Ezt olvasta már?


Koronavírus - Orbán: az egészségügy felkészült a járvány következő hullámának kezelésére

Az egészségügy felkészült a koronavírus-járvány következő hullámának kezelésére - jelentette ki szombat reggel közösségi oldalára feltöltött videójában Orbán Viktor miniszterelnök.

Nem béníthat meg bennünket újra a vírus - jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő, miután az operatív törzzsel az egészségügyi védekezést áttekintette, úgy fogalmazott: "erős reggel volt".

Kiemelte: több mint tízezer szabad kórházi ágy van, ha romlana a helyzet, a lélegeztetőkészülékek "rendben vannak", a kórházi kapacitások szinte korlátlanul állnak rendelkezésre. Ellátatlanul egyetlen magyar ember sem marad, ha elkapja a koronavírust - szögezte le a kormányfő.

A videóban Orbán Viktor arról beszélt: a szerdai kormányülésre készítettek elő jónéhány döntést. Szeretnék kikényszeríteni, hogy azt a kevés szabályt, amelyet a maszkviselésre, a boltok látogatására, közlekedési eszközök használatára kidolgoztak, érvényesíteni is tudják - mondta.

Hangsúlyozta: tisztelettel kérik az embereket, hogy tartsák be ezeket a szabályokat, de ha nem tartják be, most már szankciókat is kell hozzájuk kötni. A kormányfő tájékoztatása szerint az iskolákat tudják üzemeltetni, három iskolát és tizenhat óvodát kellett eddig bezárni, a többi helyen az oktatás "többé-kevésbé megszokott rendben zajlik". Hozzátette: október elsejétől az iskolába belépéskor lesz kötelező testhőmérséklet-mérés is. Bejelentette: a kormány közel áll ahhoz, hogy a tesztek hatósági árát meg tudják határozni. A tesztek hatósági árasak lesznek, hogy pontosan hány forint, arról a szerdai kormányülésen döntenek majd - mondta. Közölte: az influenza elleni védőoltást, amit önkéntesen lehet kérni, ingyenessé tudják tenni az egész országban. A miniszterelnök az operatív törzs ülése után gazdasági kabinet tagjaival folytat megbeszélést, "mert a védekezés egyik célja, hogy mentsük az emberéletet, a másik pedig, hogy megvédjük Magyarország működőképességét" - fogalmazott.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A nemzettudat nem annak a megtestesítője, hogy kit utálok vagy kit akarok ebből kitaszítani

„Kiderülnek dicsőséges korszakokról, hogy végső soron szégyenteljesek voltak. És kiderülnek szürke, homályban maradt emberekről,...

Azonnal elvették a jogosítványát a fideszes alpolgármesternek, miután ittasan ült volánhoz Tamásiban

Széles Andrást, a város fideszes alpolgármesterét március 14-én állították meg a rendőrök. A politikus a közösségi oldalán...

Meglepő körülmények között él Tischler Petra, ezt nem tudták róla a Séfek séfe nézői

A Séfe séfe zsűritagja múltja érdekes dolgokkal van tele.

Két holttestet találtak egy ostffyasszonyfai házban

A pár legalább egy hete halhatott meg füstmérgezésben.

Csúcsformában van Bódi Csabi, 25 kilót fogyott

Bódi Csabi teljesen megújult, még egy gyereket bevállalna.

Bátonyterenye ismét a bírósághoz fordul az akkufeldolgozó ellen

Az önkormányzat most a SungEel bővítési engedélyének megsemmisítését kéri.

Berobbant a Dűne harmadik részének első előzetese

Vitán felül az év egyik legjobban várt filmje a Dűne: Harmadik rész, mely reményeink szerint egy epikus fináléval zárja le Denis...

Megszólalt az ittas vezetésen kapott polgármester: „vállalom a következményeket”

Széles András polgármester szerint soha ilyen nem fordult elő vele, elnézést kért az eset miatt.

Zelenszkij bejelentette: másfél hónapon belül újraindítják az orosz olajat a Barátság vezetéken

Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz kőolaj tranzitját Magyarország és Szlovákia

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

Alig kezdődött el az Adrian Newey-korszak az Aston Martinnál, Lawrence Stroll csapattulajdonos máris drasztikus lépésre szánhatja el magát...

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0