Hoppál: megújul a kulturális infrastruktúra
A fővárosban és a vidéken is az infrastruktúra-fejlesztésé lesz a főszerep a kulturális területen, az egész ágazatra a következő évben 127 milliárdot fordítanak a központi költségvetésből - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta: "különleges korszakot élünk, amikor a magyarországi nagyon lerobbant kulturális infrastruktúra, a színházak, a múzeumok, a könyvtárak mind-mind megújulnak".
A politikus szerint 2018-ban 127 milliárd forint jut majd a kulturális területnek a központi büdzsé szerint, amelyet a múlt héten fogadott el az országgyűlés. A legnagyobb növekedés a beruházások területén lesz megfigyelhető. Az államtitkár látványos példaként többek közt a Budai Vigadó, az Eiffel-csarnok megújítását, a Liget projekt részeként felépülő új múzeumokat, valamint az Iparművészeti Múzeum 25 milliárd forintos fejlesztését említette, valamint kiemelte, hogy vidéken is jelentős színházfejlesztések várhatóak például Debrecenben, Kaposvárott, Győrben és más megyei jogú városban.
A fejlesztésekre idén 52, jövőre 67 milliárd forintot fordít a kormányzat, míg a kulturális államtitkárság költségvetése 66-ról, 81 milliárd forintra növekszik.
Hoppál Péter a kulturális alapellátás fontosságát hangsúlyozta, valamint rámutatott, nagy előrelépés, hogy míg 2015-ben 1,2 millió forintra emelkedett a kistelepülések kulturális normatívája, jövőre ez 1,8 millió forint lesz, azaz csaknem 2000 településen emelkedik a normatíva.
Kiemelte: huszonöt helyszínnel bővül a diákok számára díjmentes vasúti utazással látogatható országos múzeumok, nemzeti emlékhelyek és műemlékek köre. Hoppál Péter szerint eddig 13 - túlnyomórészt fővárosi és egy szentendrei - történelmi, nemzeti emlékhelyet, illetve nemzeti örökségi helyszínt látogathattak meg MÁV-kedvezménnyel a nappali tagozatos diákok pedagógus kísérőikkel.
hírek innen, onnan
Tavaszi abroncscsere: miért nem érdemes halogatni?
Mire érdemes figyelni a tavaszi abroncscsere során? • A megfelelő időzítés kulcsfontosságú A szakmai ajánlások szerint akkor érdemes...
A rövidebb frizura, amitől úgy néz ki, mintha sok hajad lenne: időseknek is tökéletes
Zendaya kedvence új frizurája már most felrobbantotta az internetet.
A kútamnesztia csapdája: miért válhat életveszélyessé a kert végi ingyen víz?
A kútamnesztia jogi békét hozott, de a talajvíz nem lett tisztább. A színtelen és szagtalan nitrátszennyezés csecsemőknél...
7 éve nincs közöttünk a legendás Baló György: így néz ki az egykori tévés sírja, mintha senki nem emlékezne rá - Fotó
A magyar újságírás világában sok kiváló szakember dolgozott – riporterek, szerkesztők, műsorvezetők –, mégis volt valaki, aki...
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra...
Meghan hercegné ilyen gyerekesen viselkedett, ha megsértődött: a Netflix bennfentesei buktatták le Harry feleségét
A Netflix informátorai árulták el, miért volt nehéz a közös munka Meghan hercegnével.
Fontos határidő jár ma le: még lehet regisztrálni, ha így szeretne szavazni a választáson
Ma, azaz március 18-án 16 órakor lejár a regisztrációs határidő azok számára, akik magyarországi lakcím nélkül szeretnének levélben...
Elszálltak a rezsiköltségek, de egy okos húzással hatalmas összeget spóroltak meg
Átlagosan mintegy 40 százalékkal csökkentette villamosenergia-felhasználását egy spanyol kórház különleges energiamenedzsment és...
Kiszivárgott a titkos dokumentum: súlyosan elszámolta magát Amerika és Izrael – A biztos halálba küldenék a tüntetőket?
Egy, a Washington Posthoz kiszivárogtatott amerikai külügyminisztériumi táviratból kiderült, hogy izraeli tisztségviselők zárt ajtók...
Bevallotta Zelenszkij: nagy bajban van Ukrajna – Mi lesz így a háború lezárásával?
Folyamatosan halasztják az ukrajnai háborút lezárni hivatott béketárgyalásokat a résztvevők az iráni háború miatt – idézi Volodimir...
„Nem hagyhatod, hogy beteges országok nukleáris fegyverhez jussanak” – Trump a saját vállát veregetve reagált az iráni háborút bíráló kijelentésekre
Jó hangulatban telt az idei Szent Patrik nap a Fehér Házban. Mi történt? „Örülhetnek, hogy létezem. Nem hagyhatod, hogy őrült és...
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.
Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok
Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.
15 éves ikerlányaival állították meg a sóshartyáni apát: amit a kocsiban találtak, azért előzetesbe is került
A rendőrség még mindig nagy erőkkel nyomoz a Delta program keretében: ez a nógrádi édesapa ennek az áldozata. De a két lánya is, akikkel épp együtt autókázott.
blogmorzsák
Jegyet vettél, de változott a program?
Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?
Így őrizd meg az intimzónád fittségét
Menopauza után is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


