Ezt olvasta már?


Gulyás: újabb enyhítések, Pest megye a többi megyével azonos szabályok alá esik

A koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések további enyhítését jelentette be a megyékre nézve a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön.

Gulyás Gergely online sajtótájékoztatón közölte, a Pest megyei koronavírus-fertőzöttségi adatok közelebb állnak a vidékiekhez, ezért Pest megyét mostantól a többi megyével tekinti egy egységnek a kormány.

 

Gulyás Gergely hangsúlyozta, az 1,5 méteres védőtávolságra és az arc eltakarására vonatkozó szabályokat fenntartják az egész országban.

A vidéki enyhítések között említtette, hogy a megyékben a vendéglátóhelyek belső zárt részében (különösen étteremben, kávézóban, cukrászdában, büfében, presszóban) a tartózkodás a jövőben megengedett; az ott dolgozók kötelesek maszkot viselni, erre kérik lehetőség szerint a vendégeket is, valamint a védőtávolság betartására.

Közölte, hétfőtől megnyitnak a szabad területen lévő vidéki játszóterek, parkok. A szállodák és a panziók a megyékben fogadhatnak vendégeket - mondta. Jelezte, a védőtávolság betartásáról a nap folyamán várhatóan megjelenő rendelet rendelkezik.

Gulyás Gergely azt mondta, a kormány lehetségesnek látja a koronavírus-járvány miatt bevezetett budapesti korlátozások enyhítését is.

Elmondta, a kormány azt kérte a főpolgármestertől és a kerületi polgármesterektől, hogy csütörtök délután 3 óráig nyilvánítsanak véleményét arról, milyen döntést hozzon a kormány. Ezt követően a kormány virológusokkal egyeztet, majd az operatív törzs dönt arról, milyen új szabályok lépjenek életbe a fővárosban - ismertette.

Hozzátette: sok fővárosi polgármester egyértelműen véleményt nyilvánított; Karácsony Gergely főpolgármester levelét megkapták és "túllépve annak sajátos stílusán", azt látják, a főpolgármesternek nincs határozott álláspontja. A döntés felelősségét a kormány vállalja - rögzítette.

Megjegyezte, Tarlós István volt főpolgármester esetében nehéz lett volna elképzelni, hogy egy eldöntendő kérdésnél ne nyilvánítson kellő egyértelműséggel véleményt.

Emlékeztetett arra, hogy a hatályos korlátozó szabályok vasárnap éjfélig hatályosak. Megjegyezte, az új szabályokat pénteken vagy legkésőbb szombaton mindenki megismerheti.

A kormány megállapította, hogy az elmúlt napokban csökkent a halálesetek, a megbetegedések és az aktív fertőzöttek száma. Ez annak köszönhető, hogy Magyarország polgárai betartották a védelmi intézkedéseket, korlátozásokat - mondta, külön köszönetet mondott a budapestieknek és a Pest megyeieknek.

Szerinte az élet visszaigazolta a 11 nappal ezelőtt a vidéki megyékre vonatkozó eltérő szabályozás bevezetését. A lazítások nem vezettek ahhoz, hogy a fertőzés tömegessé vált volna vidéken; a legtöbb fertőzött továbbra is Budapesten van - közölte.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: boszorkányüldözés, koncepciós eljárás zajlik Magyarország ellen az Európai Parlamentben (EP).

Már előre megírták az ítéletet és még az igazságügyi miniszter beszédét is betiltották - emelte ki.

Példátlan, hogy miközben az EU soros elnökségét egy államtitkár képviseli, a magyar kormány tagjának nem adnak lehetőséget a megszólalásra - fogalmazott. Hozzátette: "ez a legrosszabb időket idézi", de még a kommunista koncepciós eljárásokban sem tekintettek el a vádlott védekezésének elmondástól.

Úgy vélte, ezek az eljárások csak arra jók, hogy az EU megítélését rontsák, a közös intézményekbe vetett bizalmat meggyengítsék "Ez az eljárás tűrhetetlen és elfogadhatatlan, sem a jogállamhoz, sem az EU alapvető értékeihez nincs köze" - jelentette ki.

A miniszter a német alkotmánybíróságnak az Európai Központi Bank kötvénykibocsátásával kapcsolatos döntéséről elmondta: rendkívül fontos alapelveket rögzítettek, ezeket Magyarország eddig is hangsúlyozta. A döntés nem a közép-európaiak győzelme Nyugat-Európa felett, valamennyi ország győztesnek érezheti magát - vélte. Hozzátette: az uniós jognak a magyar alkotmány szerint is meghatározott körben elsőbbsége van, de csak a közösen gyakorolt hatáskörökben.

Az Európai Bíróság csütörtök reggel megismert ítéletéről közölte: a két iráni és két afgán menedékkérő ügyében hozott döntés elkeserítő, az ítélet arra akarja kényszeríteni Magyarországot, hogy ne védje kerítéssel a magyar határt és engedje be a bevándorlókat. Amikor a fertőzésveszély miatt még az európai belső határokat is zárva tartják, "különösen fenyegető", hogy az Európai Bíróság úgy gondolja, a külső határok hatékony védelme és a menedékkérelmeknek a határokon kívüli elbírálása nem egyeztethető össze az uniós joggal - mondta. Hozzátette: ha ez valóban így van, akkor ennek Európát arra kell késztetnie, hogy a külső határvédelem szabályait engedje tagállami hatáskörbe vagy szigorúbb uniós normákat határozzon meg.

Kérdésre megjegyezte: a Bertelsmann Alapítvány tanulmányát nem érdemes komolyan venni.

Kitért rá: a kormány döntött az egyszer használatos műanyagok kereskedelmi forgalomban való betiltásáról, ezzel kapcsolatban van egy uniós elvárás, de méltányolható környezetvédelmi szempontok is állnak a döntés mögött.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a kormány világos döntést hozott a gépjárműadóval kapcsolatban, ez 34 milliárd forintot jelent az önkormányzatoknak, ami indokolt mértéke a hozzájárulásnak a járvány elleni védekezéshez, így inkább politikai felhangja van a támadásoknak.

Azt is elmondta, hogy a Bahart nyilvános pályázatot ír ki vitorlás kikötők üzemeltetésére 2021-től, a kikötők nem fognak az üzemeltető tulajdonába kerülni. Négy kikötőt bezárnak, mert rossz állapotban vannak és kihasználatlanok, ezeket nyílt árverésen értékesítik - közölte.

Június 1-től maximum kétszáz főig vidéken és Pest megyében megrendezhetők lesznek az esküvők - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

 

Kifejtette: az esküvőkön, lagzikon a biztonsági előírásoknak megfelelően az asztalok közötti védőtávolságot be kell tartani.

Gulyás Gergely kérdésre elmondta: a kormány arról is döntött, hogy az ottalvást nem igénylő gyermektáborokat nyáron meg lehet tartani. A hónap végén a járványügyi helyzet ismeretében döntenek az ottalvós táborokról - jelezte.

A miniszter megerősítette június 2-ig nem lesz iskolai oktatás Magyarországon. Hozzátette: Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár azt jelezte: a tanév lezárásával akkor sem lesz gond, ha a diákoknak már nem kell visszatérniük júniusban az iskolákba.

Arról, hogy sok egészségügyi intézményben nem hordanának maszkot a szakdolgozók, illetve, hogy egyéb helyeken sem lenne elegendő védőfelszerelés, elmondta: ez az állítás nem felel meg a valóságnak. Nincs olyan kórház Magyarországon, ahol legalább tíznapos tartalék a védőfelszerelésből ne állna rendelkezésre. Minden kórház naponta 12 és 15 óra között bejelenti, hogy a készletek várhatóan milyen mértékben fogynak, és ennek megfelelően az Állami Egészségügyi Ellátó Központ szállítja a kórházaknak a védőfelszerelések utánpótlását.

Arra a kérdésre, hogy az elmúlt napokban személyes Facebook-oldalakra posztoltak miatt megy ki a rendőrség, és von eljárás alá embereket rémhírterjesztés miatt, közölte: rémhírterjesztés miatt több tucat eljárás van folyamatban, közveszéllyel fenyegetés miatt pedig 27 eljárás zajlik. Ezeket - két esetet leszámítva - senki semmilyen jogi váddal nem illette - mutatott rá. Kifejtette: ezek közül az egyik ügyben, ha a sajtóinformációk pontosak, akkor az ügyészség a rendőrségtől eltérően ítélte meg a cselekményt, és nem minősítette azt bűncselekménynek. Ilyen egy jogállamban előfordul, s ha bármely hatóság hibázik, főleg, ha csak néhány órára, de a személyes szabadság korlátozásával jár, akkor kártérítési felelősség áll fenn - rögzítette a miniszter. Hozzátette: a kormány kérése az a hatóságokhoz, hogy csak és kizárólag a legindokoltabb esetben éljenek ilyen eszközzel, ez az esetek túlnyomó többségében így is volt.

Az újabb betegellátási rendet, illetve a járványkórházak jövőjét firtató felvetésre megerősítette, Magyarországon és Európában nagyjából egyetértés van abban, hogy egy második hullám veszélye komoly. Kitért arra is, hogy a járvány levonulása "farkasfogszerű", azaz lehetnek néhány napig tartó emelkedések, ezért kulcsfontosságú, hogy az egészségügy kapacitása rugalmas legyen. A veszélyhelyzet végével is fenn kell tartani olyan szabályokat, amelyek a rugalmasságot, az azonnali intézkedés lehetőségét garantálják - fűzte hozzá.

Megjegyezte: most azt látják, hogy a járványban megbetegedettek száma jelentősen csökken, ezért - ha a folyamat fennmarad - az egészségügyben is visszafordulhatnak, és a szabaddá tett ágyak ismét felhasználhatóak hagyományos gyógyításra.

Arról, hogy Romániában a trianoni szerződés napjává nyilvánították június 4-ét, és a szerződést népszerűsítő rendezvényeket tartanának, elmondta: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök minden szavával egyetért. Gulyás Gergely felidézte: a külhoni magyar politikus arról beszélt előző nap a román törvényhozásban, ha Románia egy erős állam lenne, akkor tudomásul venné, hogy mint államot gazdagítja, hogy vannak nemzetiségei, ezen belül van egy jelentős magyar nemzetiség. Ha egy állam gyenge, különösen, ha soviniszta és öncélúan nacionalista, akkor sor kerülhet ilyen törvények elfogadására.

Gulyás Gergely kiemelte: úgy gondolják, Romániának az ott élő magyarok is állampolgárai, ennek megfelelően olyan gesztusokat kell egy országnak tenni, ami nem elidegeníti a több mint egymilliós magyarságot, hanem ami a politikai nemzet részeként tekint rájuk. Ez Romániának most sem sikerült - állapította meg Gulyás Gergely.

Elmondta azt is, hogy elkészült a fővárosi trianoni emlékmű, az avatása nem június 4-én, hanem valószínűleg augusztus 20-án lesz a járványhelyzet miatt.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva közölte: azt remélik, hogy minél rövidebb ideig lesz szükség a veszélyhelyzet fenntartására, és ha nem változik meg alapvetően a helyzet, akkor június vége felé a rendkívüli veszélyhelyzeti felhatalmazást a kormány vissza tudja adni. De folyamatosan figyelemmel kell lenni a járványügyi helyzetre - figyelmeztetett.

Szólt arról is, hogy a veszélyhelyzet végéig indokolt az ingyenes parkolást fenntartani.

A Kúria gyöngyöspatai iskolaügyben hozott döntését Gulyás Gergely kérdésre válaszolva úgy értékelte: a jogerős bírósági döntések Magyarországon mindenkire nézve - így a gyöngyöspatai önkormányzatra és a kormányra nézve is - kötelezőek, így ha a bíróság valakit kártérítés fizetésére kötelez, akkor annak eleget kell tenni.

 

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ítélet tartalmával nem értenek egyet, mert olyan igazságtalan döntésről van szó, ahol csak vesztesek vannak: vesztes a kisebbségi és többségi társadalom is.

Azok is vesztesek, aki nem oktatásban kapnak kompenzációt az őket ért sérelmek miatt, és azok is, akik joggal háborodnak fel, hogy olyan sérelemért lehet komoly kártérítést kapni, amelyeket a helybeliek nem éreznek valósnak - fogalmazott. Horváth László fideszes országgyűlési képviselő felvetésére utalva hozzátette: érdemes körülnézni Gyöngyöspatán és környékén, hogy nem uzsorások várják-e azt, hogy a cigány emberek ezt a pénzt megkapják. Szerinte felelőtlen helyzetet idéztek elő azok, akik ezt az eljárást megindították.

A miniszter indokoltnak nevezte, hogy az Országgyűlés ezzel kapcsolatban törvénymódosítást fogadjon el, amelyben rögzítenék, hogy ilyen esetekben a kártérítést természetben szolgáltassák, vagyis ha oktatásban ért sérelem valakit, akkor azt oktatással kell pótolni. Jelezte azt is: az iskolákban a rendet és a fegyelmet biztosítani kell, és ehhez kormány kész garanciákat adni - akár az iskolarendőrség megerősítésével - minden településen, ahol indokolt.

Karácsony Gergely főpolgármester Budapest Restart tervével kapcsolatban a miniszter annak a meggyőződésének adott hangot: azért született egy ilyen hosszú anyag, hogy ne kelljen világos és egyértelmű állásfoglalást tenni arról, hogy Budapesten a nyitást vagy a jelenlegi helyzet fenntartását támogatja a főpolgármester. Leszögezte: a kormány nem a felelősségen akar osztozkodni, hiszen a kormányzati felelősség világos, hanem a főpolgármester véleményét akarták megismerni.

Arra a kérdésre, hogy az önkormányzatok kaphatnak-e bértámogatást dolgozóik után, Gulyás Gergely azt mondta: az állam a korábbi intézménylátogatási szám szerint fizeti a normatívát, ami lehetőséget ad, hogy fizetést kaphassanak azok is, akik jelenleg nem működő intézményben - például bölcsődében, óvodában - dolgoznak.

A tárcavezető a gazdasági övezetekről szóló törvénymódosítást kérdésre válaszolva úgy értékelte: ez régi igazságtalanságot orvosol, ugyanakkor számtalan tévedés jelent meg ezzel kapcsolatban a sajtóban. Kiemelte: a jogszabály hatálya a már megvalósult beruházásokra nem, csak a bővülő, illetve a jövőbeli beruházásokra vonatkozik, a fővárost és megyei jogú városokat pedig nem érinti.

A módosítás azt teszi lehetővé, hogy az 5 milliárd forint feletti, kisebb településeken megvalósuló beruházások esetén az iparűzési adóbevételt több érintett település között lehessen elosztani - tette hozzá.

A Modern Városok Program folytatódására vonatkozó kérdésre Gulyás Gergely úgy válaszolt: a korábban tervezett beruházások zajlanak, és igyekeznek a programnak a jövő évi költségvetésben is a legszélesebb kereteket nyitni, de a folytatás attól függ, hogy milyen lesz a gazdaság teljesítménye.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kérdésre válaszolva beszámolt arról, hogy az ingyenes online informatikai képzésre már 15 ezren jelentkeztek, és aki 2 hónapos program végén sikeres záróvizsgát tesz, az 100 százalékos állami támogatású IT programokban folytathatja a tanulást.

Kérdésre válaszolva a miniszter beszélt arról, hogy március elején 2700-2800 lélegeztetőgép állt rendelkezésre az országban, jelenleg majdnem ötezer használható készülék van a kórházakban. A szám további néhány ezerrel nőni fog, amivel el tudják érni azt a 8500-9000-es készülékszámot, amely garanciát ad arra, hogy ha lesz egy második hulláma a járványnak, akkor Magyarország tud gondoskodni a járványban megbetegedettek egészségéről - mondta.

Az osztatlan közös tulajdonok megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról azt mondta, a történelmi egyházak megkeresésére módosító indítványt nyújtanak be annak érdekében, hogy ha az ilyen területen sírok vannak, azok sértetlensége garantált legyen.

Egy másik kérdésre beszélt arról, hogy ugyan még hivatalos döntés nincs, de reményeik szerint meghosszabbítják az aláírásgyűjtést a nemzeti régiók ügyében.

Kitért arra, hogy a 2021-es költségvetést az idei három százalékos recesszióval tervezik.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A kardiológus szerint ezt a 7 dolgot nem érdemes este 7 után csinálni, ha jót akarsz a szívednek

A szív egészsége nemcsak azon múlik, mit eszünk napközben vagy mennyit mozgunk, hanem azon is, hogyan telnek az esti óráink. Egy amerikai...

Így lesz tökéletes a rántott hús: az osztrákok titkos trükkje

A rántott hús sokunk kedvence, de hogyan lehet igazán ropogós, szaftos és ízletes? Az osztrák séfek régóta őrzik a titkot, amely...

Te is nehezen alszol el esténként? Ezt a 3 gyümölcsöt próbáld ki.

Oldd meg a problémádat természetes módszerekkel

Dr. Krasznai Zsolt elárulta, miért rontották el George Clooney plasztikai műtétjét

Dr. Krasznai Zsolt, a hazai sztárvilág kedvenc plasztikai sebésze az RTL Reggeli műsorában rántotta le a leplet George Clooney elrontott...

Több mint 170 millió forintnyi kampánypénztől eshet el a Kétfarkú Kutya Párt

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt közel kétszázmillió forintos kampánypénztől eshet el annak ellenére, hogy összegyűjtötték a szükséges...

Szigligeti Ivett szívszorító bejegyzésben köszönti születésnapos lányát

"Apa és én együtt kívánjuk Neked, hogy Te legyél a világ legboldogabb kislánya!"

Egyetlen gyűrű mindent megváltoztat a Trónok harca világában

A finálé egy apró részlettel jelezte, hogy hű marad George R. R. Martin történetéhez.

A kertészek titkos trükkje ültetés előtt – ettől nőnek gyorsabban a virágok

Sok kertész tapasztalta már, hogy ugyanazokat a virághagymákat ültetik el, mégis teljesen eltérő eredményt kapnak. Egyes kertekben gyorsan...

A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást

Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.

Ezek a leggyakoribb használtautós csalások?

Hazánk egyik legnagyobb flottakezelője és használtautó-kereskedése, az Ayvens szakértői szerint a csalási módszerek az elmúlt években...

A Braga edzője befenyegette a játékosokat a Fradi-meccs előtt: "Aki nem hisz ebben, az inkább maradjon otthon!"

A portugál Braga vezetőedzője, Carlos Vicens szerint csapatának több területen is javulnia kell az első mérkőzéshez képest ahhoz, hogy...

Vékonyabbnak és magasabbnak tűnsz, ha így pózolsz a fotón – Előtte–utána képeken a különbség

Egyetlen apró testtartás is elég ahhoz, hogy egy fotón magasabbnak és karcsúbbnak tűnj.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

0