Íme a hat leggyakoribb betegség a fesztiválokon
Ezeket a tanácsokat tartsd be, ha felhőtlenül akarsz szórakozni
Egy fesztivál sajnos akkor is igazán emlékezetessé válhat, ha nemcsak önfeledt bulizásra, hanem egy jó kis betegségre is jegyet váltunk.
Dr. Szeles Géza, a Sziget Fesztivál egészségügyi ellátásának vezetője szerint ezeket már egy kis odafigyeléssel megelőzhetjük, de ha már megvan a baj, akkor is van megoldás.
1. Másnaposság
A fesztiválokon kétségkívül ez a leggyakoribb és szinte mindenkit érintő betegség, hiszen az alkohol nagy mennyiségű vizet von el a szervezettől. Ezért célszerű a szeszes italokon túl vízzel is hidratálni a szervezetünket, hiszen így másnap nem érezzük úgy magunkat, mintha fejbe vertek volna. Ennek kezelésére a fájdalomcsillapítók mellett igyunk fruktóz tartalmú gyümölcsleveket, és ha már elég edzett a gyomrunk, fogyasszunk sok gyümölcsöt, mert a benne rejlő gyümölcscukor gyorsítja az alkohol lebontását.
2. Sérülések
A másnaposságból adódó illuminált állapot, a tömeges tánc és a különböző sportjátékok sajnos gyakran sérülésekhez vezetnek. Az ebből következő könnyedebb felszíni sérülések, kisebb zúzódások és csípések kezelésére alkalmazhatunk természetesebb, szelídebb gyógymódokat. Dr. Szeles Géza ilyenkor az Arnica montana és a Bellis perennis homeopátiás szerek alkalmazását javasolja, az alábbiak szerint: 9 CH vagy 15 CH potenciában 5 golyót szopogassunk el óránként egészen addig, amíg a panasz enyhül. Javulás esetén az adagolást napi 2-3 alkalomra csökkentsük, amíg a tünetek megszűnnek. Fontos tisztában lenni, hogy súlyosabb sérülések esetén, mindenképpen látogassunk el az orvoshoz!
3. Leégés
Ezt természetesen megelőzhetjük naptejjel, de ha mégsem használtuk volna és rárajzolódott a napszemüveg sziluettje arcunkra, számos a tüneteket enyhítendő megoldást alkalmazhatunk. A hideg zuhany után, a legközelebbi patikában könnyedén beszerezhetünk jó minőségű, hűsítő gélkrémeket, de az alternatív megoldások kedvelőinek egy cserép Aloe beszerzése is jó választás. Az Aloe vera mélyen a bőrben szívódik fel, kitűnő gyulladáscsökkentő és sejtserkentő hatása van.
Alkalmazása: Vágjuk fel a növény egyik levelét vízszintes irányban, és kenjük be az érzékeny bőrfelületeket.
4. Gyomorbélrendszeri hurutok
A nagy meleg miatt az ételfertőzés veszélye is nagy a fesztiválokon, ezért ügyeljünk arra, hogy a sátorban hagyott finomságot több óra elteltével már ne együk meg, ha csak nem így szeretnénk magunkat rábírni a gyakori és intenzív kocogásra. Ehelyett inkább vegyünk magunkhoz orvosi szenet, B6-vitamint, valamint probiotikumot is, hiszen ez utóbbi erősíti az immunrendszert, és helyreállítja a bélflórát.
5. Húgyúti fertőzés
Ez a betegség elősorban a fesztivál hölgy látogatóinál jelentkezik, és főleg akkor, ha nem figyelnek arra, hogy éjszaka már nem olyan meleg a talaj, mint nappal. Szeles Géza 30 éves fesztiválon szerzett tapasztalata, hogy a fiatalok előszeretettel fetrengenek a harmatos fűben, ám ennek mindig megvan a böjtje, hiszen reggel általában nála kötnek ki. Ilyenkor fontos a folyadék bevitel, leginkább víz és gyógytea formájában, továbbá lehetőség szerint egy kád, forró fürdő is csillapítja a kellemetlen érzést. A gyulladás csökkentésére szárított formában fogyasszunk tőzeg- és vörösáfonyát vagy áfonyalevet.
6. Torokgyulladás, torokfájás
A leggyakrabban előforduló panaszok egyike a fesztiválokon, az önfeledt énekléstől, a kiabálástól és a hideg italok fogyasztása miatt kialakult torokgyulladás. Ezt erősíti a levegőben szálló por komoly koncentrációja. A hangszálaink megóvására és a légúti fertőzések okozta gyulladások kezelésére gargarizáljunk sóval hígított langyos vízzel naponta többször, de egy fórró csésze tea is azonnali nyugtató hatást eredményez.
hírek innen, onnan
Veszélyben egy falusi örökség: miért volt régen minden háznál kemence?
Nemcsak sütöttek benne, a kemence a közösség, a takarékosság és a mindennapok szíve volt.
Különös születési rendellenességgel él együtt Kulcsár Edina, igy csúfolták gyerekkorában
Véletlenül tudta meg az egyik osztálytársa a titkát.
Fontos dátumra figyelmeztet az MVM, érdemes időben elintézni az online ügyeinket
Az MVM Next közleményében kéri ügyfeleit, hogy időben kezdjék meg az online elintézendő ügyeik rendezését, ugyanis karbantartás miatt...
Így készül Palik László a nagy visszatérésre
Négy éves szünet után március 23-án indul újra az Exatlon Hungary. A műsor forgatása már javában zajlik a Dominikai Köztársaság...
Visszaesett az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma decemberben
Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebb, 47 650 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti...
Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe
Az első magyar űrnövénykísérlet, a Vitapric-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor...
Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket
A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési...
Király Linda szerelmét a szülei is befogadták, és szeretik
Király Linda lassan egy éve él boldog párkapcsolatban.
Véget ér egy korszak Birmingham bandája-ban, ráadásul nem is akárhogyan
Cillian Murphy szerint csak a film bemutatója után tudja lezárni magában Tommy Shelby történetét.
Ez a 6 világhírű sci-fi folytatás nélkül maradt
Ezek a nagyra tartott sci-fi alkotások máig nem kaptak folytatást, pedig történetük megérdemelné.
Itt a pofon. Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj
Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a...
Egy apró antitest világíthatja meg, kinél működik a célzott daganatkezelés
Amerikai kutatók olyan antitestet fejlesztettek, amely PET-vizsgálaton láthatóvá teszi az EphA2-fehérjét hordozó daganatokat.
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


