Ezt olvasta már?


Hőséggel, zivatarokkal kezdődik a hétvége

Többfelé heves zivatarokkal kezdődik a hétvége. Ezzel együtt a következő napokban ismét fokozódik a hőség, 34-35 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Veszélyjelzésében a meteorológiai szolgálat azt írta: az éjszaka első felében főként délnyugaton lehet még zivatar. Egy-egy heves zivatar is előfordulhat, nagyobb valószínűséggel északkeleten, illetve a Dunántúl nyugati, délnyugati felében.

Pénteken eleinte napos időre lehet számítani, majd a déli óráktól több helyen fordul elő zápor, zivatar, helyenként jégeső, felhőszakadás is lehet. Napközben megélénkül, zivatarok környezetében viharossá is fokozódik a szél.

A veszélyjelzés szerint a nap második felében északnyugat felől több hullámban alakulnak ki zivatarok. Heves zivatar is valószínű károkozó szélrohamok, illetve nagyméretű jég kíséretében. Az Északi-középhegység térségében a zivatarokhoz lokálisan nagy mennyiségű eső is társulhat.

A heves zivatarok veszélye miatt három dél-dunánúli megye - Zala, Somogy és Baranya - kivételével az egész országra figyelmeztetést adtak ki péntekre. Budapestre, Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki.

Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyére a hőség veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki péntekre.

Pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet általában 12-19, a legmagasabb hőmérséklet többnyire 28-34 fok között alakul, de északkeleten kissé hűvösebb, délnyugaton melegebb is lehet.

Szombaton időnként megerősödik a szél. Emellett viszont napos idő valószínű, csak északon lehet helyenként záporeső. A leghidegebb órákban 14-20 fok lehet. Napközben 29-33 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap napos idő várható. Nyugaton és északon lehet több felhő, és főleg ott alakulhat ki néhol zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet 14-20, a maximum 31-35 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Milliárdos botrány rázta meg az NKA-t – nagykutya távozott a fedélzetről

Lemondott Baán László a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Bizottsági tagságáról azután, hogy kirobbant a 17 milliárd forintos pénzosztási...

Elképesztő pech! Most közölte a szolgáltató – rengeteg magyar otthonban elmehet a víz a hosszúhétvégén

A karbantartás alatt a szolgáltató tartálykocsikkal és vízszállító autókkal folyamatosan biztosítja a lakosság ellátását.

Meglett az akkutesztelő cég, amelyik ott sem volt, de már megy is

Az Érd határában épülő új bázisról az MTSC Hungary Kft. korábban azt állította, nem tesztelnek majd ott akkumulátorokat. A témában...

Ingyenes parkolás jön, de sokakat érhet meglepetés Budapesten

A május eleji hosszú hétvége idén is kedvez az autósoknak, ugyanakkor nem árt az óvatosság, mert bár sok helyen valóban díjmentessé...

Wáberer György 100 millió forinttal támogatta a választások előtt a Tisza Pártot: elárulta, mit kértek cserébe

Wáberer György, Magyarország egyik leggazdagabb embere, az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt politikai nézeteiről és a...

Megoldotta, de titkolja az autózás legnagyobb baját a Chery

A Pekingi Autószalonon elcsíptünk a Chery idei újdonságait, űr-offroder, motor és a környezetszennyező működés megoldása is ott volt.

A kormányváltás után hirtelen kiadta az adósságkezelő, mennyibe is kerül a kínai gigahitel Magyarországnak

Számtalan eredménytelen közérdekű adatigénylés után az Államadósság Kezelő Központ a 444 adatigénylésére kiadta a kínai gigahitel...

„Ez nem egy buli, hanem kőkemény munka” – így építette fel Kovi és felesége a felnőttfilmes vállalkozásukat

Hamarosan indul a sorozat a felnőtt filmek koronázatlan királyáról Kovács István, vagyis Kovi életéről, amely fikciós elemekkel dolgozza...

Azt üzenték a bírók Magyar Péternek: Csináljuk együtt.

Közleményben jelezte együttműködését a testület.

Nem is hinnéd, de komoly pénzeket fizetnek ki manapság ezért a lejárt termékért: elképesztő harc dúl a háttérben

Miközben a digitális fotózás minden korábbinál gyorsabb, olcsóbb és kényelmesebb, egyre többek figyelme fordul vissza a lassú, drága...

Leépítés kezdődött a Megafonnál, bizonytalan a Fidesz legfontosabb szócsövének jövője

Forrásaink szerint egyelőre egy hónapra elég pénze van a szervezetnek.

0

Sport

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

0
0

Bulvár

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

12 éves feleségét ejtette teherbe a férfi: ezért a szülőket ítélték el a házasság miatt

Hamisított papírok és egy 12 éves kismama: az esküvő, amely börtönbe juttatta az apát.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Ez a híres színész lánya vezeti Friderikusz Sándor műsorát vasárnap: Panna újságíróként is dolgozik

A legendás színész lányának, László Pannának ez lesz az első tévés szereplése.

Tóth Vera férje is beszólt Tóth Gabinak, egyre több támadást kap az énekesnő

Tóth Gabi számára egyre kevesebb az esély a visszatérésre.

57 évesen váratlanul meghalt Mel Gibson szerelme: a színész összetört a gyásztól

Bennfentes források szerint Mel Gibson teljesen összetört, mióta megtudta, hogy Nadia Farès elhunyt.

0