Ezt olvasta már?


Jászberényi Sándor kapta a Libri irodalmi díjat

A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetével Jászberényi Sándor kapta a Libri irodalmi díjat hétfőn este Budapesten. A Libri irodalmi közönségdíjat Világkép című könyvéért Kepes András vehette át - közölte a könyvkereskedelmi vállalat az MTI-vel.

Az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazó elismeréseket 2016-ban adták át először. A díjat elnyerő könyvek szerzői 1-1 millió forintot kapnak, valamint 25-25 millió forint értékű médiatámogatást.

A szakmai zsűri és a közönség szavazataiért tíz döntős alkotás versenghetett, amelyet idén 35 kiadó 132 könyv közül a magyar kulturális élet több mint 80 képviselőjének javaslatai alapján választottak ki. A döntős kötetek között volt Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér, Nádas Péter Az élet sója, Németh Gábor Egy mormota nyara, Szabó T. Anna Törésteszt, Térey János Őszi hadjárat, Varró Dániel Mi lett hova?, Závada Pál Egy piaci nap és Zoltán Gábor Orgia című könyve is.

"Jászberényi Sándor alkotása merész könyv ... a mai magyar irodalomban nem nagyon van párja. Beszédmódja, poétikája, stílusa egyedi. Olyan formát tölt meg élettel, amelyről már azt hihettük, használhatatlan. Egy ijesztő, vad, ugyanakkor szánandó, menekülő pasas lelkének finom rezdüléseit követhetjük, aki remekül elbeszélt történeteivel egyébként a világ elképesztő háborús bugyraiba is elvezet minket" - idézi a közlemény Károlyi Csaba irodalomkritikust, a zsűri tagját.

A közlemény szerint a Világkép 2016 legkeresettebb kötete volt, amely egyszerre tud könnyen érthető, de tudományos igényességgel megfogalmazott iránytűként szolgálni többek között menekültkérdésben, szerelemben, gasztronómiában. Októberi megjelenése óta Kepes András több tucat, országszerte nagy érdeklődést kiváltó bemutatón és dedikáláson vett részt.

A szakmai zsűri tagjai Károlyi Csaba mellett Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András és Beck Zoltán voltak - olvasható a közleményben.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Érthetetlen jelenet az Európa-liga elődöntőjében, egy veterán új-zélandi döntött

A labdarúgó Európa-liga elődöntőjében, az első mérkőzéseken: Nottingham Forest–Aston Villa 1-0, Braga–Freiburg 2-1.

EL/KL: Előnyben a Fradit legyőző korábbi két rivális, a Crystal Palace történelmi góllal is sokkolta az ukrán "óriást" - eredmények

A Ferencvárost korábban egyaránt legyőző Braga és a Nottingham Forest is hazai pályán került előnybe csütörtökön, az...

Közleményben üzent a leendő igazságügyi miniszternek a Magyar Bírói Egyesület

Azt szeretnék, hogy az új kormány érdemben vonja be őket az igazságszolgáltatást érintő ügyekbe.

Így ültesd és gondozd a levendulát cserépben, hogy évekig gyönyörű legyen

A levendula nemcsak kertben, hanem cserépben is remekül nevelhető – akár erkélyen vagy teraszon is. Ahhoz azonban, hogy szépen fejlődjön...

A horvát parlament jóváhagyta a lebegő áfa bevezetését az üzemanyagokra

A horvát parlament csütörtökön sürgősségi eljárásban jóváhagyta az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítását,...

Így lehet sokkal gyorsabb a növények növekedése

Szeretnéd, ha növényeid szinte száguldanának a fejlődés útján? Most eláruljuk, milyen tényezők és trükkök gyorsíthatják fel a...

A Crystal Palace fél lábbal már kupadöntős ukrán riválisával szemben

A másik ágon a Rayo Vallecano egygólos előnyt tudott összeszedni.

A Földön lévő biológiai rendszerek mozgása inspirálja azt a repülő drónt, amelyet a jövőbeni Mars-küldetésekben is használhatnak

A megalkotása után az első repülési teszteket az ESA hollandiai laboratóriumában végzik el, egy speciális Mars-kamrában, amely hűen...

Nárcisztikus és pszichopátiás viselkedésmintákat is felvehetnek a nagy nyelvi modellek, és ez csakis a mi hibánk

Minél nagyobb arányban kaptak szemétadatot a nyelvi modellek, annál inkább romlott pontosságuk, következetességük és érvelési...

A két Fradi-verő tudott egyet lépni az Európa-liga-döntő felé

Az angol bajnokság hatodik helyéért küzdő csapatok aligha örülnek a részeredménynek.

Júliustól nagyot változik a nyugdíj, íme a részletek

Nyártól több ponton módosulnak a nyugdíjszabályok, és ez különösen az özvegyi nyugdíjnál hozhat érzékeny változásokat.

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú

„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl

Brutális összeg: 2600 milliárd forint közpénz folyt a NER vagyonlerakóiba

A Transparency International Magyarország birtokába jutott információk szerint a Tiborcz Istvánhoz tartozó alapkezelőt találták meg a legtöbb állami forrással.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

0