Ezt olvasta már?

0

Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók és a védekezésben részt vevő hallgatók

Nemcsak az egészségügyi dolgozók, hanem a védekezésben részt vevő orvos- és egészségtudományi hallgatók is térítésmentesen használhatják országszerte a közösségi közlekedési eszközöket - jelentette be Schanda Tamás szerda reggel a Facebook-oldalán.


hirdetés

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a bejegyzésben kiemelte: minden támogatást meg kell adni azoknak, akik a frontvonalban harcolnak a vírus ellen.

Az ITM a bejelentéssel kapcsolatban az MTI-nek azt írta, hogy a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében ingyenesen, menetjegy megvásárlása nélkül vehetik igénybe valamennyi helyközi és helyi tömegközlekedési eszközt a jogszabály által meghatározott egészségügyi dolgozók, valamint az orvos-, illetve egészségtudományi képzésben részt vevő, a koronavírus világjárvány elleni védekezésbe bevont hallgatók. A dolgozóknak mindehhez csak a személyazonosságukat igazoló okmányra és a munkáltatójuk által kiállított igazolásra van szükségük, a hallgatóknak pedig ezeken felül egy, a felsőoktatási intézményüktől származó igazolásra. A formanyomtatvány a rendelet mellékleteként elérhető a legújabb Magyar Közlönyben - tudatta a minisztérium a közleményben.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Nagy változás jön a postánál, kiderült, mire kell figyelni

Elektronikus útra tereli a Magyar Posta az ajánlott levelek és a tértivevényes küldemények kezelését, ám az ügyfelek felár ellenében...

Történelmi pillanat: Orbán Viktor a mai naptól a leghosszabb ideje hivatalban levő kormányfő

Történelmi idők, történelmi eredmények, történelmi távlatok ? minderről Varga Judit igazságügyi miniszter írt közösségi oldalán,...

Ötből négy gyerek napi egy órát sem mozog. Mit tehetünk, hogy egészségesek maradjanak a korlátozások idején?

Lesújtó a statisztika, de nem reménytelen a helyzet, és rajtunk is múlik, változik-e. Szakértőnkkel arról beszélgettünk, hogyan...

Grosjean horrorbalesete: megszólalt a pilóta.

Csodával határos módon túlélte a brutális karambolt a versenyző, aki vasárnap éjjel már videóban üzent a kórházból.

Így támadták meg a Canont a nyáron

?A Canon hivatalosan is megerősítette, hogy augusztusban egy súlyos kibertámadás érte, amelyet egy zsarolóvírus okozott.

Életünk története: A 82 évessé öregített Balsai Mónit nem akarta megismerni a férje

Ujj Mészáros Károly úgy érezte, hogy a ráncok mögött elveszett a párja.

Szeptember óta nem volt ilyen alacsony a napi esetszám Csehországban

A kórházban kezelt betegek száma is 4500-ra csökkent.

Hoppá. Ő csatlakozik a luxusfeleségekhez

A fiatalságával foglalkozik főállásban Anfisa Bulgakova.

Súlyos fejsérülést szenvedett a Wolverhampton csatára - Videó.

Az Arsenal elleni mérkőzés ötödik percében történt az ütközés, amiből a Farkasok játékosa jött ki rosszabbul.

Hamarosan nem lesz többé Barátok közt

A 22 éve futó szappanoperát elmeszelik.

Sok szociális dolgozó kimaradhatott a tesztelésből

A szakszervezet szervezetlennek és esetlegesnek látta az országos tesztelést.

Népszava: tarthatatlan a jövő évi költségvetés

Tarthatatlan a jövő évi költségvetés, mert több ezer milliárd forint hiányzik belőle - írja a Népszava.

Sport

Meghalt az egykori magyar bajnok bokszoló

Pintye Szabolcs mindössze 38 évet élt.

Messi gyönyörű góllal és különleges gólörömmel emlékezett Maradonára - videó

Sorozatban másodszor is 4-0-ra nyert a Barcelona ezen a héten.

Szoboszlai Dominik után újabb magyar válogatott futballista parádézott

Holender Filip két gólt rúgott a Topolya ellen a szerb bajnokságban.

Kórházba került Törőcsik András, az Újpest legendája

Budapest ? Kórházba került Törőcsik András 45-szörös válogatott egykori labdarúgó.

Borzalmas baleset a Bahreini Nagydíjon

Hamilton nyert, Grosjean rémes balesetet szenvedett

Elhunyt a 2002-es vb hőse

Negyvenkét éves korában elhunyt a 2002-es labdarúgó-világbajnokság első gólját szerző szenegáli Papa Bouba Diop.

Tragikusan fiatalon meghalt a magyar bajnok bokszoló

Tragikusan fiatalon, 38 éves korában elhunyt a korábbi középsúlyú profi magyar bajnok bokszoló, Pintye Szabolcs.

Forma-1: hosszú másodpercekig ült a kettészakadt, lángoló autóban Grosjean ? Fotókon a horrorbaleset

Szahír ? Közel került a halálhoz Romain Grosjean (34) a Forma?1-es Bahreini Nagydíjon. A Haas francia pilótája horrorbalesetet szenvedett, csoda, hogy életben maradt. Ha nincs az autójára kötelezően felszerelt véd

Emberölés miatt nyomoznak Maradona halálával kapcsolatban: házkutatást tartottak az orvosánál

Nyomozás indult Diego Maradonna halála ügyében, az argentin ügyészség házkutatást rendelt el.

42 évesen meghalt a szenegáli fociválogatott hőse

A 2002-es világbajnokságon győztes gólt lőtt a címvédő franciáknak.

Dzsudzsák Balázs csereként lépett pályára a Haladás ellen

A DVSC 0-0-s döntetlent játszott Szombathelyen az NB II-ben.

0

Bulvár

"Ezt üzenem apám szeretőjének, aki tönkretette a családunkat"

Egy amerikai nő írta meg az érzéseit apja szeretőjének, akiről úgy gondolja, hogy tönkretette a családjukat. Íme Samatha Walisundra levele.

"Kigyógyultam a koronavírusból, de ezt a meglepő dolgot vettem észre utána"

Még szakértők sem tudják, pontosan milyen hatással van a szervezetre hosszabb távon a koronavírus.

Ez a gyönyörű transznemű nő Új-Zéland szépségkirálynője - Családja kitagadta, amikor belevágott a nemváltásba

A 26 éves, transznemű Arielle Keil régi álmát váltotta valóra azzal, hogy indult a szépségversenyen. Győzelmével történelmet írt Új-Zélandon.

Óriási mítosz dőlt meg a szívinfarktusról

Éveken keresztül úgy gondolták a szakemberek, hogy a nők azért halnak meg a férfiaknál gyakrabban szívroham következtében, mert más tüneteket produkálnak, ezért nem jutnak elég hamar megfelelő kezeléshez. Egy fri

Meghalt Darth Vader ? az ismeretlen színész, akit mindenki ismert

Sokak számára talán nem mond semmit a név, de nemrégiben 85 éves korában életét veszítette az az angol testépítő, aki az eredeti Star Wars triológiában játszotta Darth Vader szerepét. A Dave Prowse nevet viselő s

Sokan háborognak Kate Middleton 300 ezres blúzán, de...

Egy valami vitathatatlan a hercegné szettjében

Újra megállíthatatlan a madárinfluenza ? egymillió baromfit ölnek le

Pár napja ütötte fel a fejét a madárinfluenza járványszerű megjelenése egy nyugat-lengyelországi tanyán. A lengyel PAP állami hírügynökség a helyi állategészségügyi hatóságokra hivatkozva számolt be az esetr

Heti horoszkóp november 30-tól december 6-ig: a Kos jó hírt kap, a Halak szerencsés változásra számíthat

Örömteli fejleményeket hozhatnak a következő napok a horoszkóp szerint.

A 73 éves Danielle Steel ilyen csinos nő: fotókon a romantikus könyvek írója

Így fest a világ egyik legnépszerűbb női regényírója, Danielle Steel.

A történelem minden viharát túlélte, de az emberi pusztítást már nem

A Munkácsy Mihály utca ma is oázis a terézvárosi kőrengetegben. Árnyas fák kísérik a Podmaniczky utcától az Epreskert északi szélén át a Benczúr utcáig, mindkét oldalán a viharos huszadik századot is túlélt,

blogmorzsák

25 kép Magyaror­szágról: 1919-1945

Amerikába kivándorlók búcsúja az indulás előtt a pályaudvaron, autómobilok a csepeli Weiss Manfréd Művekben és sok más érdekesség.

Egymásnak feszült állam és egyház Franciaországban

A járványhelyzet miatti óvintézkedések ellen sok hívő tiltakozik, nem csitul a felháborodás.

Az első magyar kőszénbánya

Az innen származó szén olyan jó minőségű volt, hogy még egy Sopron-Bécs hajózható csatorna kiépítését is tervbe vették.

Atom hajdúsági pop-punk-rock

A zenekarnak mihamarabbi világkörüli turnét, és az online streamek után járó gigantikus kifizetéseket kívánunk.

Összeomlás Balin

„Ha 11 ezer km-re Budapesttől jön egy emailt, hogy törölték a járatunk, de ne aggódjunk, akkor nyilván aggódni kezdünk.“

Provence-i pillanatkép

Bor, mámor is akadt, de ennél sokkal több és kellemesebb érdekesség a provence-i kalandozások között.

Hogyan ne dolgozz semmit karácsonykor?

Sokan hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, nem pedig a munkáé.

Orbán Viktor lassan teljesen magára marad

A Brüsszel ellen vívott szabadságharcában.

A fasisztákat mi hozzuk helyzetbe

Demeter Szilárd szennyirata miatt főleg zsidó körökben háborognak, de az ellenzéki pártok nélkül elenyészik az indulat.

Variációk alternatív felújításra fotósorozat

Teljesen biztonságos kerticsap, "modern" kád, borzalmas lépcső és társaik.

Januárban jöhet a Facebook kriptovalutája

A digitális valuta kezdetben stabil coin formában fiat pénzhez, a dollárhoz lesz kapcsolva.

A kutyák is kamaszodnak, akár az emberek: Így jelzik a lázadást

Ha úgy tűnik, mintha kedvenced idegesítene, lehet, hogy tényleg így van. Ennek háttere komplexebb, mint gondolnád.

0