Jól halad Gyurtáék vb-felkészülése Hódmezővásárhelyen
Hódmezővásárhelyen a körülmények parádésak, a nyári, barcelonai világbajnokságra való felkészülés nagyon jól halad - jelentette ki Széles Sándor mesteredző, a 2012-es londoni olimpia magyar úszóbajnokait, Gyurta Dánielt és Risztov Évát felkészítő szakember.
A szerdai sajtótájékoztatón hangoztatta, hogy mind az uszoda, mind pedig a város vezetése minden kérésüket teljesítette, amiért hálásak.
"Minden körülmény adott a megfelelő munkához. Az utóbbi években máshol nem is voltunk edzőtáborban, a világversenyek és az olimpia előtt is Hódmezővásárhelyen készültünk" - tette hozzá. Széles Sándor úgy látja, hogy a jövő hét elején záruló edzőtábor végére ugyanazt a formát fogják Gyurtáék elérni, mint egy évvel ezelőtt.
Risztov Éva azt mondta, mindig örül, amikor Hódmezővásárhelyre jönnek, hiszen ilyenkor több időt tölthet a rokonokkal és a családjával.
"Nagyon jó feltételek mellett tudunk edzeni, amit jelenleg máshol Magyarországon nem is tudnak biztosítani számunkra" - jelentette ki, majd kitért rá, hogy Barcelonára a nyíltvízi 10 kilométeres és az uszodai 1500 méteres számban készül.
"Minden helyezést ajándéknak tartok. Négyéves ciklusokban gondolkodom, a világbajnokságot a következő olimpia előtti felkészülés részének tekintem" - fogalmazott.
Az olimpiai arany mellett világ- és Európa-bajnoki címekkel is rendelkező Gyurta Dániel azzal kezdte, hogy őt családi szálak nem kötik a városhoz, de érzelmi szálak már igen:
"Hódmezővásárhely a szívem csücske, hiszen öt éve járok ide felkészülni minden fontosabb megmérettetés előtt. Valóban, a vásárhelyi víz már kabalaként is szolgál a versenyek előtt" - hangoztatta. Hozzátette, hogy a mostani edzőtábor nagyon jól sikerült, kezd nagyon jó formába lendülni, ráadásul 8-9 hét felkészülés még előtte van.
"Ha betegség, vagy sérülés nem akadályoz, minden esély adott lesz, hogy a legjobb időm körüli eredményeket ússzak" - adott biztató előrejelzést a spanyolországi vb-re.
A sajtótájékoztatón Kószó Péter alpolgármester a városvezetés nevében elmondta: úgy gondolják, nem csak akkor kell magukénak érezniük a sportolók teljesítményét, amikor a dobogó legfelső fokán állnak.
"A város az előző években a felkészülés során mindig rendelkezésre állt, így Risztov Éva és Gyurta Dániel sikerét egy kicsit magunkénak is érezhettük" - fogalmazott az alpolgármester. Hozzáfűzte: a Hódmezővásárhelyen öt évvel ezelőtt elindult mindennapos testnevelés program keretében minden vásárhelyi gyermek megtanul úszni, akik "most otthon hatalmas lelkesedéssel mesélik, hogy Gyurta Dániellel és Risztov Évával úsztak együtt".
hírek innen, onnan
Magyar Péter: Az Orbán-rendszer egyik ékkövét a történelem szemétdombjára küldjük
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltő plakátok betiltásáról is beszélt, mielőtt megkezdődik a vita a...
Módosított a kormány a védett üzemanyagár rendszerén
Megemelték keddtől a stratégiai készletből származó üzemanyagok beszerzési árait.
Nem akárki lett a közmédia miniszteri biztosa
Az RTL Magyarországtól érkezett a közmédia miniszteri biztosa.
A magyar nők 48 százaléka küzd menstruációs fájdalommal – mikor kell orvoshoz fordulni?
A menstruációs fájdalommal, rendszertelen ciklussal vagy hormonális panaszokkal élő nők jelentős része még ma is természetesnek tekinti...
Vádat emelt az ügyészség az Integritási Hatóság elnöke ellen
Bíró Ferencre szabadságvesztést és pénzbüntetést kértek.
A Pentagon célkeresztjében a kínai óriáscégek: feketelistára tették az Alibabát és a BYD-t is
Az amerikai védelmi minisztérium több ismert kínai nagyvállalatot is felvett a kínai hadsereggel együttműködő cégek listájára. Ez azt...
Ezt kell most tudnod a haszonbérleti szerződésekről.
Milyen jogszabályok érvényesek a haszonbérleti szerződésekre, ha időközben módosul a törvényi környezet? A cikk választ ad a...
Itt az évek óta nem látott fordulat a lakáspiacon, mégsem lehetünk nyugodtak
100 millió forint felett járnak a lakások.
Érdemes megjegyezni a nevét: ő az a magyar tudós, aki visszaadhatja a vakok látását
Roska Botond versenyt fut az idővel.
Európának még sokat kell várnia az Apple nagy újítására
Mutatjuk, miért nem kapja meg Európa az Apple nagy újítását.
Érkezik a szupergyors Starlink-internet a Wizz Air járataira
Ez a lépés a társaság közleménye szerint nemcsak a Wizz Air számára mérföldkő, hanem a megfizethető és mindig online utazási...
A Pentagon feketelistájára került többek között a BYD, és a NIO is
A Pentagon több nagy kínai céget – a BYD-t, a NIO-t, az Alibabát, és a Baidut – is felvett a katonai kapcsolatokkal gyanúsított...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Légitársasági topvezetők tapsoltak, amikor kizsákmányolásról beszélt
Kemény beszéddel köszönt le Willie Walsh.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


