Ezt olvasta már?


Háborús bűnök és idegen uralom elleni harc – Carla del Ponte esete

Carla del Ponte, a háborús bűnök nemzetközi szakértője, az ENSZ szíriai vizsgálóbizottságának elnöke távozik tisztségéből – tudatta ő maga a svájci Blickben vasárnap megjelent interjújában.

A 70 éves asszony azzal indokolta döntését, hogy csalódott, mert nem tudta felelősségre vonni azokat, akik "Szíriában az emberiség történetének legnagyobb háborús bűneit követték el, és a legkirívóbban sértették meg az emberi jogokat". Carla del Ponte mindenekelőtt Aszad szíriai elnököt szerette volna felelősségre vonni – vélik tudni megfigyelők -, de saját megbízói körében is falba ütközött tervének valóra váltásában. Kinevezésekor még úgy festett, hogy az Egyesült Államok – Szaddam Huszeinhez,

Kadhafihoz és Mubarakhoz hasonlóan – Aszadot is el tudja mozdítani a hatalomból. Idő kérdésének tűnt, mikor állítják majd a hágai nemzetközi bíróság elé, ha Aszad egyáltalán túléli megbuktatását. Carla del Pontéra az a feladat várt, hogy – szükség esetén – a vádat képviselje Aszad ellen. Visszalépése annak jele, hogy Amerika is visszakozásra kényszerült Szíriában. Mi sem jelzi ezt jobban, mint Carla del Ponte beismerése, miszerint jókra és rosszakra osztotta a szíreket: a jókat Aszad ellenzékében jelölte meg, a rosszakat pedig Aszad támogatóiban. Ám kiderült, hogy Washington az Iszlám Állam és az An-Nuszra terrorszervezetek segítségével akarja megdönteni Aszad hatalmát. Mivel többé nem lehetett egyedül Aszadra hárítani a felelősséget a háborús bűnökért, sőt, még az USA is részben felhagyott a szíriai terrorizmus támogatásával, Carla del Ponte meghasonlott, és feladta. Nem számolt azzal, hogy a világ sokkal összetettebb, mint gondolná, és egyre kevésbé viseli el, hogy olyanok ítélkezzenek fölötte, akik abban a tévhitben élnek, hogy megmondhatják országoknak és népeknek, mi jó nekik, és hogyan kell élniük – írta róla a Magyar Békekör. A civil szerveződés szerint Carla del Ponte lemondása is jelzi: az emberiség olyan történelmi korszakba lépett, amelyben többé nem alkalmazható a klasszikus fekete-fehér, angyalok és ördögök séma. Tarthatatlanná vált az egyoldalú jogfelfogás, amely bűnösnek minősítette azt, aki szembeszállt a „demokratikus jogrend” exportjával, a „demokrácia és a szabadság” jegyében pedig igazolhatta azoknak a bűnét, akik beavatkoztak mások belügyeibe, háborút zúdítottak a népek nyakába (Irak), puccsokat szerveztek (Líbia, Egyiptom, Ukrajna), fizikailag leszámoltak a nekik nem tetsző vezetőkkel (Szaddam, Kadhafi). A népek egyenjogúságán alapuló új nemzetközi jogrendre van szükség. Olyanra, amely nem minősíti bűnnek a népek szabadságáért és önrendelkezéséért folytatott harcot , hanem képes a maga összetettségében vizsgálni a felszabadító harc közepette keletkező emberveszteséget, nem keverve össze a háborús bűntettet az idegen uralom elleni jogos harccal – írta a Magyar Békekör.

facebook







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megmenekülnek a kokainbáró vízilovai, a biztos halál várt volna Escobar kedvenceire

40 év alatt meghökkentő méretűre nőtt a víziló-populáció Kolumbia hírhedt drogbárójának köszönhetően. Drasztikus eszközökkel...

Nagy dobás előtt a kkv-k: jön a Szép-kártyás pénzeső

A szolgáltatóknak érdemes már most felkészülniük a főszezonra.

Ami korábban lélektani határ volt, az mára átlagár lett a budapesti ingatlanpiacon

Egyre jobban nyílik az olló kereslet és piaci ár között.

Egy kanálnyi ebből a felmosóvízbe, és imádni fogod: a meghökkentő trükkre egyre több háziasszony esküszik

A fahéj illata sokunknak a karácsonyt idézi, a forró almás süteményeket és a bekuckózós estéket. De arra valószínűleg kevesen...

Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz

Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.

12 éve házasok, de George Clooney szerint még egyszer sem veszekedtek a feleségével

A sztár szerint felesleges vitatkozni olyan dolgokon, amiknek valójában nincs jelentőségük. Az igazán fontos kérdésekben pedig elmondása...

Nagyon ráfázunk, ha nyárig nem nyitják újra a Hormuzi-szorost

Megnéztük, kinek miért fáj egyre jobban, ha sokáig zárva marad a tengeri szállítási útvonal.

Még egy utolsó nem Orbán Viktortól

Egy hete van még a régi kormánynak döntéseket hozni, Orbán Viktor nem hagyta ki, hogy megint egy brüsszeli ítéletnek álljon ellen.

Akciózni kezd az Apple az iPhone-okon, jönnek a hűségidős kedvezmények

Hamarosan felbukkan az App Store-ban az az új előfizetési opció, amivel végre nem kell majd kifizetnie egy egész évet a kedvezményekért.

Kapitány István bejelentette a terveit

A gazdasági növekedés beindítása a működő Magyarország felépítésének egyik legfontosabb pillére.

Eladná a nyaralóját? Van egy rossz hírünk

Az öt évvel ezelőtti járványidőszakban elért rekordhoz képest országosan csökkent a nyaralóövezetekben lévő lakóingatlanok iránti...

0

Sport

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

0