Ezt olvasta már?


Három magyar képviselőt választottak szakbizottsági alelnöknek az Európai Parlamentben

Az Európai Parlament szakbizottságai szerdai alakuló ülésükön három magyar képviselőt, Deutsch Tamás és Gál Kinga fideszes EP-képviselőket, valamint Ujhelyi István szocialista képviselőt választották meg EP-bizottsági alelnöki posztokra - közölte az uniós parlament szerdán.

A tájékoztatás szerint Deutsch Tamás a költségvetés-ellenőrző bizottság (CONT) negyedik alelnöke lett, Gál Kingát a biztonság- és védelempolitikáért felelős szakbizottság (SEDE) második alelnökének választották, Ujhelyi István szocialista képviselő pedig az EP közlekedéssel és idegenforgalommal foglalkozó szakbizottsága (TRAN) harmadik alelnökének nevezték ki.

A képviselők több szakbizottság esetében is későbbre halasztották az alelnökökről szóló szavazást, így egyebek mellett Trócsányi László (alkotmányos ügyekkel foglalkozó bizottság, AFCO), Bocskor Andrea (kulturális és oktatásügyi bizottság, CULT) és Hidvéghi Balázs (állampolgári jogi, belügyi bizottság, LIBE) fideszes EP-képviselők alelnöki jelöléséről is.

Az Európai Parlament eljárási szabályzata vonatkozó cikke alapján az EP plenáris ülése - a házbizottságként működő, úgynevezett Elnökök Értekezletének javaslata alapján - határozza meg az egyes bizottságok alelnökeinek a számát.

Egy parlamenti szakbizottságnak jellemzően négy alelnöke van. A szabályzat szerint az egyes bizottságok elnökségének a parlamenti erőviszonyokat kell tükröznie. Nem lehetséges például csak nőkből, vagy csak férfiakból álló elnökséget felállítani, vagy nem jöhet az egyes bizottságok összes alelnöke egyetlen tagállamból.

Az alelnököket egyetlen szavazólapon választják meg. Azt a legfeljebb tizennégy jelöltet, akik az első fordulóban a leadott szavazatok abszolút többségét megszerzik, a megszerzett szavazatok számának sorrendjében megválasztottnak nyilvánítják. Ha a megválasztott jelöltek száma nem éri el a betöltendő tisztségek számát, az elsővel megegyező feltételek mellett egy második fordulót tartanak a fennmaradó tisztségek betöltésére. Ha szükséges lenne harmadik forduló is, annak során relatív többség is elegendő a fennmaradó tisztségek betöltésére. Szavazategyenlőség esetén az idősebb jelölteket nyilvánítják megválasztottnak.

Az alelnökök rangsora megegyezik megválasztásuk sorrendjével, szavazategyenlőség esetén pedig koruk szerint alakul. Ha az alelnökválasztás közfelkiáltással történik, titkos szavazást kell tartani az alelnökök rangsorának meghatározására.

Az Európai Parlamentnek 22 állandó bizottsága van. Ezek sorrendben: külügyi (AFET), emberi jogi (DROI), biztonság- és védelempolitikai (SEDE), fejlesztési (DEVE), nemzetközi kereskedelmi (INTA), költségevési (BUDG), költségvetés-ellenőrzési (CONT), továbbá a gazdasági és monetáris ügyekkel (ECON), foglalkoztatási és szociális ügyekkel (EMPL), környezetvédelemmel, közegészségüggyel és élelmiszer-biztonsággal (ENVI), ipar, kutatás és energiaüggyel (ITRE) foglalkozó szakbizottságok, valamint a belső piacért és fogyasztóvédelemért (IMCO), a közlekedésért és idegenforgalomért (TRAN), a regionális fejlesztésekért (REGI), a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért (AGRI), a halászatért (PECH), a kultúráért és oktatásért (CULT), a jogi ügyekért (JURI), továbbá az állampolgári jogokért, és a bel- és igazságügyért (LIBE), az alkotmányos ügyekért (AFCO), a nők jogaiért és az esélyegyenlőségért (FEMM) felelős bizottságok, valamint a petíciós bizottság (PETI).







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás

Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el

A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.

Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb

Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...

Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán

Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.

Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik

A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.

Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción

Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.

Elhunyt Takács Csaba

Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...

Mi történik a testeddel, ha elhagyod a tejtermékeket? Meglepő változások

Egyre többen döntenek úgy, hogy csökkentik vagy teljesen elhagyják a tejtermékeket az étrendjükből. Ennek oka lehet érzékenység,...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0