Ezt olvasta már?


Kodály Zoltánról készült dokumentumfilm fiatal muzsikusok szemszögéből

Kodály Zoltán gyermekkorát és fiatalkorát feldolgozó, az 1910-es szerzői estet a középpontba állító fikciós dokumentumfilm készült fiatal muzsikusok szemszögéből A mi Kodályunk címmel Petrovics Eszter rendezésében.

Az 1910-es önálló szerzői esten az I. vonósnégyes, a Kilenc zongoradarab, valamint a Szonáta gordonkára és zongorára című mű hangzott el. A filmben az estet nem rekonstruálják, hanem újból megrendezik 2019-ben - mondta el a rendező az MTI-nek, hozzátéve: a kerettörténetben erre a hangversenyre készülnek a fiatal muzsikusok, Ránki Fülöp zongoraművész, Devich Gergely csellista és a Kruppa Kvartett, utóbbi a vonósnégyes részleteit adja elő.

A koncertre való készülődés közben ötlik fel a fiatalokban, hogy fel kellene kutatni Kodály múltját, így ellátogatnak Galántára és Nagyszombatra, a mai szlovákiai területekre, ahol a zeneszerző gyerekeskedett, majd gimnáziumi éveit töltötte. Megtekintik a Zobor-vidéket, ahova Kodály első gyűjtőútjaira ment vissza 1905-ben.

A helyszínekre vonattal utaztak, amelyet indokolt az is, hogy Kodály Zoltán édesapja vasúti tisztviselő volt. A fiatalok a különböző helyszíneken muzsikusokkal, zenetörténészekkel találkoztak és beszélgettek - ismertette a 10 napos forgatás részleteit Petrovics Eszter.

A budapesti rész középpontjába Kodály egyetemi évei és a korszak legfontosabb kompozíciói kerültek, valamint a szerzői est, amelynek az Erzsébet körúti Royal szálló hangversenyterme adott otthont.

A filmben minden információ a fiúk párbeszédeiből derül ki. "A film a fiatalok szemszögéből nézve viszi végig a nézőt a korszakon, s dialógus formában tárja elénk a mondandót" - hangsúlyozta a rendező, hozzáfűzve: nem klasszikus, hagyományos ismeretterjesztő filmet láthat a közönség.

Kodály írásai belső monológként hangzanak el Kaszás Gergő színművész előadásában, régi rádiós anyagok felhasználásával megszólalnak pályatársak és tanítványok, mások mellett Ferencsik János, Vikár László, Doráti Antal, Molnár Antal és Szokolay Sándor.

Petrovics Eszter hozzátette, hogy a másfél órás film a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) felkérésére készült három részes sorozat első darabja. A szűk stábot Muhi András producer, Sibalin György operatőr és Kun Balázs vágó alkotta. Az alkotás a tervek szerint a televízióban lesz látható.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Érthetetlen jelenet az Európa-liga elődöntőjében, egy veterán új-zélandi döntött

A labdarúgó Európa-liga elődöntőjében, az első mérkőzéseken: Nottingham Forest–Aston Villa 1-0, Braga–Freiburg 2-1.

EL/KL: Előnyben a Fradit legyőző korábbi két rivális, a Crystal Palace történelmi góllal is sokkolta az ukrán "óriást" - eredmények

A Ferencvárost korábban egyaránt legyőző Braga és a Nottingham Forest is hazai pályán került előnybe csütörtökön, az...

Közleményben üzent a leendő igazságügyi miniszternek a Magyar Bírói Egyesület

Azt szeretnék, hogy az új kormány érdemben vonja be őket az igazságszolgáltatást érintő ügyekbe.

Így ültesd és gondozd a levendulát cserépben, hogy évekig gyönyörű legyen

A levendula nemcsak kertben, hanem cserépben is remekül nevelhető – akár erkélyen vagy teraszon is. Ahhoz azonban, hogy szépen fejlődjön...

A horvát parlament jóváhagyta a lebegő áfa bevezetését az üzemanyagokra

A horvát parlament csütörtökön sürgősségi eljárásban jóváhagyta az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítását,...

Így lehet sokkal gyorsabb a növények növekedése

Szeretnéd, ha növényeid szinte száguldanának a fejlődés útján? Most eláruljuk, milyen tényezők és trükkök gyorsíthatják fel a...

A Crystal Palace fél lábbal már kupadöntős ukrán riválisával szemben

A másik ágon a Rayo Vallecano egygólos előnyt tudott összeszedni.

A Földön lévő biológiai rendszerek mozgása inspirálja azt a repülő drónt, amelyet a jövőbeni Mars-küldetésekben is használhatnak

A megalkotása után az első repülési teszteket az ESA hollandiai laboratóriumában végzik el, egy speciális Mars-kamrában, amely hűen...

Nárcisztikus és pszichopátiás viselkedésmintákat is felvehetnek a nagy nyelvi modellek, és ez csakis a mi hibánk

Minél nagyobb arányban kaptak szemétadatot a nyelvi modellek, annál inkább romlott pontosságuk, következetességük és érvelési...

A két Fradi-verő tudott egyet lépni az Európa-liga-döntő felé

Az angol bajnokság hatodik helyéért küzdő csapatok aligha örülnek a részeredménynek.

Júliustól nagyot változik a nyugdíj, íme a részletek

Nyártól több ponton módosulnak a nyugdíjszabályok, és ez különösen az özvegyi nyugdíjnál hozhat érzékeny változásokat.

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú

„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl

Brutális összeg: 2600 milliárd forint közpénz folyt a NER vagyonlerakóiba

A Transparency International Magyarország birtokába jutott információk szerint a Tiborcz Istvánhoz tartozó alapkezelőt találták meg a legtöbb állami forrással.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

0