp Gábor arra is kitért, hogy a koronavírus-járvány miatt Hévíz önkormányzata az idén közel egymilliárd forintos veszteséget kénytelen elkönyvelni - jelentős részben a turizmus visszaesése miatt -, ezt azonban még a korábbi évek tartalékaiból fedezni tudja. Miután a válság hatásai miatt egy-két évre is szükség lehet a korábbi rend, a vendégforgalom visszaállására, a város képviselő-testülete a teljes intézményhálózatot érintő költségcsökkentésről és létszámleépítésről döntött.

Nyáron az intézményi hálózat költségeit 10 százalékkal faragták le, hétfőn rendkívüli testületi ülésen pedig arról döntöttek, hogy további 20 százalékkal mérséklik a kiadásokat, illetve mintegy 10 százalékkal csökkentik a létszámot, így 24 embert elbocsátanak, 12 álláshelyet pedig megszűntetnek - ismertette a polgármester.

A lépéseket az indokolta, hogy az alapvetően a turizmusból élő Hévíz a bevételeiből tudott eddig a város üzemeltetésére, marketingjére, programjaira nagyobb összeget költeni, de idén elmarad az idegenforgalmi adó összegét megkétszerező állami támogatás, turisták nélkül pedig csökkent az iparűzési adóból származó bevétel is. Augusztustól új parkolási rendet vezettek be, ami várhatóan növeli az önkormányzat bevételeit, továbbá az együttesen mintegy 3 milliárd forint értékű fejlesztési projektek sem álltak le, amelyek hosszabb távon szintén több bevételt hoznak majd a városnak.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Így aktiválható ez az extra mobilos funkció

A Pixel telefonok hátlapján elérhető Quick Tap funkcióval gyors műveletek indíthatók dupla koppintással.

Képzési anyagokkal segíti az NVI a szavazatszámláló bizottságok felkészülését

Képzési anyagokkal segíti a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a szavazatszámláló bizottságok (szszb-k) felkészülését: az oktató célú...

Recept nélküli gyógyszert szedsz? Ezért ment fel az ára jelentősen

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban két vizsgálatot indított a recept nélkül megvásárolható gyógyszerek piacán. Az...

Az elmúlt 5 év 10 legjobb filmje egy rangsorban

Az elmúlt 5 év 10 kiemelkedő alkotása, amik maradandó érzelmi és filmes élményt nyújtottak.

A TB-kiskönyvedet kidobhatod - mi van helyette akkor?

2026 év elején megszűnt a papír alapú „Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról”,...

Tönkreteheti a latopodat egy egyszerű mobiltöltő

Bizonyos esetekben a mobil USB-C töltővel is tölthető a laptop, de a teljesítmény kulcsfontosságú.

A Netflix új királya nem az, akire elsőre gondolnál

A Virgin River nyolcadik évados berendeléssel Netflix-rekordot döntött 2025-ben.

15 órán át menekült a rendőrök elől egy lopott Lamborghinivel, a vége nem volt szép

Elképesztő autós üldözés Ausztráliában: egy 16 éves fiú lopott Lamborghinivel menekült a rendőrök elől, mielőtt balesetet szenvedett...

Figyelmeztet a szakértő: 17:55-kor húzd be a függönyt és ereszd le a redőnyöket

Egy apró esti szokás sokkal többet számíthat, mint elsőre gondolnád. Sokan csak később veszik észre, hogy ezzel a lépéssel a...

Az étel szaga 10 perc alatt eltűnik a lakásodból anélkül, hogy ki kellene nyitnod az ablakot: Egy trükk, amit a szakácsok nap mint nap használnak az éttermekben

Ezzel az egyszerű trükkel akár 10–15 perc alatt is frissebb lehet a levegő a lakásban, anélkül, hogy vegyszereket kellene használni vagy...

Jó hír az idei nyugdíj előtt állóknak: 9 százalékkal is emelkedhet

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a nyugdíjszámítás során alkalmazandó valorizációs szorzószámok 9 százalékos emeléséről...

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Szoboszlai két új becenevet kapott a káprázatos gólja után

A magyar középpályás Luis Suárez rekordját is beállította a Tottenham elleni meccsen.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

0
0

Bulvár

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

0