Hoppál Péter: jövőre is folytatódnak a kulturális beruházások
Mintegy 40 milliárd forint többletforrás juthat a kulturális területnek a májusban benyújtott, 2018-as költségvetés tervezete szerint, így folytatódnak a már megkezdett kulturális beruházások, de újakat is terveznek indítani - mondta el Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár. - Pécsi Napilap -
Az államtitkár az M1 aktuális csatornán kiemelte, hogy jövőre több forrás juthat művészeti programokra és fesztiválok támogatására, valamint új költségvetési sorokat hoztak létre a művészeti, kulturális fesztiválok támogatására is. "Ezek száz milliós, egy-egy milliárdos többletet jelentenek, de az igazi nagy költségvetési többletünk az infrastruktúra fejlesztésből adódik" - mutatott rá.
Hoppál Péter elmondta, hogy az elmúlt időszakban befejeződött a Pesti Vigadó, a Zeneakadémia, az Erkel Színház, valamint a Várkert Bazár felújítása, folytatódik a Liget Budapest program, emellett felújítják a budai Vigadót, az Iparművészeti Múzeumot és az Operaházat.
Az államtitkár elmondta, hogy a kultúrára fordított állami források összege minden területen emelkedni fog, a kulturális államtitkárság saját keretén belül felhasználásra szánt állami forrás az idei 66,9 milliárd forintról 79,6 milliárd forintra változhat, amely mintegy 13 milliárdos többletet jelentene.
Kiemelte: a tervezet szerint a fejlesztésekre jövőre több mint 40,3 milliárd forint fordítható az idei 27,5 milliárd forinthoz képest. A kulturális alapellátásra is több forrás jutna jövőre: a korábbi 8,2 milliárdos normatív finanszírozáson felül 2,4 milliárdos többlettel számolnak - emelte ki.
Hoppál Péter elmondta azt is, hogy kulturális alapellátás keretében a kistelepüléseket szeretnék fejleszteni, amelyeknek az eddigi 1,2 millió forintos évi normatívájuk 1,8 millió forintra emelkedik, ezzel 50 százalékos többletforrást biztosítva nagyjából kétezer településnek.
"A megkezdett fejlesztéseket folytatjuk: a Liget Budapest program keretében a zöld felületek megújítása és revitalizálása, arányainak növelése a legfőbb feladat" - emelte ki az államtitkár hozzátéve, hogy a lebontott, rossz állapotú épületek helyén pedig 21. századi épületek épülnek. Emellett teljesen megújulhat a Közlekedési Múzeum, folytatódik a Magyar Állami Operaház műhelyeit és raktárait befogadó Eiffel Bázis építése és az Iparművészeti Múzeum tervezése is, de bíznak benne, hogy a megindulhat az Operaház teljes felújítása is - sorolta.
"Nem állunk meg Budapestnél, a vidék kulturális infrastrukturális megújulását is kormányzati döntésekkel alátámasztottuk, úgyhogy beindul a debreceni Csokonai Színház 9 milliárd forintos teljes felújítása, a kaposvári Csiky Gergely Színház hasonló mértékű rekonstrukciója, de ott van még a Veszprémi Petőfi Színház, amit szintén felújítunk" - mondta el Hoppál Péter. Hozzáfűzte: ezen felül további kulturális intézmények felújítására kerül sor Tatabányán, Szolnokon és más vidéki nagyvárosokban is, a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed működését pedig 1,7 milliárddal támogatják majd a tervezet szerint.
hírek innen, onnan
19 év után került elő Kaszás Attila kincse, a színésztársak könnybe lábadt szemmel muattaák be
A pincétől a padlásig titkokat, édesbús, tragikus, felemelő és vidám történeteket rejt a Vígszínház minden szeglete. Ezekből...
Minden jel arra utal, hogy az erdélyi levélszavazás lebonyolítója, az RMDSZ a Fidesz mellett kampányolt
Az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom álláspontja szerint rengeteg probléma van a levélszavazás rendszerével. Az általuk készített jelentés...
Külföldi vagyonmentés: elzártak egy fontos útvonalat, de így is patakokban folyhat ki a pénz Magyarországról
Több bank is aktívan blokkolja a gyanús utalásokat.
Teljesen elszegényedtek Rubint Rékáék, nem volt pénz a rák gyógyítására
Rubint Rékáéknak a diagnózis után épphogy csak ételre és rezsire telt.
Támadás alatt a Balaton, hosszú a menetidő
Erős a forgalom az M7-esen a Balaton felé
Vitézy szerint Lázár János visszavont több vasútfejlesztési tendert
A leendő közlekedési miniszter szerint ezért reaális veszély lett annak, hogy elesünk 280 milliárd uniós támogatástól.
6 jel, amellyel mihamarabb nőgyógyászhoz kell fordulni – Ezeket minden nőnek ismernie kell
Az endometriózis olyan panaszokat is okozhat, amelyek alapján először nem is gondolnánk, hogy nőgyógyászati eredetű a probléma....
5+1 apró részlet, amitől egy olcsó lakás is drága hatású lehet
Szerencsére nem szükséges bankot robbantanunk ahhoz, hogy a lakásunk elegáns és drága hatást keltsen.
5 kutyafajta, amire nyugodtan rábízhatod az egész családot: biztosan megvédik őket
Az ingatlan védelmét azonban más módon is biztosítani kell.
Saját zsebből fedezett több tíz millió forintos éves kiadás, a társadalmi szerepvállalás jegyében
A Budapesti Honvéd példaértékű modellt épített fel a mindennapos testnevelésre felfűzve.
Piknikre fel: egyszerű, mégis látványos ételek szabadtéri falatozáshoz
Dobd fel a pikniket mutatós, mégis könnyen elkészíthető falatokkal! Olyan ételeket mutatunk, amik nemcsak finomak, de a pléden is jól...
Nincs rá se jogalap, se minisztériumi engedély, a Kréta üzemeltetője mégis a rendszerükön keresztül szedetné be az ebédpénzt
Üzenetet küldtek a Krétában az iskoláknak, hogy töltsék fel a közétkeztetési cégek kapcsolattartási adatait. Mindezt úgy, hogy erről...
Sport
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe
Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.
Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít
A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog
Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
Közös képen tűnt fel Magyar Péter, Nagy Ervin és Radnai Márk, szomorú dologra következtetnek a kommentelők
Sokat mondó kép árulkodik róla, hogy Magyar Péternek van-e párkapcsolata.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b
Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán
Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal
Visszakapják néhány éve elvett jogukat a szülő nők: óriási felháborodást keltett annak idején a betiltása
Kapitány István jelentette be a Facebookon.
VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív
A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


