Gyenge, határozatlan kezdésre lehet számítani az európai piacokon
Alig változó, többségében csekély mértékben csökkenő árfolyamindexekre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon a kereskedés kezdetén.
A határidős indexjegyzések alapján a főbb indexek, a londoni FTSE-100, a frankfurti DAX és a párizsi CAC-40 indexek százalékban alig kimutatható néhány pontos csökkenéssel, esetleg változatlan értéken kezdhetik a hétfői kereskedést. Az euróövezeti EuroStoxx50 index is csekély, 0,03 százalék csökkenéssel kezdhet.
A kínai piacok nagy veszteséggel kezdték a kereskedést hétfőn az egy hétig tartó nemzeti ünnepet követően annak ellenére is, hogy a feldolgozóipari teljesítményt tükröző beszerzésimenedzser-index (BMI) várakozáson felüli, nagy növekedést mutatott szeptemberben. A mutató 53,1 pontra emelkedett az előző havi 51,5 pontról a várt 51,4 pont helyett.
Pénteken veszteséggel zártak az európai tőzsdék. Az FTSE EuroFirst 300 index 0,86 százalék, a Stoxx 600 index 0,86 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,93 százalék veszteséget mutatott. Londonban 1,35 százalékkal csökkent az FTSE-100 index, Frankfurtban a DAX index 1,08 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,95 százalékkal zárt alacsonyabban. Madridban 0,65 százalék, Milánóban 1,30 százalék volt az indexcsökkenés.
A legrosszabbul a nyersanyagipari papírok szerepeltek pénteken az amerikai-kínai politikai feszültség éleződése miatt. A nyersanyagipari ágazati index két százalékkal gyengült. Az Antofagasta, Anglo American és Rio Tinto részvények három vagy több százalékkal gyengültek.
A Danske Bank részvénye hét százalékot veszített, miután a Credit Suisse rontott befektetési besorolásán. A Danske Bank bűnügyi vizsgálat elé néz az Egyesült Államokban észtországi leányvállalata 200 milliárd eurós pénzmosási ügye miatt. A legnagyobb dán bank részvénye az év eleje óta már elveszítette árfolyamának egy harmadát.
A Brent nyersolaj ára hétfőn 1,01 hordónként 83,31 dollárra, a WTI ára pedig 0,75 százalékkal 73,78 dollárra csökkent. Az olajár a múlt héten heti két százalékos emelkedéssel négy éves csúcsra jutott az Irán ellen elrendelt amerikai szankciók novemberi életbe lépésének közeledtére. Hétfőn az olajár csökkent, mivel az Egyesült Államok készségét fejezte ki egyes országok mentesítésére az iráni olajimport tilalma alól. Ugyanakkor Szaúd-Arábia is késznek mutatkozott a kieső iráni export pótlására.
A dollár erősödött hétfőn, az arany ára pedig csökkent, miután a kínai jegybank vasárnap mérsékelte a kereskedelmi bankok tartalékráta előírását. Az euró jegyzése 0,14 százalékkal 1,1508 dollárra csökkent, az arany ára 0,48 százalékkal unciánként 1199,80 dollárra csökkent.
hírek innen, onnan
Fontos dátumra figyelmeztet az MVM, érdemes időben elintézni az online ügyeinket
Az MVM Next közleményében kéri ügyfeleit, hogy időben kezdjék meg az online elintézendő ügyeik rendezését, ugyanis karbantartás miatt...
Így készül Palik László a nagy visszatérésre
Négy éves szünet után március 23-án indul újra az Exatlon Hungary. A műsor forgatása már javában zajlik a Dominikai Köztársaság...
Visszaesett az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma decemberben
Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebb, 47 650 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti...
Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe
Az első magyar űrnövénykísérlet, a Vitapric-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor...
Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket
A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési...
Király Linda szerelmét a szülei is befogadták, és szeretik
Király Linda lassan egy éve él boldog párkapcsolatban.
Véget ér egy korszak Birmingham bandája-ban, ráadásul nem is akárhogyan
Cillian Murphy szerint csak a film bemutatója után tudja lezárni magában Tommy Shelby történetét.
Ez a 6 világhírű sci-fi folytatás nélkül maradt
Ezek a nagyra tartott sci-fi alkotások máig nem kaptak folytatást, pedig történetük megérdemelné.
Itt a pofon. Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj
Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a...
Egy apró antitest világíthatja meg, kinél működik a célzott daganatkezelés
Amerikai kutatók olyan antitestet fejlesztettek, amely PET-vizsgálaton láthatóvá teszi az EphA2-fehérjét hordozó daganatokat.
Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított
Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.
Ilyen fordulatot rég láttunk a Netflixen
A diplomata harmadik évada után a Netflix legerősebb politikai thrillere lett.
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


