Így csökkenthetjük a továbbtanulás költségét
– Idén több mint százezer diák számára nyitott még a kérdés, melyik felsőoktatási intézménybe jelentkezzen. - Pécsi Napilap -
A továbbtanulás – még az államilag finanszírozott képzéseken is – plusz terhet ró a családokra, ezért jó tudni, mivel lehet csökkenteni a havi költségeket, hogy a tudáson ne kelljen spórolni.
Hatalmas különbség van a lakóhelyén államilag finanszírozott képzésen tanuló, a családdal együtt élő hallgatók és az önköltséges képzésben részt vevő, albérletben lakó hallgatók havi költségei között, a felsőfokú tanulmányok azonban minden esetben többletterhet jelentenek a családok számára. Érdemes azonban minden lehetőséget megragadni a kiadások csökkentésére, hiszen a diploma még mindig az egyik legjobb, sokszorosan megtérülő befektetés: a versenyszférában átlagosan havi bruttó 300 ezer forinttal, az állami és nonprofit szférában pedig átlagosan 120-130 ezer forinttal keresnek többet az egyetemi végzettségűek azoknál, akiknek csak gimnáziumi érettségijük van.[1]
Mire költsünk, mire ne
A HÖOK 2013-as felmérése szerint az egyetemisták havonta átlagosan 60 ezer forintot költenek utazásra, kollégiumra vagy albérletre, élelmiszerre, bulizásra, könyvtárra és fénymásolásra. A legnagyobb kiadást – átlagosan a tanulmányi költségek harmadát – a tandíj jelenti, ezért igencsak megéri alaposan felkészülni a felvételire. Az albérleti árak utóbbi egy-két évben látott drasztikus emelkedése miatt mindenképpen érdemes kihasználni a kollégiumi férőhelyeket, ennek hiányában pedig akár az ingázás is szóba jöhet, hiszen Budapest esetében egy külső kerületből bejárásnál olcsóbb és kényelmesebb is lehet hazautazni.
Arra is van ma már lehetőség, hogy a könyveket, jegyzeteket ingyenesen, online formában elérjék a hallgatók. Az Akadémiai Kiadó www.vilagraszolo.com oldalán megtalálhatjuk a gazdasági felsőoktatásban leginkább használt szakkönyveket és jegyzeteket olvasható és szerkeszthető digitális formában. „A január 31-ig ingyenesen, ezt követően minimális, csupán néhány ezer forintos előfizetéssel elérhető szolgáltatásunkon keresztül több mint 70 mű áll rendelkezésre, amelyeket nemcsak olvasni lehet, de saját jegyzeteket, bejegyzéseket is lehet készíteni és nyomtatni. Érdemes figyelni a frissítéseket is, mert hétről hétre folyamatosan bővül a digitális formában elérhető szakkönyvek kínálata. Így a tudáson biztosan nem kell spórolni a leendő és a már vizsgákra készülő hallgatóknak” – mondta el dr. Réffy Balázs, az Akadémiai Kiadó igazgatója.
[1] Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, 2014
hírek innen, onnan
Sorsoltak a Magyar Kupában: Békéscsabát fogadja a Fradi, két budapesti csapat Debrecenbe utazik
Vasárnap este az Újpest búcsújával lezárult a Magyar Kupa harmadik fordulója, majd az M4 Sport stúdiójában kisorsolták a következő...
Te köztük vagy? Ha ennek a 3 betűnek az egyike szerepel a nevedben, boldog élet vár rád
A szám- és névmisztikával foglalkozók szerint a következő három betű nagyon erős és jó energiát hordoz magában. Azok, akiknek a...
Figyelmeztet a Telekom, országszerte leállnak a szolgáltatásai
Hálózati korszerűsítést végeznek.
Kedvezményeket kínál a MÁV-csoport
A MÁV-csoport idén is csatlakozik az Európai Mobilitási Hét programjához: keddtől egy héten át díjmentes kerékpárszállítással,...
Mészáros Lőrinc öccséé az a ház, amelyet a kormánypropaganda a Tisza alelnökének családjához próbált kötni
Mészáros János 2020-ban vette meg a házat.
Gázolt a vonat Göd és Vác között, pótlóbuszok járnak
A Budapest-Vác-Szob vonalon utazók hosszabb eljutási időre, rövidebb útvonalon közlekedő és kimaradó járatokra számíthatnak.
Elgázolt egy embert a vonat Vác és Göd között
A baleseti helyszínelés miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, ezért vasárnap az esti órákban a szobi fővonalon késésekre,...
Ukrajna korlátozná a mobilhálózatot az orosz drónok miatt
A kijevi vezetés szerint a lassabb mobilhálózat segíthet kivédeni az orosz dróncsapásokat. Oroszország a korábban korábban hasonló...
Drónbetörés Magyarország szomszédjában: megszólalt a külügy, ezért nem lőtték le az oroszok gépét
A járulékos kockázatok miatt nem lőtték le a Románia légterébe szombaton behatoló orosz drónt, bár a jóváhagyás megvolt hozzá -...
Haaland ott folytatta, ahol Oslóban abbahagyta – biztos City siker a városi rangadón
Bemelegítésként az első negyedórában a City és a United is egyszer-egyszer villant. A hazaiak részéről Haaland, a vendégektől Sesko...
Orbán Viktor a Harcosok Klubja edzőtáborában: Ki fog védekezni? Az ellenfél!
Személyes történetet osztott meg a kormányfő.
Ezúttal egy elromlott biztosítóberendezés bénítja meg a vasútközlekedést a záhonyi vonalon
A biztosítóberendezés hibája okoz fennakadást a záhonyi vasúti fővonalon, ez a békéscsabai InterCityket is érinti – közölte a MÁV.
Sport
Gólzápor az esőben: nyolcgólos thriller a Ferencváros–Újpest bajnoki derbin
A női NB I 4. fordulójában a címvédő Ferencváros 5–3-as győzelmet aratott ősi riválisa ellen. Hiába lőtt két gólt is a hajrában az Újpest együttese, végül a hazaiak otthon tartották a három pontot.
A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját
Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.
Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.
Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából
A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.
Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hor-nyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt
A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p
Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett
Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.
Szoboszlai Dominiket elárasztották a jeles osztályzatokkal, Kerkez egy időzített bomba
Arne Slot kritikáját meg kéne szívlelni a magyar balbekknek.
Kerkez füttykoncertet kapott, Slot is kíméletlen volt vele
Megszenvedett a Burnley otthonában a Liverpool a találkozó első félidejében.
„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
Carragher kiakadt Kerkezre: teljesen nevetséges
Jamie Carragher nem fogta vissza magát a Burnley elleni bajnoki első félidejében látottak után. A Vörösök egyébiránt egy 95. percben értékesített Szalah... Read More... A Carragher kiakadt Kerkezre: teljesen nevetsé
Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából
A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b
Dagad a Madrid botránya: a bírói testület is elismeri, hogy tévedés volt a piros lap
A Real Madrid ugyan győzelmet aratott a Real Sociedad otthonában, de a mérkőzés után a figyelem nem az eredményre, hanem Dean Huijsen vitatott kiállítására terelődött. A fiatal védőt az utolsó emberként elkövetet
Bulvár
Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály
Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.
Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály
Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.
Örömtáncot jár az ukrán vezető: a Magyarországot kikerülő, Ukrajna felvételéről szóló EU-s megállapodást üdvözölte
Ukrajna miniszterelnök-helyettese arról a már létrejött megállapodásról beszélt, amely szerint az Orbán-kormány vétója ellenére is folytatható az ukrán uniós integráció.
Orosz üzenet a világnak, Vlagyimir Putyin kilőtte hiperszonikus cirkálórakétáját
A Barents-tengeren, Skandináviától északkeletre indították el.
Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett
„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.
Ebben a hónapban a legjobb megszületni
Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.
Újabb életveszélyes nyaklövés az Egyesült Államokban
Súlyosan megsebesült Brantley Worley, a georgiai McCaysville város rendőrségének kapitánya, miután péntek este egy segélyhívásra reagálva nyakon lőtték – közölték a helyi hatóságok.
Fontos közlemény a Telekomtól, egyes helyeken rövid időre leáll az internet, a TV, és a vezetékes telefon
A következő 3 napban sok helyen az országban szünetelni fog a Telekom szolgáltatása egy kis időre.
Megfenyegették Ruszin-Szendi Romuluszt
Tartóztattak már le ilyenért mást is.
Megkongatta a vészharangot Nagy Márton, riasztó adatokat közölt
Európa technológiai hátrányban van – és ez sokba kerülhet.
Újabb fordulat a Kirk-gyilkosságban, sejthető az indíték
A hatóságok újabb részleteket hoztak nyilvánosságra Charlie Kirk konzervatív aktivista meggyilkolásának ügyében. A feltételezett elkövető, Tyler Robinson transznemű partnerrel élt együtt, aki jelenleg nemváltási
Nyolcvanezer tonnás monstrummal fenyegeti Kína a világot
Ilyennel eddig csak az Egyesült Államok rendelkezett.
blogmorzsák
Rémálom túra a piros háromszög úton
„Amennyiben létezik definíciója a gyakorlott túrázónak, bizonyára azt sokan alaposan félreértették. Köztük én is.“
Ablakok a világra
Hogyan látnak a madarak, miben másként érzékelnek mint mi, emberek?
A Rém rom rejtélye
Egy kertvárosi ház évekig a gyerekek játékait kebelezte be, de idén már emberre vadászik.
Saját part, saját barát, saját csaj
Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál