Hidegfront vet véget a fülledt időnek
Szerdán egy hidegfront érkezik, amely a nap nagy részében borongós időt és többfelé záport, zivatart is okoz. Késő délután aztán északnyugat felől szakadozni kezd a felhőzet, egyre több helyen kisüt a nap. A frontot követően enyhül a fülledtség, folytatódik viszont a változékony és csapadékos idő.
Ma délelőtt nyugat felől egyre több helyen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, hosszabb napos időszakokra a keleten, délkeleten élők számíthatnak. Többfelé várhatók záporok, néhol zivatar sem kizárt. Délután már az ország jelentős részén borongós időre számíthatunk. A felhősödés azonban csak átmenetinek ígérkezik, később északnyugat felől megindul a felhőzet felszakadozása. Eleinte még többfelé fordulhat elő zápor, zivatar, majd egyre inkább csak keleten, északkeleten valószínű. Az ország nyugati felén élénk lesz az északnyugati szél, amelyet északnyugaton erős lökések is kísérhetnek. A maximumhőmérséklet 19, 25 fok között alakul.
hírek innen, onnan
A Szex és New York Samanthája smink nélkül: a 69 éves Kim Cattrall ennyire más, ha nem a vörös szőnyegen szerepel
Kim Cattrall smink nélküli fotója tarolt az Instagram-oldalán.
Lehűléssel és esővel robbant be az ősz az országba
Letarolta a vármegyéket a hidegfront.
Karriert váltott Rubint Réka - Nem hiszed el, mibe fogott a fitneszlady
Rubint Réka megmutatta rejtett tehetségét.
Ez a néhány hétköznapi trükk felér egy meditációval – észrevétlenül kikapcsolja az agyad egy fáradtnap után
A modern élet egyik legnagyobb ellensége a krónikus stressz. A tudomány szerint a tartós feszültség emeli a kortizolszintet, ami hosszú...
Usain Bolt jóslata valóra vált: jamaicai trónörökös tarolt Tokióban
A tokiói atlétikai világbajnokság második napján a klasszikus sprintszám, a 100 méter döntői írták a legnagyobb sztorit – és még...
Pályára futó szurkoló miatt állt meg a 13 év után visszatérő dél-angliai derbi
A 13 év után újra megrendezett Southampton - Portsmouth bajnoki derbi nem a színvonalas futball miatt lett emlékezetes. A mérkőzés 38....
Dagad a Madrid botránya: A bírói testület is elismeri, hogy tévedés volt a piros lap
A Real Madrid ugyan győzelmet aratott a Real Sociedad otthonában, de a mérkőzés után a figyelem nem az eredményre, hanem Dean Huijsen...
A nagy Shaqhoz a legnagyobb Corvette illik
A legendás NBA-sztár gyűjteménye most egy új járművel bővült, Chevrolet Corvette Z06 modellel, amely a világ leghosszabb Corvette-je...
„Csókold meg a szám.” – Nótár Mary óriási bejelentést tett
Nem csak a Sztárban sztárra készül a mulatós énekesnő.
Megható videojátékkal állított emléket elhunyt nagymamájának egy fejlesztő
Egy egyszerű, pixeles stílusú videojáték, amiben a játékosok egy idős nagymamáról gondoskodnak, rövid idő alatt meghódította az...
Feltámadt a Simson-kultusz Kelet-Németországban – már a parlamentben vitáznak a motorokról
Az egykori NDK-hoz tartozott Türingia tartomány is, ahol a keletnémet nosztalgia most egy Magyarországon is jól ismert kis mopeddel...
„Kormányváltásra van szükség, oszlassák fel a parlamentet” – Erős üzenet mondott az ismert médiatulajdonos, Elon Musk az angoloknak
Elon Musk az Egyesült Királyság parlamentjének feloszlatását és új választások kiírását követelte, amikor videókapcsolaton...
Sport
A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját
Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.
Gólzápor az esőben: nyolcgólos thriller a Ferencváros–Újpest bajnoki derbin
A női NB I 4. fordulójában a címvédő Ferencváros 5–3-as győzelmet aratott ősi riválisa ellen. Hiába lőtt két gólt is a hajrában az Újpest együttese, végül a hazaiak otthon tartották a három pontot.
Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk
A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.
Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.
Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából
A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.
Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hor-nyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt
A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p
Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett
Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.
„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából
A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b
Kerkez füttykoncertet kapott, Slot is kíméletlen volt vele
Megszenvedett a Burnley otthonában a Liverpool a találkozó első félidejében.
Kerkezt 38 perc után lecserélték, a hosszabbításban kerülte el a kudarcot a Liverpool
Műesésért kapott egy sárgát, aztán kétszer is közel járt a kiállításhoz...
Ennél sokkolóbb szenzáció aligha lesz a világbajnokságon
Magyar bravúr a női maratonon.
Bulvár
Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály
Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.
Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály
Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.
Örömtáncot jár az ukrán vezető: a Magyarországot kikerülő, Ukrajna felvételéről szóló EU-s megállapodást üdvözölte
Ukrajna miniszterelnök-helyettese arról a már létrejött megállapodásról beszélt, amely szerint az Orbán-kormány vétója ellenére is folytatható az ukrán uniós integráció.
Orosz üzenet a világnak, Vlagyimir Putyin kilőtte hiperszonikus cirkálórakétáját
A Barents-tengeren, Skandináviától északkeletre indították el.
Magyar Péter meghökkentő dolgot állít Hadházy Ákosról, nem erre számítottunk
Ellenzéki harc tört ki a választások előtt.
Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének
Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.
Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett
„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.
Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak
Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.
Ebben a hónapban a legjobb megszületni
Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.
Újabb életveszélyes nyaklövés az Egyesült Államokban
Súlyosan megsebesült Brantley Worley, a georgiai McCaysville város rendőrségének kapitánya, miután péntek este egy segélyhívásra reagálva nyakon lőtték – közölték a helyi hatóságok.
Sürgős közlemény a Telekomtól, egyes helyeken rövid időre leáll az internet, a TV, és a vezetékes telefon
A következő 3 napban sok helyen az országban szünetelni fog a Telekom szolgáltatása egy kis időre.
Megfenyegették Ruszin-Szendi Romuluszt
Tartóztattak már le ilyenért mást is.
blogmorzsák
Rémálom túra a piros háromszög úton
„Amennyiben létezik definíciója a gyakorlott túrázónak, bizonyára azt sokan alaposan félreértették. Köztük én is.“
Ablakok a világra
Hogyan látnak a madarak, miben másként érzékelnek mint mi, emberek?
A Rém rom rejtélye
Egy kertvárosi ház évekig a gyerekek játékait kebelezte be, de idén már emberre vadászik.
Saját part, saját barát, saját csaj
Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál