K&H: egyre többen távoznának a szülői házból
kevésbé vonzó a mamahotel
Tízből hat fiatal lakik önálló háztartásban, négyen élnek a szülőkkel, de ők is tervezik a búcsút a K&H ifjúsági index második negyedéves eredményei szerint. A “mamahotelben” lakó 19-29 évesek 33 százaléka amint lehet, távozna. 64 százalékuk hosszabb távon tervezi ezt, összesen csak 3 százalékuk maradna.
hirdetés
A korábbi évekhez képest változtak a fiatalok költözési tervei, különösen azoké, akik még a szülőkkel közös háztartásban élnek. A K&H ifjúsági index második negyedéves eredményeiből kiderül, hogy az érintettek hogyan tervezik a lakhatásukat a jövőben.
vegyes a kép
A kutatás eredményei szerint a 19-29 évesek 60 százaléka már önálló háztartásban él, 40 százalékuk ugyanakkor még a szülőkkel lakik. Ez az eredmény lényegében megegyezik a korábbi két negyedévben mért alacsony értékkel: korábban - 2022 közepe előtt - jellemzően 45-50 százalék körüli volt a szülőknél lakó fiatalok aránya.
A “mamahoteles” fiatalok több táborba sorolhatóak a jövőbeni költözést tekintve. Többségük, 64 százalékuk majd később szeretne távozni, de egyelőre nem tartja ezt a kérdést égetőnek, míg 33 százalékuk a lehető leghamarabb szeretne elköltözni. Mindössze 3 százalékos azoknak az aránya, akik olyan jól érzik magukat a szülőkkel, hogy egyáltalán nem szeretnének önálló háztartásba menni. Utóbbihoz hasonlóan alacsony arányra a felmérés történetében évtizedes történetében még nem volt példa. Az elmúlt 5 évben átlagosan 10-15 százalékos volt, míg az azt megelőző években volt, hogy a 20 százalékot is meghaladta a szülői házban “maradók” aránya. Ma, a pandémia után viszont mielőbb szeretnének önálló lábra állni a fiatalok.
A lehető leggyorsabb költözést tervezők 31 százaléka saját lakás vásárlásával oldaná meg az önálló életét, 34 százalékuk pedig albérletbe költözne. A többiek egyebek mellett családtaghoz vagy a partnerükhöz távoznának.
K&H ifjúsági index
A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült. A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19-29 éves városi lakosság összetételét nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján. A felmérésben 300 fő vett részt, a hibahatár maximuma +/- 5,7 százalék. Az adatfelvétel 2023. május 2-4. között történt.
hírek innen, onnan
Kettéhajtható kijelzős notebookot készített az LG
Akár 17 hüvelykes táblagép módjára is használható a Gram Fold.
Hogy írod, hogy „Babits+val” ? Történelmi nevek helyesírása
Ezeknek a neveknek már a puszta leírása is sokaknak fejtörést okoz, de mi van akkor, ha még képzőt vagy ragot is kapnak?
Nyugati alkatrészek is vannak az Ukrajnát támadó iráni drónokban
Ukrajna azt állította, hogy Szokolov életét vesztette az orosz fekete-tengeri flotta szevasztopoli főhadiszállása elleni támadásban.
Teljesen tönkremehet Donald Trump
Tíz éven keresztül követett el banki csalást.
Az elmúlt hónapokban már napi 75 millió forintot loptak el az internetes csalók
Az idei második negyedévben közel 5 milliárd forint tünttek el a maygar bankszámlákról.
A Carson Coma támogatását kérte számon a miniszteren a Mi Hazánk képviselője
Dócs Dávidot az zavarta, hogy a zenekar egy olyan zenésszel együtt lépett fel, aki korábban rendőrverésről énekelt.
Megszüntette a Twitter annak lehetőségét, hogy a felhasználók jelenthessék a félrevezető posztokat
Ausztráliában komoly aggályok merültek fel a döntés miatt, de épp a napokban az EU is bírálta a platformot a dezinformáció terjesztése...
Forrongás Koszovóban: Vucic új feladatot adna a KFOR-nak
A NATO irányítása alatt álló békefenntartó haderőnek, a KFOR-nak kell biztosítania a békét Észak-Koszovóban, és át kell vennie a...
Megvacsorázott, majd összeesett – Egy itthon is népszerű étel okozta a majdnem végzetes tüneteket
Doralice Carneiro Sobreira Goes egy helyi termelői piacon vásárolta a finomságot. Miután jóízűen evett belőle, másnap borzasztó...
Ne hagyd, hogy átverjenek ezzel a "rendőrségi" SMS-sel
Az utóbbi időben a rendőrség nevével visszaélve igyekeznek megszerezni a gyanútlan áldozatok bizalmas adatait adathalász csalók.
Újra hiánycikk lehet a narancs Magyarországon – Ez az oka
Nagyon nehéz helyzetbe kerülhet a narancstermesztés az egész világon, miután nemcsak a súlyos hurrikánok, de a betegségek is...
Hazánk legkisebb falvai, van, ahol csak 7-en élnek: közért nincs, polgármesteri hivatal van
Meglepő adatokat olvashatunk ki a KSH magyar vidék legkisebb lélekszámú településeire vonatkozó információkból.
Sport
Tragikus balesetben meghalt a magyar sportoló
Jordániában tartózkodott egy hegymászó csoporttal.
Reagált a nemzetközi szövetség Losonczi Dávid elcsalt világbajnoki döntőjére
A magyar birkózó a bírók súlyos tévedése miatt maradt le a vb-aranyéremről.
Felfüggesztették a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát
Bejelentések érkeztek a szakember magatartásával kapcsolatban.
Az elhunyt magyar rendőr családján segít Lőw Zsolt
Az esztergomi robbantás áldozatának családjának gyűjt Lőw Zsolt és a Bayern München.
Máshol rendezik a magyar válogatott Eb-selejtezőjét
A mérkőzést november 16-án rendezik meg.
Magyarország labdarúgó Európa-bajnokságot rendez
Az UEFA végrehajtó bizottsága mai ülésén döntött a következő évek utánpótlás Európa-bajnokságok helyszíneiről. Magyarország 2027-ben a női U19-es Európa-bajnokság házigazdája lesz.
Hatalmas a káosz Fehérváron: szétesik a csapat
Egymás után távoznak a fontos emberek.
Beismerés: a nemzetközi szövetség elnöke bocsánatot kért a bíráskodás miatt Losonczitól
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid vasárnap 8:7-re kikapott Ali Cengiztől a birkózó-világbajnokság döntőjében. Csakhogy Losonczi az elsöprő többség szerint két vállra fek
Óriási siker: világbajnok lett a magyar sportoló
Jákó Miriam kiemelkedő teljesítménnyel megnyerte a nők sportpisztoly számát a Rio de Janeiróban zajló katonai sportölvő-világbajnokságon.
Félti az életét a volt szegedi kézistől a felesége
Sokkoló történet rázta meg a kézilabdavilágot. A horvátok olimpiai bronz- és kétszeres világbajnoki ezüstérmes korábbi kiválóságát, Denis Bunticot családon belüli erőszak és nagy mennyiségű fegyver birtoklá
„Ha nem futok el, meghalok” – állítja a Szeged korábbi játékosának felesége
Megdöbbentő részletek derültek ki a családon belüli erőszakkal vádolt sportolóról.
Kiderült, hány meccset kell kihagynia az érthetetlen módon kiállított Fiola Attilának
A magyar válogatott focistát a Zalaegerszeg elleni meccsen állították ki.
Bulvár
Bekapcsolva maradt a Momentum elnö-kének mikrofonja a parlamentben, kínosan elszólta magát
„Hú, ezt nagyon elb*sztam” – értékelte saját felszólalását Gelencsér Ferenc.
Orbán Viktor elővett egy adag készpénzt, majd szótlanul besétált egy IX. kerületi házba
A 444 szerint keddenként rendszeresen a Bakáts utcába jár, a miniszterelnök sajtófőnöke szerint magánprogramja volt Orbánnak.
Baljós jelek utalnak egy komolyabb őszi összeomlásra
A profi befektetők meg kezdték építeni pozícióikat, amivel egy komolyabb tőzsdei áresés esetén sokat kaszálhatnak. Lehet azonban hogy túl korán isznak a medve bőrére, bár vannak intő jelek.
Így nézett ki Jézus a mesterséges intelligencia szerint
A végeredmény hasonlít a korábbi ábrázolásokhoz.
Meghalt Bayer Ottmár operatőr, Bayer Zsolt édesapja
A köztévé is megemlékezik a hazai animációs filmgyártás meghatározó alakjáról.
Így térdel le egy egykori radikális, ha a brüsszeli pénz a tét
Napra pontosan egy évvel ezelőtt ébredtek arra az olaszok, hogy előző este Giorgia Meloni erősen jobboldali Olaszország Fivérei pártja lett az olasz parlamenti választások legnagyobb győztese. Radikális politikai erő
Nincs menekvés, embertelen, gyilkos forróság jön
Vészjósló tanulmány derült ki, egy közelgő esemény drámaian át fogja formálni a Föld időjárását.
Videón, ahogy ellop egy nő egy ütvefúró-csavarozót az OBI-ból
Beismerte tettét a lopással vádolt nő.
Ő Orbán Viktor titkos mesterkéme
A honvédelmi miniszternél is nagyobb lehet a befolyása.
Gyászol a magyar fitneszvilág: szelfizés után zuhant a mélybe Zsuzsi - Fotók
A Naphire.hu információi szerint hétfőn, Jordániában egy szikláról zuhant a mélybe az ismer magyar fitnesztréner.
Orbán Viktorék egyedül maradtak: fontos török bejelentés a svéd NATO-csatlakozásról
Minden arra utal, hogy Magyarország utolsóként fogja ratifikálni a svéd csatlakozást.
blogmorzsák
Stadiontűz, győzelem napja és Szerelmesfilm
Időkapszula: ezek történtek 1985 májusának közepén hazánkban és a nagyvilágban.
A falakat megtanítani beszélni
A Fülke projekt arra tesz kísérletet, hogy a város három eddig üres szoborfülkéjével felidézze a hely történetét.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál