Indul a Balaton Sound, a legjobb vízparti buli!
Az európai fesztiválszcéna legmenőbb vízparti fesztiválján az eddigi legjobb világsztár felhozatalt köszönthetjük, az elektronikus tánczene legnagyobb képviselői mellett az ’urban music’ stílus, azaz a rap, hiphop, r’n’b világsztár előadóit is felsorakoztatva. A Sound szerdától vasárnapig tart.
A Balaton Sound tehát szerdán indul és vasárnapig tart a Balaton-parton, Zamárdiban. Mára a Balaton Sound a MOL Nagyon Balaton legnagyobb forgalmú és Magyarország egyik legnagyobb hatású turisztikai eseménye lett. Idén legalább 160.000 vendéget várnak a szervezők.
„A Balaton Sound védjegye – kezdetek óta – az egyedi, vízparti és vízre épült fesztiválhelyszínek, a világsztárok sora és a szolgáltatások minősége. Ehhez társul az egyedi látványvilág és az elkötelezettség, hogy a fesztivállátogatók minél nagyobb biztonságban érezhessék magukat”
– mondta Fülöp Zoltán, a Sound főszervezője.
Több, mint 100 világsztár 7 helyszínen
A világsztár- felhozatalra idén sem panaszkodhatunk, a Sound hét helyszínen is kínál nemzetközi csemegéket az elektronikus zene mellett számos más műfajban. A Nagyszínpadon kizárólag nemzetközi sztárok lépnek fel, többek mellett Don Diablo, J Balvin, Tiesto, Future, Marshmello, Timmy Trumpet, The Chainsmokers, Sean Paul, Armin van Buuren, Rudimental live, G-Eazy és DJ Snake.
A Dreher Arénában a legnépszerűbb hazai zenekarok, a Wellhello, a Punnany Massif és a Halott Pénz mellett olyan sztárok állnak színpadra, mint a korábbi nagyszínpados headliner KSHMR, a Tchami x Malaa, Nicky Romero, Deorro, Nervo, Valentino Khan, Sam Feldt vagy a hiphopperek közül Desiigner, Killy, és Denzel Curry.
Az ELROW at Casa Bacardi az idei évben egy majd’ 5000 partizó befogadására képes, egyedi kialakítású sátorba költözik. A spanyol Elrow Club által létrehozott világhírű partisorozat idén is extravagáns díszlettel, magával ragadó látványvilággal érkezik a Balaton partra, olyan sztárokat prezentálva, mint a német elektronikus zene underground “kisistene”, Paul Kalkbrenner, a kétszeres DJ Awards díjas Jamie Jones, a brit DJ duo, a CamelPhat, a Németországból érkező DJ, a Németországból érkező Claptone, a Grammy-jelölt Dj híresség, Nic Fanciulli, vagy a női vonalat erősítő német DJ, Monika Kruse.
A Jägermeister presents: The Club nevet viselő vadonatúj helyszín minimál stílusú, félig vízre épült építményével a legmenőbb ibizai klubok világát teremti meg. Ebben közreműködnek a techno műfaj olyan emblematikus figurái, mint Marco Carola, a groovy tech-house nagykövete, az amerikai The Martinez Brothers DJ duó, a minimalisztikus techno vonalat erősítő, egykori Deep Dish alapító, Dubfire, az argentin progresszív house DJ Hernán Cattáneo, az olasz Deborah De Luca, a kiváló produkciós alapokra felépített project, a Matador, valamint Frans Zimmer, azaz művésznevén Alle Farben.
A vízre épült TCL Stég szintén tartogat izgalmakat, itt lép fel többek között Yokoo, a Norhing Can Compare album világkörüli turnéjával, Sascha Braemer, és ’egésznapos’ dj szettel érkezik a fáradhatatlan Gorje Hewek-Izhevski orosz duó. A Belgian Stage pedig, nevéhez méltóan, a belga szcéna legismertebb, tört ütemeket pörgető arcait vonultatja fel kora délutántól estig.
Boat Party
Minden eddiginél impozánsabb line up-pal fut ki a Balaton Sound hajós bulisorozata. A fesztivál ideje alatt minden nap limitált befogadóképességű BoatParty-kon szórakozhatnak azok, akik még a fesztivál területén található programdömpingnél is többre vágynak. Különleges, nappali szettekkel érkezik a techno és house szcéna élvonala: Dubfire, Hernan Cattaneo, Matador, Monika Kruse, Alle Farben és egy extra drumandbass bulival a Hybrid Minds is.
Idén még biztonságosabb a Balaton Sound
„A fesztivál idén is nagy figyelmet fordít a biztonságra a Safety First kezdeményezés révén. A tavalyihoz képest dupla annyi, közel 100 Safety First önkéntes áll munkába a fesztivál idejére, köztük jónéhány külföldi jelentkező.
Újdonság a Balaton Sound applikáción belül elérhető ún. SoundWatch fül, melynek segítségével meghatározható a fesztiválozók tartózkodási helye és az alkalmazáson belül közvetlenül segítséget is kérhetnek” – mesélte Lobenwein Norbert, a Sound másik alapító-főszervezője. A SoundWatch-ba belépve a fesztiválozó a térképen láthatja, hogy hol található a hozzá legközelebbi Safety First pont. Amennyiben nem tudja felkeresni a Safety First pontok valamelyikét, abban az esetben közvetlenül is kérhet segítséget a SoundWatch-on belül akár hívással, akár üzenetben.
A Safety First program keretén belül a fesztiválozók biztonságával kapcsolatos területek szakértői edukálják a fiatalokat és hívják fel a figyelmüket a fesztivál során esetlegesen felmerülő problémás esetekre. Mindannyian összeszedték a saját szakterületükhöz kapcsolódó, valamint az általuk leggyakrabban tapasztalt fesztivál problémákat, illetve azt, hogy a fiatalok miként előzhetik meg ezeket. A szakértői csapat – Dr. Zacher Gábor, Dr. Hevesi Kriszta, dj Lotfi Begi, Lina és Panni influencerek - valamint az őket segítő önkéntesek a fesztiválon is kint lesznek, annak érdekében, hogy helyszíni jelenléttel és segítségnyújtással is hozzájáruljanak a biztonságos fesztiválozáshoz.
A fesztivál különböző területein pedig magyar és angol nyelvű posztereken lesznek olvashatók a Safety First szakértők tanácsai, illetve a fesztiválon kapható repoharakon is vicces, ugyanakkor edukatív tanácsokkal találkozhatnak a fesztiválozók.
VIP az egész SOUND
Megújult külsővel, a korai Hollywood hangulatát idéző imidzzsel születik újjá a Sound nagyszínpadával szemben kialakított VIP helyszín. A több, mint 2000 m2-en elterülő VIP-nek boxok, kényelmes kanapék, vörös szőnyeg, és az egésznek egy extravagáns, vintage cirkuszi miliőt megteremtő dekoráció adja a keretét. A lelátóról követhetjük a Nagyszínpad sztárfellépőinek koncertjeit, majd a záróprogram után - különleges showelemekkel, légtornász és artista bemutatókkal tarkított - exkluzív partikon fordulhatunk az éjszakába. A helyszín szolgáltatásai közt pedig lesz masszázs, saját toalett, sminkasztal, valamint értékmegőrző is.
A nagyszínpados VIP-val egy felüljáróval összekötött, a Balaton vízén kialakított, 1000 m2-es plázs, a ’VIP Shore’ baldachinos „hencsergőkkel”, napágyakkal, törölköző szolgáltatással, hófehér kanapékkal, belső medencével várja a fesztiválozókat. A helyszínen koktélbár és beach party szórakoztatja a közönséget hajnalig tartó lounge zenékkel.
Exkluzív lelátó-teraszt kap a Sound legnagyobb fedett helyszíne is. Az új Dreher Aréna VIP a majdnem 10,000 fős sátor közepén épített, megemelt, 500 m2-es VIP terület, zavartalan rálátással a színpadra, saját bárral, egyedi bútorzattal és atmoszférával, valamint saját wc-vel.
A világ egyik legismertebb partisorozata, az Elrow idén sem maradhat el a SOUNDon, ezúttal egy több, mint 1000 m2-es VIP területtel kiegészülve. Az itt kialakított helyszínen keresztül léphetnek be a VIP jegyet vásárolók a fesztiválra. A „Welcome to Paradise!” jegyében megépülő, rousseau-i hatású egzotikus dzsungel design-nal berendezett VIP terület, fákkal, indákkal, növényekkel, állat-dekorációval valamint külön DJ pulttal, egyedi fényekkel és hangokkal várja az exkluzív partira vágyókat. Hozzá kapcsolódik, az Elrow színpad oldalán elhelyezett lelátó, ahol zavartalanul lehet partizni a színpompás kavalkádban.
Az idei évben egyedülálló módon a fesztiválon is megváltható a látogatók számára a VIP élmény, így aki bérletét vagy napijegyét VIP belépőre szeretné váltani, könnyen megteheti a helyszínen.
’Beach Bash’ partik a strandon
A vízparti lazulás új formáit ismerhetjük meg a Balaton Sound három vadiúj strandján, a Gold, a White és a Red Beachen, minden nap 16.30 és 18.30 között.
A fancy partysorozat július 3-án indul a Gold Beachen a Welcome Party-val, ahol a szegedi szépségverseny szereplőivel, egy pohár pezsgő és szuper kiegészítők társaságában bulizhatnak a partiarcok. Másnap jön a Neon Bash a Red Beachen, ahol neon testfestés és hatalmas party vár mindenkire, ráadásul a lenyűgöző utcaszínházakba is belenézhetünk. A következő napon indiul a Glam Beach Party a White Beachen: Kerenyi Virag divattervező és Lakatos Márk stylist extrem showja őrjíti meg a partyt, amit a Wonderland Show Company rendez. A zenéket DJ Poli és DJ Bootsie szolgáltatja és a vállakozó kedvűek bátran vonulhatnak majd legdivatosabb szettjeikben a pop-up catwalkon. Július 6-án a már ismert Mattress Madness indul a White Beachen, ahol a legfontosabb partikellékek a felfújható matracok lesznek. Az utolsó Sound napon a Masquerade hív mindenkit a Gold Beachre, hogy elkápráztassák a fesztiválozókat a legkülönlegesebb jelmezekkel. „Hozd ki a bodydat a Beach Bash partikra, hiszen minden test strandra kész beach body! Készítsük ki a legjobb parti szettet, mert fantasztikus hosszú hétvége ígérkezik a Balaton Sound alatt” – buzdít mindenkit Lakatos Márk, a Glam Beach Party kreatív igazgatója, aki az idei fesztivál új VIPkoncepciójának art directora is.
Ahogy a Glam Beach Partyn arra ösztönzik a látogatókat, hogy minél extavagánsabb és divatosabb ruhákat merjenek viselni a partíkon, úgy az új helyszínen a Sound of Style az ehhez kapcsolódó beauty stílusokat, megoldásokat kínálja a fesztiválozóknak: lesz tetoválószalon, borbélyszalon, csillámfestés, fodrászat is, emellett extrém hajfonásokat is készíttethetnek maguknak a bevállalósabbak.
Utcaszínházak a Soundon
Idén a Balaton partjára érkezik a DUNDU család pár tagja, hogy óriás termetükkel, világító testükkel és légies mozdulataikkal mindenkit elkápráztassanak.
Azt tudjuk egy ideje, hogy a Balaton Soundon bármi megtörténhet, de ezúttal egy egészen különleges meglepetéssel készülnek a szervezők: levegőbe repítik a vízi élőlényeket. Hatalmas polipok lebegnek majd az égen a Mascote Kite Team csapatának jóvoltából.
Klasszikus és kortárs pantomim mozdulatokat kombinálva akrobatikus elemekkel Mimo Huenchulaf műsora intenzív és improvitazív, mely a közönség és különböző elérhető tárgyak bevonásával válik minden alkalommal egyedivé és emlékezetessé.
A Mirror Crew csapatának kézzel készült tükörjelmezei arra igyekeznek felhívni a látogatók figyelmét, hogy nem az számít, mi van rajtad, sokkal inkább a személyiséged és cselekedeteid határozzák meg, ki is vagy valójában. A Mirror Crew tagjai vallják, hogy mindannyian tükrök vagyunk a többi ember számára. Ha szeretnénk valamit megváltoztatni magunk körül, először önmagunkat kell megváltoztatnunk.
AZ OAKLEAF STELZENKUNST német gólyalábas utcaszínházi társulat tagjai igazi kaméleonok: nappal trópusi állatoknak és virágoknak öltözve színesítik a fesztivál hangulatát, míg éjszaka különleges jelmezeikben vonulnak fel, melyeket az a vízi élővilág inspirált. Produkciójuk világosban és sötétben sem marad észrevétlen, köszönhetően színes és látványos megjelenésüknek, ne hagyd ki te sem ezt a csodás vízi utazást!
Meghökkentő és látványos artistaprodukciókkal találkozhatnak majd a vendégek a Dreher Arénában és a VIP helyszínen is. Az utóbbi a vintage cirkuszi milliőjébe illő, de XXI. századi elemeket beépítő előadásnak ad majd helyet, a Dreher Arénában pedig olyan csapatok szórakoztatnak majd, akik trapéz, karika, aerial silk, handsand mutatványokkal kápráztatják el a látogatókat.
Art of Freedom a Soundon - Avicii homokszobor
Öt Art of Freedom pályázó installációja is díszíti az idei Soundot, így a Csillagszemű juhász fa installáció, a Rainbow Ride - látványos szalagrengeteg, az Elektropus - számítógép alaplapokból készített monumentális polip, a Tree of the new world - világító fa lomb installáció és az:
In loving Memory, egy megemlékezés az elektronikus zene nemrég elhunyt ikonjáról Avicii-ról, akiről egy homokszobor épül egy szobrászművész által.
Környezettudatos Sound
A fenntarthatóság és a környezettel való harmonikus együttélés a Balaton Sound esetében is egyértelmű és alapvető célkitűzés. A fesztiválnak helyet adó Zamárdi nagyon sokat adott a Balaton Soundnak és ezt többek közt az idei évben hagyományteremtő szándékkal induló fa ültetés programmal szeretnék a szervezők megköszönni. A város 10 fát kap évente a fesztiváltól, akörnyezettudatos fesztiválozók Metzker Vikivel, Lotfi Begivel és a Sound alapító-főszervezőivel közösen ültetnek majd fát a fesztivál alatt.
A Balaton Soundon idén is repohárból ihatjuk a különböző italokat, ezek mintegy 400.000 hagyományos műanyag poharat váltanak ki, minimálisra csökkentve a műanyag hulladék mennyiségét. A műanyag szívószálakat is lebomló, papír szívószálra cserélik, továbbá a fesztiválon 45 gyűjtőponton szelektíven gyűjtik a pet palackokat az és alu dobozokat is.
Újra VIP vendéget keres a világhírű DJ duó
Nincs másik bolygónk! - Egy élhetőbb bolygóért kampányol a CauseArt Platform kampánynagykövete, a Zamárdiban idén is fellépő The Chainsmokers DJ duó a Balaton Sound támogatásával. A „Nincs másik bolygónk” Facebook oldalon futó nyereményjáték nyertese - a partnerével - a DJ duó VIP vendége lesz a Balaton-parti fesztiválon július 5-én. A nyereményjátékban a részvételhez egy-egy kommentben választ várunk a játékosoktól: TE mit teszel az élhető bolygóért?
A Sound visszatérő fellépői, Andrew Taggart és Alex Pall másodszor áll a CauseArt Platform mellé. Tavaly az értő olvasásért kampányoltak, idén a fenntartható fejlődés fontosságára hívják fel a figyelmet, és ezúttal is személyes találkozóval ajándékozzák meg a nyereményjáték győztesét.
Sound számokban
A Balaton Sound legnagyobb szabadtéri helyszíne a Nagyszínpad, ami 78 méter széles és 28 m mély, azaz több mint 2.000 m2 területű. A nagyszínpad A legnagyobb fedett helyszín a Dreher Aréna, ami majd 5.000 m2 területű és több mint 10.000 főt képes befogadni. A Nagyszínpad alkatrészeit 36 kamion szállította a helyszínre. A Sound területén 8.000 m2 nagy teherbírású alumínium utat fektettek le, hogy a járművek ne terheljék a talajt illetve a közönség számára 10.000 m2-nyi talajtakarást építettek ki. A fesztivál területén 250 wc és 300 tus áll a fesztiválozók rendelkezésére és egy időben majd 400 biztonsági őr ügyel a biztonságra.
Sportos Sound
A Balaton Sound idén sem csak a partyzásról szól. Izgalmas és szórakoztató sportprogramok várják azokat, aki nem passzív pihenéssel készülnek az esti bulikra: aki strandröplabdázni vagy strandfozicni szeret, annak irány a Strandsport helyszín, a Street workout helyszínen pedig többek között egy kiadós crosstraininggel lehet felkészülni a hajnalig tartó bulizásra.
A tömegsportok kedvelői tollaslabdázhatnak vagy pingpongozhatnak, de lesz Teqball, csocsó és órisábiliárd, ahogy azt már megszokhattuk. A Vízi Vidámparkban nem hétköznapi mozgásformákat próbálhatnak ki a fesztiválozók, SUP jógázhatnak, vagy fejelgethetnek a Headball pályán, aki pedig a technojógát próbálná ki, azt várja a The Club. Aki szimpla adrenalin fröccsre vágyik azt Katapulttal, Bungee jumpinggal és Óriáskerékkel várják.
Dreher lesz a Sound söre
Idén először a Dreher lesz a Balaton Sound hivatalos söre, amelynek a nevét az Aréna és a mellette található Chill zóna is felveszi majd. Az alkoholmentes Dreher 24-ről fotófalat és napernyős pihenő szigetet neveznek el. A Dreher márka különböző variánsai mellett a szuper prémium kategóriába tartozó japán Asahi Super Dry-t választhatják majd a fesztiválozók, ami külön pulttal a VIP-ben kap helyet.
hírek innen, onnan
Sokk Manchesterben: a City és a Real Madrid a Bajnokok Ligája 2026-os szezonjának egyik legjobb meccsét játszotta
hatalmasat küzdött a Manchester City, de egy nagy hiba megpecsételte a sorsát.
„Nem fogom megjátszani magam senki, még a fotelharcosok kedvéért sem” – Felemelt fejjel búcsúzott Piró, a Séfek séfe versenyzője
Kedd este a Fekete csapat versenyzője, Oláh János Gellértné Piroska, azaz „Piró” búcsúzott el a TV2 Séfek séfe című műsorától. A...
Robbie Keane 7 másik edzővel csatázhat egy kispadért, a Juventusnak a nagy rivális kapitánya kell - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Már 700 forint is lehet egy gombóc – Megnyíltak a fagyizók a Balatonnál, de sokakat meglephet az ár
A tavaszi szezon berobbant a fagyiárak pedig látványos emelkedésnek indultak a Balatonnál. Mint megszokhattuk, idén sem marad el az...
Lengyelország nem küld katonákat Iránba
Lengyelország nem küldi katonáit Iránba, más feladatai vannak a NATO-ban, és az iráni konfliktus nem érinti közvetlenül a lengyelek...
Meghökkentő Real-gólok, Arsenal-bombák, és PSG-kiütés a Bajnokok Ligájában
A Real jó eséllyel a Bayernnel játszik a negyeddöntőben, az Arsenal a norvég Bodønek ötöt vágó Sportinggal találkozik.
Orbán Viktor Egerben is ellátta a fiatalokat néhány életvezetési tanáccsal
A miniszterelnök országjárásának második állomásán nem sikerült teljesen megtölteni a Dobó István teret, pedig ezt az eseményt is...
Lakóautókat gyártó cég 50 munkahelyet teremt Nógrádban
Az európai piac egyik vezető szereplője a cég.
Irán megerősítette Ali Laridzsáni halálát
Az iráni nemzetbiztonsági tanács titkárával célzott támadás végezhetett.
Régészek 400 éves levelet tártak fel: Megerősítette egy legendás király létezését
Elképesztő híreket hoztak nyilvánosságra!
Orbán Viktor az orosz befolyásolás lehetőségéről: A kibercsalásnak nem az a lényege, hogy nem kell odamenni, ahol a hatást kiváltod, hanem otthonról is lehet?
Bayer Zsolt megkérdezte Orbánt, hogy van-e még értelme az EU-ban maradni, mire ő azt mondta: nem tud magabiztos igennel válaszolni.
Ezt csináld a tojással főzés előtt, és szinte magától leválik majd a héja
Sokak számára ismerős a bosszúság, amikor a főtt tojás héja darabokban válik le, és a fehérje fele is vele jön. Pedig létezik egy...
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete
A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


