Januárig 145-en fagytak meg, köztük egy 11 éves gyermek is!
Magyarországon ősz eleje és január vége között 145-en fagytak meg, köztük egy 11 éves gyermek – jelentette a Magyar Szociális Fórum pénteken. - Pécsi Napilap -
Az áldozatok túlnyomó többsége fűtetlen otthonában hűlt ki, illetve kórházba szállítása közben, vagy odaérkezése után hunyt el, mert már nem tudtak rajta segíteni. A múlt télinél kevesebben fagytak meg a szabad ég alatt.
A fagyhalál legfiatalabb áldozata 11 éves, a legidősebb pedig 91 éves volt. A mélyszegénységben élő 11 éves kisfiú beteg volt, fűtetlen lakásban hűlt ki, édesanyja karjaiban halt meg – értesült az MSZF.
Az emberjogi szervezet szerint a megfagyott emberek túlnyomó többsége férfi volt.
A múlt tél azonos időszakához képest az életvesztés emelkedő tendenciájú.
A Magyar Szociális Fórum arról is tájékoztatott, hogy eredménytelen maradt kérése, hogy az állami és az egyházi vezetés nyissa meg a fűtött középületeket és egyházi épületeket a rászorulók előtt a dermesztő hidegben. Csak kevés, nagyon kevés pap, és polgármester nyitott ajtót, és látta el a fagyoskodókat. Őket tisztelet és megbecsülés illeti emberségükért, mellyel életeket mentettek meg – áll az emberjogi mozgalom közleményében.+++
hírek innen, onnan
Puzsér Róbert brutális dolgot tett Deák Dániellel, így gátolta meg a vitát
Szürreális jelenet bontakozott ki az Inga falai között.
A Vasas edzőjét és kulcsjátékosát is elveszítette a feljutási rangadó előtt: "Örülök, hogy a játékvezető utólag elismeri..."
Két pont, egy vitatott gól és egy közelgő feljutási rangadó: a Vasas drámai körülmények között bukott el Csákváron, miközben a...
Boráros Gábor és Jákli Mónika kislánya kifestette az édesapját - Szívszorító, amit mondott játék közben a kis Zora
Boráros Gábor most minden erejével kislányára koncentrál, ezt bizonyítja a most közzétett videója is.
Schobert Norbi baltával verte szét fiai játékkonzolját – videó
Schobert Norbi egy megdöbbentő történetet osztott meg, amelyben elmesélte, hogyan vezetett egy drasztikus döntése családi konfliktushoz,...
Mindenki a dollárra figyel, de közben szép csendben menetel a forint is
Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek, az...
Hitelesség kérdésében
Bár az orosz imperialista fenyegetésre mindvégig figyelmeztető Orbán Anita testesítette volna meg a Fidesz irányvonalát!
Többet présel ki a meglévő energiakészletekből az extrémgyors, ultrahatékony elektronikai eszköz
Segít megoldani a világ energiagondjait - mondják a kutatók a speciális elektronikai eszközről.
Epstein segített Putyinnak: szexi orosz nőket fogtak hadra
Új iratok szerint Jeffrey Epstein nemcsak botrányhős volt: fiatal nőkkel körülvéve világvezetőket csalogatott, titkosszolgálati...
Több mint 2000 milliárd forintnyit költenek egy gigantikus olajvezetékre, meglepő helyről várják a pénzt
Főnixként támadt fel a közel-keleti olajország, most pedig ott akar lenni a régió olajiparának élvonalában.
Vidámpark épülhet a Népszigeten, az egykori Ganz Hajógyár helyén
A Ganz hajógyár épületegyüttese Budapest egyik legkülönlegesebb ipartörténeti helyszíne
„A baloldal utolsó reménysugara egy ingyenélő fideszes” – Magyar Péternek és a kormánynak is nekimentek
Feszült hangulat a rendkívüli ülésen.
Lázár János a Roma Sajtóközpontban: Én legalább egyenes vagyok, nem sunnyogok
A miniszter ismét bocsánatot kért a cigányságtól.
Sport
Hátborzongató, ami Varga Barnabással történt a gólja után, az AEK edzője undort érez + videó
Görögországban forrnak az indulatok az AEK–Olimpiakosz futballrangadó után. Marko Nikolics, az AEK trénere nagyon kiakadt.
Szoboszlai Dominik szeretne Liverpoolban maradni, de egyelőre nem kapott hosszabbítási ajánlatot
A Liverpool alapembere a jövőjéről beszélt.
Varga Barnabás első görögországi gólja után igazi görög dráma lett a vége. + videó
A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.
Sírva ment le a pályáról a Real Madrid sztárja, az igazi dráma mégis a 100. percben jött
Jude Bellingham hosszú időre kidőlhet sérülés miatt.
Bizonytalanná vált Szoboszlai Dominik helyzete a Liverpoolnál
A játékos úgy fogalmazott, jelenleg már nem rajta múlik, megy vagy marad.
Bognár: "Megkérdeztem a labdaszedőket, azt mondták, kicsit jobb volt a Fradi" - így látták az edzők
Így látták az edzők a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket Diósgyőrben, Pakson és Zalaegerszegen. Értékelések.
Sallai Roland a Liverpoolban? A játékos maga reagált az elhíresült pletykára
A Galatasaray magyarja a jövőjét firtató kérdésre is válaszolt.
Bosszúért kiált minden idők egyik legérthetetlenebb döntése
Egy tízéves átok megtörésével ismét felvirágzott a dinasztia, miközben egy másik esélye elszállt.
Görögtüzek, petárdák: Varga Barnabás befejelte első gólját az AEK Athén csapatában
Két percet kellett várni a csodálatos mozdulatra.
Újabb magyar igazoláson gondolkodik a Liverpool
Egy átigazolási vétón múlhat a magyar játékos sorsa.
Izrael sem jelentett akadályt, Eb-elődöntős a női pólóválogatott
A spanyol–holland mérkőzés után derül ki a magyarok ellenfele a legjobb négy között.
A Fradi hősében az idegesség dolgozott, Bognár György is megszólalt
Egyetlen gól döntötte el a zöld-fehér rangadót.
Bulvár
Új párt miatt aggódhat Magyar Péter, bekövetkezett a legnagyobb félelme
Egy új fordulat nagy bajt jelenthet a Tisza Pártnak.
Több városban is forrnak az indulatok, tízezrek tüntetnek Orbán Viktor szövetségesei ellen
A szervezők szerint csak a fővárosban 80-90 ezren vehetnek részt a demonstráción.
Drámai hír jött Palik Lászlótól: óriási a baj
Sejteni lehetett, de...
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Pistorius szerint életbevágó a támogatásokra Ukrajnának.
Molnár Áron hozta el a fordulatot fordulat Lázár János botrányában, most már Orbán Viktor is érintett
A színész nem kíméli a kormánypártot.
Hátborzongató, ami Varga Barnabással történt a gólja után, az AEK edzője undort érez + videó
Görögországban forrnak az indulatok az AEK–Olimpiakosz futballrangadó után. Marko Nikolics, az AEK trénere nagyon kiakadt.
El kell törölni a 13. és a 14. havi nyugdíjat – kemény kijelentések a Republikon Intézet rendezvényén
Egy szakértő szerint ha Magyar Péter meglépi, amit ígér, szobrot érdemel.
Félpucéran ment a Grammyre az énekesnő, mindenkit lesokkolt
Nos ha valaki, akkor Chappell Roan egyáltalán nem bízta a véletlenre a szenzációkeltést a 2026-os Grammy-gálán.
Eltűnt Budapest tetejéről a Szabadság-szobor egyik része, totális a csonkítás és letaglózó a látvány
Bár ma a szoborról sokaknak a szabadság eszméje jut eszébe, az emlékmű története ennél jóval összetettebb.
Gyász a Pozsonyi úton: Így fest Fenyő Miklós háza egy nappal a tragédia után
Sorra állnak meg a ház előtt, itt élt Fenyő Miklós.
Gyanúsan sok a beteg az ünnepek körül – ezért változtat a kormány a táppénzen
Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba. A jogszabály értelmében a betegszabadság második és hatodik napja közö
Fontos nyomtatványt kap a napokban több millió magyar: ráfizethetsz, ha nem őrzöd meg
Semmiképp nem szabad kidobni ezt a dokumentumot!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


