Ezt olvasta már?


Jakabos Zsuzsanna szerint egy úszóarany lesz Londonban

A pécsi Jakabos Zsuzsanna úgy véli, hogy több magyar úszóérem, közte egy arany születik majd az idei nyári olimpián, Londonban.

    Erről az Európa-bajnok versenyző azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyen hároméves szponzori szerződést írt alá az Arzenál Hálózattal. A magyar üzletlánc "arcává" előlépett úszó a saját dobogós esélyeiről nem szólt, viszont eltökélt célja, hogy a 4x200-as gyorsváltó tagjaként és az egyéni számaiban is a döntőbe jusson az ötkarikás játékokon.

    "Helyezésben nem gondolkodom, az úgysem tudható előre, az viszont határozott szándékom, hogy 400 vegyesen és 200 pillangón is megjavítsam egyéni csúcsomat" - jelentette ki az MTI érdeklődésére a Pécsi ANK-hoz tartozó, ám Londonra Budapesten, a Jövő SC-nél készülő Jakabos. Aki áprilisban még csak 23 éves lesz, de már két olimpián is szerepelt.

    "Athénban, 2004-ben alig 15 esztendősen mutatkoztam be, nem valami jól. Igaz, nem sokkal előtte ifjúsági Európa-bajnok lettem a hosszabbik vegyesúszó számban, és ha a görög fővárosban is megúszom akkori egyéni rekordomat, már 2004-ben bejutok az olimpiai fináléba. Sajnos ez nem sikerült 2008-ban, Pekingben sem, bár a váltóval ott hatodikként végeztünk, viszont kedvenc számomban öt tized hiányzott a döntőbe kerüléshez, úgyhogy Londonban nincs mese, ott kell lennem a legjobb nyolc között" - tette hozzá.

    Jakabos a fokozatos fejlődés jegyében idehaza már 2003-ban rövidpályás bajnok volt, majd első kiugró nemzetközi sikereként 2005-ben, Triesztben - 25 méteres medencében - Eb-bronzot érdemelt ki, s az évben már négyszeres ifi Európa-bajnokká lépett elő. Rövidpályán 2009-ben is harmadik lett a kontinensviadalon, Isztambulban, 2010-ben, Eindhovenben pedig mind 200 m pillangón, mind 400 m vegyesen aranyérmet szerzett. Tavaly Szczecinben, a decemberi rövidpályás Eb-n elmaradt a címvédés, de a 400-as bronz és a 100 m vegyesen neki jutott ezüst miatt sem kellett szégyenkeznie. Normál méretű, vagyis ötvenes - tehát olimpiai - medencében a 2010-es, budapesti Európa-bajnokságon kétszer állhatott fel a dobogóra: pillangón a második, 400 m vegyesen a harmadik lett - részben a honfitársnő, a világbajnok Hosszú Katinkának "köszönhetően".

    "Barátnők vagyunk, és persze riválisok is, és bizakodó vagyok várható londoni vetélkedésünket illetően - őt is meg akarom verni az olimpián" - mondta Jakabos, aki a jövő héten a válogatott egy csoportjának tagjaként magaslati edzőtáborban, a dél-afrikai Durbanben folytatja felkészülését a nyári játékokra.


MTI







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Belement a Mol: új jogokat kap a szerb állam a stratégiai olajcégben

Belgrád nagyobb befolyást szerezne a stratégiai döntésekben, ilyen mértékű befolyással nem rendelkeztek a NIS 2008-as privatizációja...

Babaváró, diákhitel, kórházi klímák: fontos témákban döntött a kormány

3,4 milliárd forint rendkívüli forrást ad a kormány a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására. Mi...

Hamarosan indulnak az energetikai pályázatok

500 milliárdos a keret, okosmérőkre is lehet majd pályázni.

Véres kutyatámadás történt: népszerű magyar színész az áldozat

Kutyák közé nyúlt, kórház lett a vége.

Döntött a kormány az uniós források felhasználásáról, órákon belül bejelenthetik a részleteket

Hosszúra nyúlt a szerdai kormányülés, több területen is fontos döntéseket hoztak: 11 órakor kiderülhetnek a részletek a vagyonadóról,...

Agresszív medve kergette meg a polgármestert, gumicsizmában menekült az állat elől – Nem ez volt az állat egyetlen akciója

A romániai Székelyvarságon vasárnap este egy fiatal medve okozott riadalmat, amikor egy helyi gazda telkén próbált zsákmányra lelni, majd...

Kijöttek a számok, a gyerek így határozza meg az életszínvonalat

A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta – a GKI elemzése szerint a többgyerekesek átlag fölé kerültek, a...

Vitézy Dávid: újabb lépéssel kerültünk közelebb az uniós pénzek hazahozatalához

Hivatalosan is benyújtotta a kormány a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét – jelentette be a...

Hankó Balázs nem 261 hanem több mint ezermilliárd állami támogatásról állapodott meg a választások előtt Krausz Ferenccel

A szerződés részletei szerint sokkal komolyabb együttműködést terveztek a felek.

A világ egyik legkülönlegesebb temetőjét fedezték fel az óceán fenekén

A kutatók egy 5,3 millió éves leletet is találtak.

0

Sport

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

0
0

Bulvár

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat

Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.

Mecser Tamás az ORFK új vezetője: Nem fogom tizennégy emelet magasról nézni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban

Az új országos rendőrfőkapitány szerint fő cél a rendőri hivatás presztízsének visszaállítása.

52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki

A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

0