Ezt olvasta már?


Hagyományőrző fényportyát tartanak Zákánytól Nagykanizsáig

Fényportyát és tűzgyújtást is szervez a Thúry Vitézlő Oskola 2017. december 21. napján, hogy megemlékezzenek a déli határvidéket védő egykori végvári vitézekről. - Nagykanizsai Napilap -

Egy izgalmasnak ígérkező portyán, Zákánytól egészen Nagykanizsáig gyalogolnak a Magyar Királyság déli határvidékét védő, egykori végvári vitézekre emlékező, nagykanizsai hagyományőrzők, majd meggyújtják az emlékezés és a magyarság összetartozását is jelképező máglyát az Erzsébet téren.

A fényportya, avagy a „határjárás gyalogszerrel” Zákányból fog indulni, és a Somogybükkösd - Nemespátró - Liszó - Miklósfa útvonalon gyalogolnak majd a fényportya résztvevői, egyenesen a nagykanizsai Erzsébet térre. Hogy miért Zákány? Mert két esztendővel ezelőtt ott érte a magyar határt komoly támadás az országunkat egyre jobban fenyegető migránsok részéről, amely rohamot a magyar katonák hősies helytállásukkal állítottak meg…

Hivatalos program felhívás

A Kanizsáról indulóknak találkozás december 21. napján, a nagykanizsai vasútállomáson, majd indulás a 06 óra 45 perckor kigördülő, Dombóvárra közlekedő sebesvonattal. A fényportya összes résztvevőjének találkozó 07 óra 12 perckor a Zákányi vasútállomáson, majd indul a határjárás gyalogszerrel, erdőkön és mezőkön át, egyenesen Murafölde fővárosa felé. Somogybükkösdön a kicsiny község népe, élükön Győrfi Miklós polgármesterrel, forró teával látja majd vendégül az átfagyott portyázókat. Aki esetleg útközben elfáradna, az az éppen útba eső falvak valamelyikéből tömegközlekedéssel is hazatérhet. Bárhogy is érje el a fényportya résztvevője Nagykanizsát, mind őt, mind Dél-Zala bármely más polgárát várja Vörös András és a Thúry Vitézlő Oskola este 18 órakor Nagykanizsa főterére, a közös tűzgyújtásra.

Mint azt Vörös Andrástól megtudtuk, idén is „picike tüzek gyúlnak a nagy magyar télben” Magyarországért és a magyarság megmaradásáért.

– Idén is meggyújtjuk, majd folyamatosan tápláljuk az év leghosszabb éjszakáján, december 21-e éjjelén, a nagykanizsai Erzsébet téren a hatalmas máglyát, amely a nagy magyar egységet fejezi ki. Ezen az éjszakán a Kárpát Haza több mint száz pontján gyúlnak majd ilyen máglyák, hogy mi, magyarok, legalább lélekben együtt ünnepelhessünk és tanúi lehessünk a Nap újjászületésének, és a remény halhatatlanságának.

– Aki csak teheti, hozzon a közös tűzre fát, hogy jelképesen elégethesse az idei esztendőben szerzett sérelmeit, fájdalmát és félelmeit. Így, a saját fájából eredő fénnyel és melegséggel töltődve,közösen vészelhetjük majd át az év leghosszabb éjszakáját. A ruházatunk praktikus legyen, tehát a várható hideg miatt inkább melegen, mint divatosan és szépen öltözködjünk: az a fontos, hogy belül, a lelkünkben öltsünk magunkra ünneplőt – hívta fel a figyelmet Vörös András.

A közös tűzgyújtás szervezője idén is a Thúry Vitézlő Oskola, a Thúry György Hagyományőrző és Kulturális Sportegyesület, valamint városunk önkormányzata.

 

Forrás: kanizsaiujsag.hu/NNL







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Új autókkal és megint új szabályokkal indul újra a Forma-1

Miami az újrakezdésről, a szünet a megújulásról szólt. Mutatjuk, mit kell tudni az F1 újabb rajtja előtt.

Cameron Diaz és Justin Timberlake együtt, micsoda szerelem is volt ez.

A 2000-es évek nemcsak ikonikus filmeket és slágereket adtak nekünk, hanem felejthetetlen sztárpárokat is.

„Nem hittem a fülemnek, amikor hallottam róla” – példátlan viking kincshalmot fedeztek fel Norvégiában

Az ország történetében soha nem találtak még ennyi leletből álló viking kori kincshalmot. A szakértők szerint szenzációs...

Minden tizedik magyar nyugdíjas kevesebb, mint havi 100 ezer forintból él

Felmérés: A magyar idősek többsége nem rendelkezik megtakarítással.

A 40%-os állampapírhozam is verhető lehet most, mégpedig másik állampapírokkal

Az euróbevezetés ígéretének farvizén több más érdekes opció is felszínre került.

Vízhiány lesz a hosszú hétvégén egy egész lakótelepen a Balaton közelében

Szerelési munkálatok miatt időszakos vízhiányra és nyomáscsökkenésre kell készülniük a helybélieknek május első hétvégéjén...

Rászáll a fogyasztóvédelem a szamócára – tavaly minden tizedik megbukott

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság országos szamóca-ellenőrzést indított, amelynek középpontjában az ideiglenes...

Jön a legnagyobb meccs Angliában: Szoboszlai is főszereplő lehet

Elmagyarázzuk, miért a hétvégi Manchester United-Liverpool meccs Anglia legnagyobb rangadója.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0

Sport

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet

Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

12 éves feleségét ejtette teherbe a férfi: ezért a szülőket ítélték el a házasság miatt

Hamisított papírok és egy 12 éves kismama: az esküvő, amely börtönbe juttatta az apát.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

0