Koronavírus - Országszerte korlátozó intézkedéseket vezettek be a polgármesterek húsvétra
Országszerte korlátozó intézkedéseket vezettek be a polgármesterek húsvétra. Parkok, parkolók, túraútvonalak lezárásáról döntöttek, helyenként korlátozták a településre belépők körét vagy elrendelték bizonyos üzletek és a piacok bezárását.
A kormány a kijárási korlátozás meghosszabbításáról szóló csütörtöki rendeletében felhatalmazta a polgármestereket, hogy a nagypéntektől húsvét hétfőig tartó időszakra a településükre szigorúbb szabályokat határozzanak meg. A települések vezetői közül többen is azt kérték, a helybéliek csak indokolt esetben hagyják el otthonukat, a máshol élők pedig látogatásukat halasszák a járvány utáni időszakra.
Újpesten a kerület közterületei csak áthaladásra, illetve egyéni sportolásra használhatók hétfő éjfélig. Lezárták a Népszigetet a forgalom elől, az átjárás a kerületek között azonban megengedett, át lehet jutni Óbudára a hídon keresztül. Az önkormányzat által fenntartott piac- és vásárcsarnok területén kötelező az egészségügyi maszk - ennek hiányában a kendő vagy sál - viselése.
Budán, a Normafán péntektől valamennyi parkolót lezárták, a szabálytalan parkolást pedig szigorúan szankcionálják. Nem használhatók a játszóterek, a szabadtéri fitneszpark és a tűzrakóhelyek. Nem látogatható az Erzsébet-kilátó sem, zárva tartanak a területen lévő vendéglátóhelyek, nem üzemel a Libegő sem.
A debreceni önkormányzat lezárta a látogatók elől a Békás-tavat is magába foglaló, kerítéssel körbevett nagyerdei parkerdőt, valamint az Ötholdas Pagony játszóteret, és kiemelten ellenőrzik a Nagyerdei Stadion környékét.
Szegeden a patikák, élelmiszer- és dohányboltok kivételével a város minden üzletének és piacának be kell zárnia péntektől húsvét hétfőig.
Győrben - az élelmiszert, az illatszert, a vegyi árut, a gyógyászati segédeszközt árusító üzletek, a gyógyszertárak, az üzemanyag-töltőállomások, valamint a termelői piac kivételével - nem nyithatnak ki a boltok. A városban húsvéthétfő éjszakáig több parkban, parkolóban sétányon megtiltották a tartózkodást, számos közterületen csak az áthaladás engedélyezett.
Pannonhalmán húsvét idejére a főapátság összes parkolóját lezárták.
Miskolc polgármestere, Veres Pál péntektől hétfőig lezáratta a turistaforgalomban és a hosszú hétvégéken gyakran használt parkolókat.
Pécsen hétfő éjjelig lezárták a megyeszékhely forgalmas közparkjait, szabadidőparkjait, a mecseki parkerdő teljes területét, valamint a város azon közterületeit és parkolóit, amelyeket hagyományosan sok kiránduló keres fel. A város két legnagyobb bevásárlóközpontjában a patikákon, drogériákon és élelmiszerboltokon kívül nem tarthatnak nyitva üzletek.
Orfű belterületén péntektől hétfő éjjelig nem működnek a Pécsi-tó környékén lévő parkolók. A tó körül csak orfűi lakosok, érvényes horgász engedéllyel rendelkezők, valamint orfűi üdülőtulajdonosok tartózkodhatnak.
Hosszúhetény polgármestere elrendelte a települése környékén lévő erdei utak lezárását péntek reggeltől hétfő éjjelig. A Hosszúhetényt Püspökszentlászlóval és Kisújbányával összekötő utakon csak a helyi lakosok és az utak menti telkek tulajdonosai közlekedhetnek.
A baranyai Óbányára és Mecseknádasdra hétfő éjfélig csak a településen lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, ingatlantulajdonnal rendelkezők, valamint igazoltan munkavégzés vagy rokonlátogatás céljából érkezők léphetnek be.
Pécsváradon már korábban lezárták a nem helyi lakosok elől a kedvelt üdülő- és kirándulóhelynek számító Dombay-tó közvetlen körzetét.
Nyíregyházán Kovács Ferenc polgármester elrendelte a turistaforgalomban és a hosszú hétvégéken gyakran használt parkolók átmeneti lezárását. Sóstógyógyfürdőn és a Bujtoson nem használhatók a kerékpártárolók és a tűzrakóhelyek sem.
Veszprémben hétfő éjfélig kizárólag az élelmiszerüzletek, drogériák, gyógyszertárak, vegyi árut, tisztítószert árusító üzletek, a vásárcsarnok és az üzemanyag-töltőállomások lehetnek nyitva. A népszerű kirándulóhelyeken - Gulya-domb, Séd-völgy, Benedek-hegy és a parkerdő -, a játszótereken és a kültéri sporteszközöknél megtiltották a tartózkodást, a város sétálóutcáján és több más közterületen csak áthaladni lehet.
Gyöngyösön az összes mátrai parkolót lezárták, a Mátrában pedig kötelezővé tették a maszk és kesztyű viselését.
Hévíz polgármestere, Papp Gábor közleményben arra szólított fel mindenkit, hogy "most senki ne jöjjön Hévízre!". Kifejtette: az üzletek zárva vannak, a gyógytó nem fogad vendégeket - és a meleg vizű kifolyójában is tilos a fürdés -, a tó körüli sétányt már napokkal ezelőtt lezárták, és ha szükséges, a parkolókat is le fogják.
Zalaegerszegen péntektől lezárták a város kedvelt erdei és tóparti kirándulóhelyeinek parkolóit.
Tatabányán megállást tiltó táblát helyeztek el a Turul emlékműhöz vezető útra, és nem használható a szobor körüli parkoló. Lezárták a Tatabánya és Tata közötti kerékpárutat, az óvárosi Ligetet, a Május 1. parkot, a Vértes Center bevásárlóközpontban szombaton csak a drogéria lehet nyitva.
Tatán lezárták az Angolparkot és az Öreg-tó partját, ami érinti a tatai vár és az Esterházy-kastély környékét, az Építők parkját és az Öreg-tóhoz bevezető utakat.
Kesztölc és Piliscsév polgármestere megtiltotta a kék túra útvonalának helyi szakaszán a túrázást, Kesztölcre csak az ott állandó lakcímmel, tartózkodási hellyel rendelkezők és életvitelszerűen ott élők mehetnek be.
Salgótarjánban szigorítják az ellenőrzéseket, beleértve a turisták városkörnyéki úticéljait.
Pásztón péntek délutántól kedd reggelig lezárják a mátrakeresztesi Fakanál csárda melletti parkolót.
Balassagyarmaton kiemelten ellenőrzik a Nyírjes és az Ipolypart környékét, és ha megnő az autóforgalom, hétfő estig lezárják a parkolókat.
hírek innen, onnan
Közeleg a nyugdíj és 300.000 Ft-od sincs havonta? Bajban vagy.
Az 50-60 év feletti lakosság több, mint fele nem rendelkezik semmilyen megtakarítással az idősebb éveire, 63%-uk pedig úgy látja, hogy a...
Veszélyes szokás a benzinkúton: Ezzel a mozdulattal brutális kárt okozhatsz az autódnak
A legtöbb sofőr számára a tankolás egy teljesen automatikus mozdulatsor, amire oda sem figyelnek. Sokan azonban elkövetnek egy olyan aprónak...
Újra világelső lett az egyik legjobb sci-fi sorozat
Ridley Scott produceri közreműködésével az Alien: Föld ismét vezeti a globális streaminglistákat.
Most kaptuk a tragikus hírt. 57 évesen meghalt a közönségkedvenc előadó
Szomorú hír rázta meg a hiphop rajongóit: elhunyt Cleetis Mack, aki a legendás Digital Underground formáció tagjaként vált ismertté. A...
Vadon Jani nem kímélte Sebestyén Balázst: Élő adásban szúrt oda egykori kollégájának
Kőkemény adok-kapok a stúdióban!
Újabb műszert kapcsoltak ki a Voyager–1 űrszondán, csak hogy meghosszabbítsák az űrszonda küldetését
A két űrszonda több tudományos berendezését is lekapcsolták már az évek alatt az energiával való takarékoskodás céljából, most...
Olyan erejű bombázást kaphat Irán a nyakába, amivel még nem találkoztak
Minden Donald Trump kezében van, sok múlik azon, mit közelnek vele ma Irán kapcsán.
EL/KL: Előnyben a Fradit legyőző korábbi két rivális, a Crystal Palace történelmi góllal is sokkolta az ukrán "óriást" - eredmények, videók
A Ferencvárost korábban egyaránt legyőző Braga és a Nottingham Forest is hazai pályán került előnybe csütörtökön, az...
Kiderült az igazság: Ezért utálja Havas Henrik Hajós Andrást
Évtizedes ellentét lángolt fel újra!
4 csillagjegy élete gyökeresen megváltozik április végén – erre senki nem számított
Pár napon belül hatalmas fordulat jön, mindent felborít – de négy csillagjegy végre fellélegezhet. Az, ami eddig nehéz volt, most...
Érthetetlen jelenet az Európa-liga elődöntőjében, egy veterán új-zélandi döntött
A labdarúgó Európa-liga elődöntőjében, az első mérkőzéseken: Nottingham Forest–Aston Villa 1-0, Braga–Freiburg 2-1.
EL/KL: Előnyben a Fradit legyőző korábbi két rivális, a Crystal Palace történelmi góllal is sokkolta az ukrán "óriást" - eredmények
A Ferencvárost korábban egyaránt legyőző Braga és a Nottingham Forest is hazai pályán került előnybe csütörtökön, az...
Sport
Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető
Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának
Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.
Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában
Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.
Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt
A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.
Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen
Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?
A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.
Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el
A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.
Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások
A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.
21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen
Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.
Bulvár
Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről
Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.
Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik
Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.
Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől
Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb
„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől
A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.
Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet
Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis
Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz
Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.
Milliós büntetést kaphatsz, ha nem tartod be ezt a tilalmat: csütörtöktől ezekben a vármegyékben lép életbe
Szigorú büntetést kaphat, aki nem vigyáz.
Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok
A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.
Súlyos döntés előtt Magyar Péter és Kapitány István, ez már Magyarország jövőjéről szól
Mi lesz az atomenergiával?
Ismeretlen eredetű, titokzatos arany-gömböt találtak a tengerfenéken - most kiderült, miből is áll valójában
A furcsa anyag rejtélyét megfejtették, de az eredmény is szokatlan.
„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


