Ezt olvasta már?

0

Gulyás István lett a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya

Gulyás Istvánt nevezték ki a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára szerdán, segítője a játékosként világbajnok spanyol José María Rodríguez Vaquero lesz.


hirdetés

A magyar szövetség sajtótájékoztatóján Nagy László alelnök elmondta, hogy Gulyás szerződése a 2022 januárjában sorra kerülő magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság végéig szól.

Az 51 éves egykori irányító 1984-től 1999-ig a Veszprém játékosaként egyaránt kilencszer nyert bajnoki címet és Magyar Kupát, 1992-ben tagja volt a KEK-győztes csapatnak - további két alkalommal szerepelt a sorozat döntőjében -, 1995-ben pedig az év legjobb játékosának választották Magyarországon. A válogatottban 84 találkozón 145 gólt szerzett.

Vezetőedzőként dolgozott Ausztriában, Kuvaitban, majd Dunaújvárosban, Vácon, illetve Gyöngyösön. Tavaly októberben Ljubomir Vranjes menesztését követően a Veszprém megbízott vezetőedzője lett, majd az idény végéig a klub sportigazgatójaként tevékenykedett.

"Ilyen felkérésre butaság lenne nemet mondani, számomra ez nem is volt kérdés. Olyan stábot állítottunk össze, amely eredményes lesz, olyan emberekkel vesszünk körbe magunkat, akik a saját területükön profik" - mondta Gulyás.

Az új kapitány a jövő januári osztrák, norvég, svéd közös rendezésű Európa-bajnokságról elmondta, egy hajszálnyi esélye még van a csapatnak az olimpiai kvalifikációs sorozatban, ezt igyekeznek kihasználni, és azért is szeretnének minél jobban szerepelni, hogy kedvező helyzetbe kerüljenek a világbajnoki selejtező sorsolása előtt.

A szinte napra pontosan fél év múlva kezdődő tornán a magyarok a malmői E csoportban sorrendben Oroszországgal, az olimpiai és világbajnok Dániával, valamint Izlanddal találkoznak.

Nagy László alelnök elmondta, igyekeztek főállású, lehetőleg magyar szövetségi kapitányt találni, és ez Gulyás István személyében sikerült is. Az erőnléti edző a norvég Tord Ellingsen lesz, aki korábban már dolgozott a magyar női válogatottnál.

"Én is ott leszek minden felkészülésen, minden edzésen, minden mérkőzésen, és igyekszem segíteni a szakmai stáb és a játékosok munkáját" - tette hozzá a június elején visszavonult Nagy László, aki a meccseken a kispadon foglal majd helyet.

A korábbi világklasszis jobbátlövő szerint a csapategység és a stabilitás kialakítása, az önbizalom és az erőnlét fejlesztése, a taktikai elemek bővítése és a jobb helyzetkihasználás elősegítése az új szakmai stáb legfontosabb feladata.

A 39 éves spanyol irányító, José María Rodríguez Vaquero - sportági becenevén Chema Rodríguez - idén nyáron vonult vissza, ez az első edzői megbízatása. Profi pályafutását 1999-ben a BM Valladolid csapatában kezdte, majd a Ciudad Real, az Atlético Madrid, a Veszprém, és végül a francia USM Saran kézilabdázója volt. A Bajnokok Ligáját kétszer nyerte meg, és további négy alkalommal szerepelt a döntőben. Veszprémi színekben 2012 és 2017 között egyaránt ötszörös bajnok és Magyar Kupa-győztes, illetve kétszeres SEHA Liga-aranyérmes volt. A spanyol válogatottban több mint 120 mérkőzésen lépett pályára, 2005-ben világbajnok, később vb-bronzérmes, illetve Európa-bajnoki döntős volt.

Nagy László úgy fogalmazott, Chema Rodríguez a spanyol gondolkodásmódot képviseli a szakmai stábban, már Veszprémben is ő volt az edző "meghosszabbított keze", van érzéke a feladathoz.

Tavaly november óta a Csoknyai István, Vladan Matics páros irányította a válogatottat, amely a vezetésükkel öt győzelemmel és egy döntetlennel zárta az Európa-bajnokság selejtezősorozatát.

Szövetségi kapitányok az elmúlt húsz évben:

1999-2001: Hajdu János

2001-2008: Skaliczki László

2008-2009: Hajdu János

2009-2010: Csoknyai István

2010-2014: Mocsai Lajos

2014-2016: Talant Dujshebaev

2016-2017: Javier Sabaté

2017-2018: Ljubomir Vranjes

2018-2019: Csoknyai István és Vladan Matics

2019-től: Gulyás István







0
0

hírek innen, onnan

Nyolcadikak lettek a magyarok a nyíltvízi úszók csapatversenyében

A nyolcadik helyen végeztek a magyarok a nyíltvízi úszók 5 kilométeres csapatversenyében a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság...

Ejtették a zaklatási vádat Kevin Spacey ellen

Az ügyész ejtette a vádat Kevin Spacey ellen abban a zaklatási ügyben, ahol a színészt azzal gyanúsították, hogy 2016-ban a Massachusetts...

Elárasztják Magyarországot az elektromos töltőállomások

Folyamatosan bővül az elektromos töltőállomások száma Magyarországon, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2016....

Itt az őzek párzási időszaka

Ilyenkor az őzek bármikor kirohanhatnak az úttestre, mindenféle veszélyérzet nélkül.

112 menekült utazott a mexikói kamionban

78 felnőtt és 34 fiatalkorú.

Zsugorodott az európai autópiac

Júniusban újabb visszaesést szenvedett el az európai autópiac, az Európai Unió minden nagy tagállamában csökkent a forgalomba helyezett...

Megtévesztheti a fogyasztókat a csokiszolárium

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Chocolate Brown szolárium franchise hálózatot üzemeltető Sun...

Ennyi mindentől alakulhat ki a hüvelygyulladás

Nem csak egyféle oka lehet - röviden a hüvelygyulladás hátteréről.

Dukai Regina bombasztikus alakja lehet, hogy ennek köszönhető

A csodaszép modell isteni ételkölteményt varázsolt az asztalra!

Magyar példával nyomul Putyin Donyeckben

Rendelettel szélesítette az orosz állampolgárságra jogosult ukránok körét az orosz elnök.

Borzalmas jóslat: gyakorlatilag kihalnak a lengyelek

A negyvenmilliós Lengyelország lakossága kevesebb mint 100 év alatt a negyedére csökkenhet, amit már-már egyfajta kihalásként élhetnek...

0

Sport

Babos Tímea vadító bikiniben pózolt a Balaton-parton - fotó

A magyar teniszezőnek végre van egy kis ideje a pihenésre is.

Mi történt Hosszú Katinka arcával? - Ma reggelre történt, beleöregszik ebbe

Hosszú Katinka már nagyon várja a VB-t, szabályosan beleöregszik a várakozásba.

Amekkora tehetség Mbappé, annyira szép a csaja

Kylian Mbappé nem panaszkodhat az életére, 19 éves korára a világ egyik legdrágább játékosaként világbajnok lett, és ő lett a torna legjobb fiatalja. Azóta magasan ő a legértékesebb 21 év alatti focista. Ő lehet Messi és Ronaldo utódja és van egy kétszeres szépségkirálynő csaja.

BL-selejtező - Őrült mérkőzést vív a Fradi Bulgáriában: már három gól esett, a Ludogorec tizenegyest is rontot...

Óriási a tét a Ferencváros számára Bulgáriában, a Ludogorec elleni BL-selejtező visszavágóján!

Képernyőn a Fradi BL-selejtezője, és a magyar-román kézicsata

Az Afrika Kupán bronzmeccset játszanak, folytatódik a Tour de France.

Cserejátékosai eladásával készítheti elő a Real Madrid a legújabb sztárigazolást

A Financial Fair Play miatt mindenképp meg kell válnia pár játékostól, Paul Pogba megszerzéséhez pedig a létszámfeletti sztárokból kell pénzt csinálni.

Fantasztikus Ferencváros-továbbjutás a Bajnokok Ligájában

Idegenben, három gólt szerezve, kettős győzelemmel jutott tovább Szergej Rebrov csapata.

Óriási bravúrral védett panenkás tizenegyest a Fradi-kapus a BL-ben

Dibusz Dénes fontosat és hatalmasat védett Swierczok tizenegyesénél.

Holtan találták egy domboldalon a világbajnok sportolót

Holtan találták Craig Fallon világ- és Európa-bajnok brit cselgáncsozót.

Visszavásárolta korábbi focistáját a Barcelona

A fiatal játékos az előző szezonban betalált a katalán sztárcsapat ellen.

Kiütötte Romániát a magyar válogatott

Ezzel csoportgyőztesként megy tovább a csapat a junior Eb-n.

36 évesen meghalt egy világ- és Európa-bajnok sportoló

A dzsúdós holttestét egy domboldalon találták meg.

0

Bulvár

12 ezres esküvői ruhában ment férjhez, szebb menyasszony volt, mint sokan mások, akik százezreket költenek

Az internet új kedvence ez a menyasszony, aki nem csinált nagy ügyet a ruha kérdésből, és filléres ruhában is büszkén ment férjhez!

Riasztást adtak ki, jön a vihar!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint elsősorban a Dunántúl nyugati felét veszélyezteti zivatar csütörtökig.

Van egy állat, amitől még a fehér cápák is betojnak

Pedig róluk azt gondoljuk, hogy nem csak a tengerek királyai, hanem úgy általában véve a legfélelmetesebb ragadozók a földön.

Kizuhant egy szexelő pár a kilencedikről - a nő meghalt, a férfi visszament bulizni

A férfit a nő teste és a ház előtti bokrok fogták fel, így nem esett baja. Nagy buli volt fent, a pár állítólag az ablakpárkányon szeretkezett a zuhanás előtt.

Idilli családi program: Így sütögetett együtt Tóth Vera és Krausz Gábor

Nincs is annál nagyobb öröm, mint amikor együtt van a család!

Hogyan szavazott tegnap a Fidesz? - Gréczy súlyos mondatai

A Demokratikus Koalíció frakciószóvivője szerint mindegy, hogyan szavazott a Fidesz, a lényeg, hogy mi Ursula von der Leyen programja.

Rettenetes tömegkarambol történt az imént, teljes útzár +18 fotó

Egy férfi vesztette életét az úton Szilvásvárad és Bélapátfalva között. Még tart a helyszínelés, ha teheted, kerülj!

Tényleg több milliárdot örököl Vajna Tímea

Még nem tudni, pontosan mennyit, de az biztos, hogy óriási vagyont hagyott Vajna Tímeára néhai férje.

Világszenzáció:Őrület, mit csinált sárgabarackból a magyar háziasszony

Javában zajlik a betakarítás, de a barack-dömping lassan lecseng. Zárásképpen még egy olyan trükköt kaptak a háziasszonyok Boros Valitól, amiért biztos sokan lesznek hálásak!

blogmorzsák

Túra a Lengyel Tátra legkalan­dosabb völgyében

Barlangok, szurdokok, gleccsertó, sziklaszirtek a Koscielisko-völgyben.

5 pszichológiai témájú könyv, amit érdemes beszerezned

Szeretnéd tudni, milyen a jó válás? Praktikákat keresel a kiégés ellen?Mutatjuk, mit olvass!

5 mondat, amit soha ne mondj a főnöködnek

Jó ötletnek tűnhet, de nem az.

Aludni zsidósan

A vallásjog az élet minden területére kiterjed. Életünk jelentős részét pedig alvó állapotban töltjük. Íme, hogyan kell.

Ennyi pénzt nyerhetsz, ha leszoksz a cigiről!

Gondoltad volna, hogy ennyibe kerül a dohányzás hosszú távon?

„Ez is minden szart megeszik...“

Így lesz a gazból ízletes ebéd.

Gyakoribb-e a kék szem a szőkék között?

A khí-négyzet próba alkalmazása a független­ség vizsgálatára egy kutatási példán keresztül.

Nem fogadtam el az állásajánlatot, mert…

Mik a jelei annak, hogy az új munkahely mégsem lenne jó választás?

Orbán kedvenc Soros-bérence

Orbán Viktor legnagyobb öngólja Ursula von der Leyen. Mégis örül neki...

Érdekes ellentmondás

Miért tapsol a Fidesz Ursula von der Leyennek, amikor szinte semmiben sem ért egyet vele?

„Legalább nem vagyok szar szülő!“

„De ami azt illeti: ha ez a rendszer dicsér engem, akkor biztos, hogy valamit elrontottam! És tényleg...“

A legikonikusabb motorke­rék­párok: a café racerek

A motorozás sokak számára több mint egyszerű közlekedési eszköz, egy életérzés. Ehhez pedig jó motorra is szükség van.

0