Ezt olvasta már?


Gépészmérnök és matematikus hallgató hazánk legintelligensebb diákja

A lányoknál egy műegyetemista, a fiúk között pedig egy ELTE-hallgató nyerte el a fődíjat és a legintelligensebb diák címet a szeptember óta tartó Nagy Diák IQ-teszt keddi döntőjében. - Pécsi Napilap -

A DUE Médiahálózat által szervezett háromfordulós, országos versenyen több mint 18 ezren vettek részt.

Magyarország negyedik diák intelligenciaszint-mérése, a Nagy Diák IQ-teszt tavaly ősszel indult. Az első fordulóban egy több éves fejlesztéssel készült, betanulhatatlan, adaptív IQ-tesztet lehetett tölthettek ki ingyen az interneten. Az online fordulóban több mint 18 ezren tették próbára a tudásukat. A második fordulóba több mint 3000-en jutottak be 125 pont feletti IQ eredménnyel. Itt a Mensa HungarIQa hivatalos felvételijével birkóztak meg egy élő tesztíráson. Innen a legalább 135-ös IQ-val rendelkezők mehettek tovább a döntőbe. Ők a népesség legintelligensebb 1 százalékához tartoznak. A január 17-i döntőbe, mely Budapesten a Várkert Bazárban zajlott, közel 400-an jutottak be. A megjelent diákok egy különleges, több részből álló, izgalmas, élő show keretében, közönség előtt dolgoztatták meg a szürkeállományukat. A feladványokat a nézők kivetítőn láthatták, a versenyzőknek pedig nemcsak a helyes megoldásokra, hanem a gyorsaságra is koncentrálniuk kellett. A feladványokat a Mensa HungarIQa és a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete közösen állította össze.

A 17-24 éves korosztályban zajló, izgalmas vetélkedősorozat zárásaként kedden végre kiderült, hogy kik nyerték a Nagy Diák IQ-tesztet, valamint a fődíjat, egy-egy Samsung Galaxy táblagépet, melyeket a tehetséggondozó programot támogató EMMI helyettes államtitkára, Illés Boglárka adott át.

A lányok között a 21 éves, győri Kadocsa Rebeka Dóra, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem negyedéves gépészmérnök hallgatója lett a legintelligensebb diák. Szeret társasjátékozni és rejtvényt fejteni. Mint kiderült, a lányok közötti második helyezettel ismerik is egymást, mindketten tájfutók.

A Nagy Diák IQ-teszt legintelligensebb fiú versenyzője címet a veszprémi Nagy Kartal nyerte el, aki az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen matematikát tanul. Kedvenc időtöltése a bridzsezés. A döntőben 25 perc állt rendelkezésre a teszt kitöltésére, Kartal 11 perc 6 másodperc alatt végzett. A második helyezett fiút 12 másodperccel előzte meg. Mint kiderült, a két fiatalember is ismerte egymást, a kollégiumban szomszédok, de egyikük sem tudta, hogy a másik indult a Nagy Diák IQ-teszten.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter kemény döntést hozott Rónai Egon interjúja után

Magyar Péter bejelentette, hogy visszautalják Wáberer Györgynek a választás előtt 5 nappal utalt 100 millió forintot.

Kiderült a titok: vele találkozott Szoboszlai Dominik

Nem maradt teljesen „családi körben” a pihenés.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat....

Chuck Norris szőke felesége 23 évvel fiatalabb nála – Gena 62 évesen is ragyog

Chuck Norris a vásznon legyőzhetetlen, a való életben azonban egyetlen nő mellett talált igazi egyensúlyt – felesége, Gena O’Kelley...

Csendben távolítanák el Várhelyi Olivért az Európai Bizottságból

Brüsszeli értesülések szerint intenzív egyeztetés indult Várhelyi Olivér uniós biztos jövőjéről. A cél nem egy nyílt menesztés,...

„Nélkülünk ez nem fog menni” - Komoly figyelmeztetést küldött a rendőrszakszervezet a Tisza Párt belügyminiszter-jelöltjének

A Közszolgálati Rendőr Szakszervezet szerint a megújuláshoz a menedzseri tudás mellett elengedhetetlen lesz a szakmai hozzáértés és a...

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós...

A HR feladata előírni, hogyan viselkedjenek a munkavállalók?

Sokan hiszik, hogy a szervezeti kultúra és a munkatársi magatartás szabályzatokkal és utasításokkal formálható, ám a valóság ennél...

82 éves hajnali hidegrekord dőlt meg pénteken Magyarországon

Nyírtasson mínusz 5,3 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet. 

0

Sport

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

0
0

Bulvár

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a híres színész lánya vezeti Friderikusz Sándor műsorát vasárnap: Panna újságíróként is dolgozik

A legendás színész lányának, László Pannának ez lesz az első tévés szereplése.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik

Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Azonnal ellepték a partot a budapestiek, valami nagyon furcsa látszik ki a Dunából

Olyan dolog magasodik ki a Dunából, aminek nem kellene.

0