Ezt olvasta már?


Hertha: Rajtam nemigen találnak fogást, mert... – Dárdai

Türelmesnek kell lenni, állítja Dárdai Pál, a Bundesligában szereplő Hertha BSC magyar vezetőedzője, aki bízik abban, hogy a kulcsjátékosok formája javul, és az Ingolstadt ellen ismét a győzni tudó csapatát látja a pályán. (Pécsi Napilap)

– Valóban csak három ponttal számolt az első három „tavaszi” fordulóra?

– Legrosszabb esetben – pontosított a Nemzeti Sportnak nyilatkozva Dárdai Pál, a 2017-es esztendőt két vereséggel indító Hertha BSC vezetőedzője csapata hétfő délelőtti edzése után a Hanns-Braun-Strassén található edzőközpontban. – Ha szombaton legyőzzük az Ingolstadtot, nincs baj, a minimális célkitűzést teljesítjük. Ha nem nyerünk, akkor felvetődhet, hogy valami nem úgy működik, ahogy szeretnénk. Mindamellett nem érzem, hogy válságban lennénk. Tudom, hogy ilyenkor némelyek előszeretettel beszélnek krízisről – én nem tartozom közéjük. Ha higgadtak maradunk, és tisztességgel tesszük a dolgunkat, ahogyan eddig, nem lesz baj a hétvégén.

– Valamiért mégis döcög a szekér.

– Sajnos hadilábon állunk a góllövéssel, akiknek feladatuk lenne, hogy pontokat érő gólokkal segítsék a csapatot, kisebb gödörben vannak. Meg kell várnunk, hogy kimásszanak belőle. Ehhez azonban türelem kell. A csatárok lelkivilága más, mint a védőké és a középpályásoké, ami pillanatnyilag nem megy náluk, nem szabad erőltetni. Elismerem, a helyzetünk nem egyszerű, Kalou és Ibisevic sincs jó passzban, Darida, aki szintén belökhetné azt a bizonyos szekeret, még nem nyerte vissza a csúcsformáját az őszi sérülése után. Ehhez jön még, hogy a szélsőjátékunk is gyengécske, Esswein és Haragucsi sem ontja a gólpasszokat, márpedig gólpasszok nélkül nehéz gólt lőni… Szóval nem nézünk ki túl jól, de legalább türelmesek vagyunk.

– Csakugyan nem bosszankodik amiatt, hogy még nem szereztek pontot ebben az évben?

– Elhiheti nekem, a hat pontnak jobban örülnék, mint a nullának, ám egy futballcsapat életében előfordul, hogy egymás után elveszít két meccset. Vessünk csak egy pillantást a tabellára! Harminc pont szerepel a Hertha neve mellett. Szerintem ez nem rossz, sőt! Viszont itt, Németországban imádnak a negatívumokon csámcsogni, ha egy csapat két vereséget szenved, már problémákról cikkeznek. Más kérdés, hogy rajtam nemigen találnak fogást, mert előre bemondom, mi történik. Napról napra látom a csapatomat, ennélfogva tisztában vagyok azzal, mit várhatok el tőle. Ezért is van az, hogy amíg lehet, tartom a hátam miatta.

– Önfeláldozó…

– Nem vagyok az. Realista annál inkább. Mindig igyekeztem két lábbal a földön járni, mostanság sincs ez másként. Ezért sem dőlök a kardomba a két vereség után. Szívesen megmutatom önnek azt a rangsort, amelyen a Hertha hátulról a negyedik helyen szerénykedik. Ezt a listát a Bundesliga-klubok költségvetése alapján állították össze… Ehhez képest az őszi szezont a harmadik helyen zártuk, és most is csupán kétpontnyira vagyunk a dobogótól. Nem gondolom, hogy lenne okunk szégyenkezni. Egyebek mellett azért sem, mert Leverkusenben téves játékvezetői ítéletek vezettek a vereségünkhöz, ami pedig a freiburgi mérkőzést illeti, az egy tipikus „ikszes” csata volt, csakhogy a semmiből kaptunk két gólt. Az ellenfél előrevágta a labdát, ide-oda pattogott, aztán egyszer csak a kapunkban volt… Az egyéni hibáink előzték meg a freiburgi gólokat. Tudomásul kell vennünk, hogy azok a futballistáink, akik a javunkra dönthetnék el ezeket a meccseket, egyelőre nincsenek topon.

– Tehet valamit az ügy érdekében?

– Sok mindent nem. Meghajtani ezen a héten sem tudom a fiúkat, mert szanaszéjjel vagyunk. Kalou épphogy beesett az Afrika-kupáról, a már a Freiburg ellen is betegen pályára lépő Ibisevic lázas, Darida kapott egy elefántpuszit, és ha ez nem lenne elég, többen is benyeltek egy vírust. Eljutottunk odáig, hogy az orvosunknak több dolga van, mint nekem…

– Egyiküket sem irigylem.

– Ó, nem kell berezelni! Amikor nekivágtunk a bajnokságnak, negyvenöt pontot terveztünk erre az idényre, a télen kicsit feljebb raktuk a lécet, a magam részéről továbbra is bízom abban, hogy nem verjük le. Kimondtuk, hogy a hatodik helyre pályázunk – nos, éppen ott állunk. Ha azt nézem, hogy sokan a kiesőjelöltek közé soroltak minket a rajt előtt, ez nem rossz, ugye?

– Ha egyet kívánhatna, mi lenne az?

– Hogy Mitch Weiser mihamarabb épüljön fel. Afelől sosem volt kétségem, hogy remek labdarúgó, de nem hittem volna, hogy ennyire megérezzük a hiányát. Mára kiderült, ő az egyetlen játékosunk, aki egy az egyben bárkit bármikor képes megverni. A sebessége megüti a nemzetközi szintet, megkapja a labdát, elmegy a szélen, bead – ráadásul jól ad be. Amit ő tud a futballból, kevesen tudják. Fájdalom, három-négy hetet még várnunk kell a visszatéréséig.

– Kedd éjfélig még nyitva van az átigazolási piac. Nem kellene körbenézniük?

– Egyfelől már azt is erősítésként fognám fel, ha a keret összes tagja egészséges lenne. Másfelől nyolc-tízmillió eurónál kezdődik egy minőségi játékos ára, nekünk viszont nincs annyink. Tudtuk előre, hogy mire van keret és mire nincs. Vásárolni speciel nincs.

– Az Ingolstadtot így is, úgy is meg kell verni, nemde?

– Muszáj. Szervezett brigád, nehéz feltörni a védelmét, ám amióta én vagyok a Hertha edzője, háromból háromszor sikerült. Most sem lesz könnyű, de meg kell oldanunk valahogy. A teljesítőképességünk határát súroljuk, az ősszel szépen felfújt lufi az elmúlt hetekben kicsit leeresztett, de a szombati mérkőzés előtt veszünk egy mély levegőt, és megint fújunk bele egy nagyot.

Forrás: nso.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Háromszor annyian hallgathatták Magyart, mint Orbánt egy objektív tömegbecslés szerint

Szociológusok felmérése szerint március 15-én majdnem háromszor annyian hallgatták a helyszínen Magyar Pétert, mint Orbán Viktort. Az...

Elektromos járművek tavaszra – Segítünk választani

A tavaszi napsütéssel együtt előkerülnek a garázsokból az e-rollerek és e-bike-ok. Az elektromos járművek forradalma 2026-ra elérte azt...

Rúzsa Magdi a ritkán látott édesanyjával vette át a Kossuth-díjat: ennyire hasonlítanak - fotó

Különleges személy kísérte el Rúzsa Magdit pár nappal ezelőtt a Kossuth-díja átvételére. A ritkán látott édesanyjával pózolt...

Euronews: Németország nem akarja, hogy Orbán Viktor zsarolja Berlint és az Európai Uniót

A hétvégén eldőlhet Brüsszelben, hogy a magyar miniszterelnök továbbra is blokkolja-e az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelt, vagy...

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.

Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét

Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.

Irányíthatatlanul sodródik Putyin szellemhajója: bármelyik pillanatban felrobbanhat, kiadták a vészjelzést Európában

Egy szankciók hatálya alatt álló, legénység nélküli orosz LNG-tanker sodródik irányíthatatlanul a Földközi-tengeren.

Navracsics Tibor: hasonlóan bizonytalan most a helyzet, mint a második világháború után

Bizonytalan világban a tapasztalatra és a higgadtságra különösen nagy szükség van, és ez az, amit a kormánypártok képviselnek –...

Bóka János: lopakodva terjesztik ki az EU-s hatásköröket, újrarendezésre lenne szükség

Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint a jelenlegi intézményi logikát egy többszintű együttműködési szerkezettel kellene...

70 év után először mínuszban a Honda – Drámai döntést hoztak

Drámai fordulatot vett a Honda stratégiája: a japán autógyártó három elektromos modell gyártását is lefújta az Egyesült Államokban,...

Nagy a baj, lángolt egy 80 négyzetméteres családi ház Ócsán, nem ez volt ma az egyetlen tűzeset

Kigyulladt egy családi ház Ócsán szerdán dél körül, az Őrház utcában. Teljes terjedelmében égett a mintegy nyolcvan négyzetméteres...

Kiderült, melyik az a 10 egyetemi szak Magyarországon, amiért a legtöbben harcolnak, és hova nehéz bejutni

Rekordot döntött a jelentkezők száma, 2022-höz képest majdnem 30 ezerrel többen rohamozták meg az egyetemeket

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Több államtitkár és Budai Gyula is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt

A kinevezési buli másnapján a közeli tóban találták meg a NAV egyik tábonokának holttestét.

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán

Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.

blogmorzsák

Jegyet vettél, de változott a program?

Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?

0