Ezt olvasta már?


Jövőre már nyereséges lehet a pécsi sörgyár

Prémiumtermékekben versenyez a Pécsi Sörfőzde

A Szemerey fívérek tulajdonába került sörfőzde a különleges és prémium termékek gyártásával szeretne profitot termelni.

Nyereségessé próbálják tenni az eddig ráfizetéses Pécsi Sörfőzde Zrt.-t az új tulajdonosok. Felhagynak a tömegtermeléssel és minőségi sörtermékekkel akarnak versenyezni a hazai és a külföldi piacon - mondta Szemerey Zoltán, a cég új vezetője a Napi.hu-nak.

A pécsi üzem az elmúlt időszakban évi 2-3 millió eurós veszteséget termelt, de a tervek szerint 2018-ban már nyereséges lesz. Ebben segít a jövedéki adókedvezmény alkalmazása, amelyet az évi 200 ezer hektoliteres termelés alatt működő sörfőzdék élvezhetnek. A pécsi üzem ennek megfelelően a tömegtermelés helyett a minőségi italok gyártására koncentrál. A Pécsi Prémium Lager mellett a Pécsi Szűretlen Pils az új favorit, de a tradicionális Szalon márkát is szeretnék megújítani.

 

Már elkezdték a kereskedelmi szervezet átszervezését - mondta Szemerey Zoltán, aki fivérével, Szemerey Tamással közösen vette meg a céget. A tervek szerint frissítik a termékpalettát is, ebbe fontos szerepet kapnak a bioalapanyagok.

 

A Szemerey Integráció néven futó agrárgazdasági csoport ugyanis sörfőzésre alkalmas, biotanúsítású különleges alapanyagokat is termel - ilyen a gluténmentes hajdina, tönköly, tönkebúza és alakor - hazánkban, valamint Romániában és Ukrajnában. E három országban összesen több ezer hektáron folyik mezőgazdasági tevékenység és termékeiket az Organic One Kft. szállítja jórészt a svájci piacra.

 

A mai Pécsi Sörfőzde ősét 1848-ban Hirschfeld Leopold alapította. Az német főzőtechnológiának és a mecseki karsztvíznek köszönhetően sikeres lett a cég. 1893-ban Leopold fia, Sámuel vette át a cég irányítását. 1912 után újabb gépházak és hatalmas tározók épültek. 1911-ben a gyár felvette a Pannónia Sörfőző Rt., 1917-ben pedig a Pannon Serfőző Rt. nevet. A rendszerváltást követően külföldi és hazai licenszeket felhasználásával is gyártottak sört.

Majd1993-ban a gyárat az osztrák Ottakringer-Wenckheim cég vásárolta meg. A cég vezetését a magyar állampolgársággal is rendelkező Stephan Wenckheim látta el. Szemerey Zoltán és Szemerey Tamás - Matolcsy György MNB-elnök elsőfokú unokatestvérei - cégeiken keresztül (Bankonzult Kft. és NAVA Befektetési Kft.) vették meg a Pécsi Sörfőzde Zrt. 99 százalékos tulajdonrészét. A vételárat sem az eladó, sem a vevők nem közölték.

napi.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Virágmintás körmök 2026 tavaszára: Ez a 7 gyönyörű manikűr a kedvencünk

A tavasz a megújulás időszaka, és a manikűrtrendekben is megjelennek a virágmotívumok. Fedezd fel a 2026-os tavaszi szezon legszebb...

Találtak egy miniatűr dinoszauruszt, aztán kiderült, az egész fejlődést fordítva kell nézni

Amerikai kutatók vizsgálata szerint a dinoszauruszok nem azért lettek kicsik, mert megváltozott a táplálkozásuk.

Demcsák Zsuzsa a házasságairól mesélt: elárulta, hogyan élte meg a két válást

Demcsák Zsuzsa igencsak fiatal volt, amikor a televízióban kezdett dolgozni, és a több évtizedes szakmai pályája alatt kemény magánéleti...

Aggasztó hír érkezett a nyugdíjkorhatárral kapcsolatban: így érdemes terveznünk

Nem lehet sokáig odázni a szakértők szerint a magyar nyugdíjrendszer átalakítását. A nyugdíjkorhatár megemelésére a demográfiai...

Egy pletyka miatt azt rebesgetik, már meg is van a Séfek séfe nyertese, csak titkolják

Váratlan hír indította el a találgatásokat: egy versenyző már most állást kapott Krausz Gábornál. A kommentelők szerint ez...

A jobbikos ajánlások majdnem egynegyede érvénytelen volt

Kimagaslóan sok érvénytelen ajánlást adtak le a Jobbik képviselőjelöltjei. Nyolc jelölt esetében az érvénytelen ajánlások száma...

Von der Leyen kezébe veszi a tárgyalásokat – személyesen utazik a világ másik végére

Új lendületet próbál adni az akadozó szabadkereskedelmi tárgyalásoknak az Európai Unió és Ausztrália, hiszen a megváltozott globális...

Irán megindította a rakétákat Izrael felé – jönnek a részletek

Irán ismét támadásba lendült, amire Izrael rögtön reagált.

Utolsóként Paraguay is ratifikálta a Mercosur szabadkereskedelmi egyezményt

A világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete jöhet létre.

Háztűz volt Sajókazán, kedden meghaltak

A lángokba borult épületben egy idős férfi és egy idős nő lakott, holttestüket oltás közben találták meg a tűzoltók.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

15 éves ikerlányaival állították meg a sóshartyáni apát: amit a kocsiban találtak, azért előzetesbe is került

A rendőrség még mindig nagy erőkkel nyomoz a Delta program keretében: ez a nógrádi édesapa ennek az áldozata. De a két lánya is, akikkel épp együtt autókázott.

blogmorzsák

Jegyet vettél, de változott a program?

Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?

0