Ezt olvasta már?


ITM-államtitkár: a kormány 750 milliárd forintos adócsökkentéssel segíti a vállalkozásokat

A béremelések érdekében a kormány 750 milliárd forintos adócsökkentéssel segíti a vállalkozásokat, hogy a dolgozók is minél nagyobb mértékben részesüljenek a gazdasági növekedés eredményeiből - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kedden a Facebookra feltöltött videójában.


hirdetés

 

Schanda Tamás közölte, januártól 200 ezer forintra nő a minimálbér, és 260 ezer forintra a szakmunkás minimálbér.

Hozzátette, a 2009-es szinthez képest a minimálbér és a szakmunkás minimálbér gyakorlatilag a háromszorosára emelkedett.

Az államtitkár szerint januártól magasabb lesz a minimálbér, mint a Gyurcsány, Bajnai korszakban az átlagbér volt.

Kiemelte, a minimálbér emeléshez szükséges adócsökkentéseket most sem szavazta meg a baloldal, ugyanis el akarják törölni a minimálbért. A minimálbér sorozatos támadása már a baloldal programja lett - jelentette ki az államtitkár.

"Védjük meg a magyar embereket és ne hagyjuk, hogy a baloldal eltörölje a magyar dolgozóknak fizetendő minimálbért" - fogalmazott Schanda Tamás, aki a közösségi oldalára feltöltött videójában egyúttal megjegyezte: "Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra."

 

MTI







0
0

hírek innen, onnan

Az évszázad közepére ez lesz a világ legdrágább betegsége

Magyarországon mintegy 200-250 ezren küzdenek Alzheimer-kórral, amely azonban a családtagokkal együtt több mint egymillió embert érint. A...

Nyolc világbajnok és a sportág krémje jön Budapestre

Nézőcsúcs lesz – ígérik a szervezők.

Fordulat jött az ukrán gabonavitában: magára maradthat hamarosan Lengyelország és Magyarország

Megállapodtak Ukrajna és Szlovákia mezőgazdasági miniszterei abban, hogy egy különleges engedélyeztetési procedúrát hoznak létre az...

Természetközeli programok őszre: bevállalósokra vár a bodzafestés, még bátrabbakra a rovargyűjtemény

A szüretek és nagy befőzések lecsengésekor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a mondat végére pont került, és már nincs mit kezdenünk a...

Krach EZ Beüt: indul az Economx új podcastja

Válság-kilábalás-válság - törvényszerű-e a ciklikusság a gazdaságban? Hogyan terelte a befektetőket a 2000-es „dotcom lufi”...

Fontos: felsővezeték-szakadás miatt lezárják az M1-es autópályát - Itt kell figyelni

Felsővezeték-szakadás miatt csütörtökön lezárják az M1-es autópályát Tatabányánál várhatóan 13.30-kor körülbelül 30-60 percre -...

Bod Péter Ákos: Az államadósság terhe óriási, és nem állunk messze a bóvlitól

A magyar gazdaság nyitottságát, a nemzetközi környezetet és a kamatok alakulását helyezte előadása középpontjába Bod Péter Ákos a...

Varga Mihály: További beruházások leállítását mérlegeljük

Legfontosabb probléma ma az infláció - ezzel nyitotta előadását Varga Mihály, aki első számú gondnak nevezte a fogyasztói árak...

Kiürül a főváros, közben fuldoklik a vidék: mi lesz Budapesttel 2050-re?

Soproni Tamás, Terézváros polgármestere és Lánszki Regő, Magyarország főépítésze és építészeti államtitkára a nagyvárosi...

5 kilót is lecsalhatsz az őszi szetteddel – Stílus titkok következnek

Szinte mindannyian formás alakra, karcsú derékra, hosszú lábakra és vonzó megjelenésre vágyunk. Természetesen mindehhez...

Újra égési sérülés miatt perlik a McDonald'sot

Ismét a forró kávé okozott súlyos sérülést egy vásárlónak, ráadásul a személyzet sem segített neki.

Nem ingott meg Magyarországon az uniós tagság támogatottsága

A Fidesznek azért némileg sikerült áthangolnia a saját táborát.

0

Sport

Megszólalt a menedzser Szoboszlai szakításával kapcsolatban

Szerda délután Szoboszlai Dominik és barátnője, Gécsek Fanni közösségi oldalairól eltűntek a közös fényképek, a Sportál megkeresésére a futballista menedzsere, Esterházy Mátyás reagált a médiában megjelenő

Nem lesz a Liverpool kezdőcsapatában Szoboszlai

Jürgen Kopp csapata tornymagas esélyes az Európa-ligában, így a német edző felforgathatja csapatát.

Nem engedik leülni a Bayern München kispadjára Lőw Zsoltot

A szabály szerint fél órával a meccs startja előtt már kapcsolatba sem léphet a csapattal.

Müller Sándor megrendítő vallomása: „Szerencse, hogy nem térdből csonkolták a lábam”

A Vasas egykori válogatott futballistája, Müller Sándor napról napra él – előfordult, hogy betegsége miatt éjszakánként üvöltött a fájdalomtól.

Leroy Sané: „Elég volt a hibákból, túl sok már ez." – reakciók a Bayern–MU rangadó után

Bár a 27 esztendős támadó vezetést szerzett a Bayern München–Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzésen, nem teljesen elégedett.

Friss hírek érkeztek Szoboszlairól

A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool az osztrák LASK Linz otthonában kezdi meg szereplését csütörtökön az Európa-liga csoportkörében. Liverpooli sajtóhírek szerint azonban Szoboszlainak megszakadhat a nagy

Lesújtott az UEFA: zárt kapus büntetés és 20 millió forintos bírság

A román sajtó a magyarokra mutogatott az ügyben.

Rengeteg pénzből tették tönkre a világ egyik legjobb csapatát

45 éve nem történt ekkora szégyen az angol sztárcsapattal, ez már tényleg a történelmi mélypont.

Vettünk magunknak egy vb-aranyat, de ilyen a világ

Örüljünk Muszukajev vb-diadalának, de ne verjük a mellünket, hogy ez a magyar birkózás sikere.

Huszonöt éve halt meg a világ leggyorsabb nője – videókkal

1998. szeptember 21-én hunyt el a háromszoros olimpiai bajnok amerikai Florence Griffith-Joyner, a világ leggyorsabb nője. A 100 és 200 méteres síkfutásban a mai napig világrekorder „Flo Jo” nemcsak a pályán elért

Valter Attila brutális autóbalesetet szenvedett csapattársa befejezi a bringázást

A belga versenyzőt rövid ideig mesterséges kómában is tartották, majd egy defibrillátort ültettek be neki.

A nagy rivális edzője lehet a Fradinál leváltott Máté Csaba

A csakfoci.hu információi szerint nagyon érik egy edzőváltás Fehérváron.

0

Bulvár

Orbán Viktor döntésének a fél világ örülhet

Eddig blokkolták az EU megállapodását a harmadik világ 79 országával.  

Megszólalt a menedzser Szoboszlai szakításával kapcsolatban

Szerda délután Szoboszlai Dominik és barátnője, Gécsek Fanni közösségi oldalairól eltűntek a közös fényképek, a Sportál megkeresésére a futballista menedzsere, Esterházy Mátyás reagált a médiában megjelenő

Pesty László Rákay Philipről: Hatmilliárdot vitt el ez a selyem zsebkendős producer

Az ősfideszes filmrendező és producer szerint egy filmterve azért nem valósulhatott meg, mert „valaki tavaly kipakolta a kasszát”, és másra már nem jutott.

Meghalt Kovács Ferenc

Megrendülten tudatjuk, hogy életének 78. évében elhunyt dr. Kovács Ferenc okl. közlekedés közgazda, a közgazdaság-tudomány kandidátusa, nyugalmazott egyetemi tanár, az Universitas-Győr Alapítvány kuratóriumának

Vétózott az Orbán-kormány, hátat fordíthatnak az országnak az amerikai cégek

Ilyen hatásokkal járhat az amerikai-magyar adóegyezmény felmondása.

A párom meztelenül sétálgat a barátaim előtt - Mit tegyek?

Jane Green bestseller írónő válaszol.

Konzervdobozból csinált csatlakozót a kazánt lecserélő gázszerelő, három felnőtt és nyolc gyerek kapott szén-m...

Próbaidőre bocsájtanák a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolt szerelőt.

Tarjányi Péter: Zelenszkij eddig várt a lépéssel, ami megváltoztatná a háború menetét

Úgy fest, mégsem áll le az ukrán ellentámadás pár héten belül, ez pedig rossz hír lehet a demoralizált orosz hadsereg számára.

Újabb döbbenetes fordulat a Mexikóban talált földönkívüli holttestek ügyében

Orvosok is megvizsgálták a maradványokat, mutatjuk az eredményeket.

Mi folyik itt? Sorra hullanak a nagyreményű cégek Magyarországon

Idén eddig mintegy 10 ezer céget számolták fel, tavaly ez a szám 8111, 2021-ben 4359 cég szűnt meg. Az építőipar különösen megsínyli ezt az időszakot.

Holtan találtak egy négytagú családot és három kutyájukat otthonukban

Vérfagyasztó az ügy, főként annak fényében, hogy a lakóház egy csendes környéken van, a család és a kutyák pedig mind lőtt sebek miatt vesztették életüket.

Terjed a járvány: egy magyar városban már most nagyon rossz a helyzet

Továbbra is enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.

blogmorzsák

Otto Rahn furcsa halála

Állítólag róla mintázta Steven Spielberg Indiana Jones című filmjében Ernst Thot őrnagyot a gátlástalan német régészt.

Az Amerikai Három királyok

Az Oppenheimer sikerének köszönhetően új név került a Top3 amerikai mozibevételt termelő rendezők közé!

A titokzatos Galápagos-szigetek

Érdekességek az elképesztően gazdag élővilágú szigetcsoportról.

0