Főorvos: felnőttkorban is hasznosak lehetnek a védőoltások
A gyermekkorban adható és adandó védőoltások mellett nem árt gondolni a felnőttkorban kérhető védőoltásokra is - mondta az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológiai osztályának főorvosa szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. - Pécsi Napilap -
Szlávik János a hamarosan kezdődő védőoltási hét apropóján arról beszélt, a közelmúlt tömeges kanyarós megbetegedései vagy az influenza okozta halálozás emelkedése arra figyelmeztet, hogy a felnőttkorban kérhető védőoltásoknak is nagy szerepük van a különböző betegségek megelőzésében.
Ezek közé sorolta a tetanusz, a kanyaró, a hepatitis A és B, a bárányhimlő, a kullancs által terjesztett agyhártyagyulladás és az influenza elleni védőoltásokat. Utóbbival kapcsolatban úgy fogalmazott: "fájdalmas pontja ez az infektológiának", hiszen a rendelkezésre álló térítésmentes oltóanyag-mennyiség csupán fele fogyott el a legutóbbi szezonban.
Az osztályvezető főorvos hangsúlyozta, hogy az influenza nem egy banális betegség, és úgy vélte, az embereket jobban "megszólító" kampányra van szükség a beoltottak arányának növeléséhez.
A romániai kanyarójárvánnyal kapcsolatban Szlávik János közölte, négyezer megbetegedést regisztráltak és huszonegyen belehaltak a fertőzésbe. Megjegyezte, Romániában kötelező a kanyaró elleni védőoltás, de az elmúlt években elterjedt oltásellenes vélemények miatt drasztikusan csökkent a védőoltásban részesülők száma.
Szlávik János kérdésre válaszolva azt mondta, véleménye szerint Magyarországon a bárányhimlő és az agyhártyagyulladás elleni védőoltást kellene a kötelező oltások közé beemelni.
A szakember úgy fogalmazott, nem kell félni az oltásoktól, és nem fogadható el, hogy világszerte olyan betegségekben haljanak meg emberek, amelyek ellen létezik hatékony és aránylag olcsó védőoltás.
hírek innen, onnan
Alcaraz és Sinner szerelmi háromszögbe került?
Úgy tűnik, Carlos Alcaraz és Jannik Sinner rivalizálása új szintre lépett, tekintettel azokra a jelentésekre, miszerint a fiatal...
Szoboszlai Dominiket elárasztották a jeles osztályzatokkal, Kerkez egy időzített bomba
Arne Slot kritikáját meg kéne szívlelni a magyar balbekknek.
Lecsapott a vihar, víz alá kerültek Dunaújváros utcái
Csónakkal egyszerűbb most közlekedni.
Viharos landolás: kicsúszott a pályáról egy utasszállító a krakkói repülőtéren
Turisták érkeztek haza Törökországból.
Egy komplett állatmenhelyt evakuálni kellett, mert az FBI úgy döntött, hogy ott égeti el a lefoglalt kábítószert
Vizsgálat szerint a balesetet az okozta, hogy a füst rossz irányba áramlott.
XIV. Leó pápa keményen nekiment Elon Musknak
XIV. Leó pápa bírálta a vállalati vezetők kiugróan magas fizetéseit, külön kiemelve Elon Musk nemrég jóváhagyott, ezer milliárd...
Vasárnap délutánra is jutott egy nagy MÁV-baj
Biztosítóberendezési hiba miatt jelentős késésekre kell számítani vasárnap délután az Abony és Szolnok közötti vasúti szakaszon, ami...
Szendvicsgeneráció: Férfi meddőség
A Magyar Hang új podcastjében tabu nélkül beszélgetünk olyan témákról, amelyekről igen ritkán esik szó. Ilyen a férfi meddőség is.
Azonnal szakíts, ha ezt csinálja a párod - A párterapeuta figyelmeztet
Egy pszichoterapeuta szerint ez az a szokás, amelynél jobb azonnal kilépni a kapcsolatból.
A hosszabbításban nyert a Liverpool, Kerkezt hamar lecserélték, Slot Szoboszlairól is nyilatkozott
A százszázalékos Liverpool a Burnley vendégeként lépett pályára a Premier League 4. fordulójában, és Mohamed Salah hosszabbításban...
Sokan nem tudják, de a magnéziumot így kell helyesen szedni
A magnézium létfontosságú ásványi anyag, mely számos testi funkcióban szerepet játszik. Bár nincs egyetlen általánosan alkalmazható...
Egészen elképesztő számokat húztak ki a hatos lottón, sokaknak csak egy szám hiányzott az álom valóra válásához
Egészen elképesztő számokat sorsoltak ki a hatos lottó vasárnapi sorsolásán.
Sport
A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját
Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.
Gólzápor az esőben: nyolcgólos thriller a Ferencváros–Újpest bajnoki derbin
A női NB I 4. fordulójában a címvédő Ferencváros 5–3-as győzelmet aratott ősi riválisa ellen. Hiába lőtt két gólt is a hajrában az Újpest együttese, végül a hazaiak otthon tartották a három pontot.
Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk
A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.
Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.
Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából
A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.
Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hor-nyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt
A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p
Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett
Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.
„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
Kerkez füttykoncertet kapott, Slot is kíméletlen volt vele
Megszenvedett a Burnley otthonában a Liverpool a találkozó első félidejében.
Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából
A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b
Kerkezt 38 perc után lecserélték, a hosszabbításban kerülte el a kudarcot a Liverpool
Műesésért kapott egy sárgát, aztán kétszer is közel járt a kiállításhoz...
Ennél sokkolóbb szenzáció aligha lesz a világbajnokságon
Magyar bravúr a női maratonon.
Bulvár
Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály
Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.
Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály
Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.
Örömtáncot jár az ukrán vezető: a Magyarországot kikerülő, Ukrajna felvételéről szóló EU-s megállapodást üdvözölte
Ukrajna miniszterelnök-helyettese arról a már létrejött megállapodásról beszélt, amely szerint az Orbán-kormány vétója ellenére is folytatható az ukrán uniós integráció.
Orosz üzenet a világnak, Vlagyimir Putyin kilőtte hiperszonikus cirkálórakétáját
A Barents-tengeren, Skandináviától északkeletre indították el.
Magyar Péter meghökkentő dolgot állít Hadházy Ákosról, nem erre számítottunk
Ellenzéki harc tört ki a választások előtt.
Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének
Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.
Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett
„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.
Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak
Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.
Ebben a hónapban a legjobb megszületni
Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.
Újabb életveszélyes nyaklövés az Egyesült Államokban
Súlyosan megsebesült Brantley Worley, a georgiai McCaysville város rendőrségének kapitánya, miután péntek este egy segélyhívásra reagálva nyakon lőtték – közölték a helyi hatóságok.
Fontos közlemény a Telekomtól, egyes helyeken rövid időre leáll az internet, a TV, és a vezetékes telefon
A következő 3 napban sok helyen az országban szünetelni fog a Telekom szolgáltatása egy kis időre.
Megfenyegették Ruszin-Szendi Romuluszt
Tartóztattak már le ilyenért mást is.
blogmorzsák
Rémálom túra a piros háromszög úton
„Amennyiben létezik definíciója a gyakorlott túrázónak, bizonyára azt sokan alaposan félreértették. Köztük én is.“
Ablakok a világra
Hogyan látnak a madarak, miben másként érzékelnek mint mi, emberek?
A Rém rom rejtélye
Egy kertvárosi ház évekig a gyerekek játékait kebelezte be, de idén már emberre vadászik.
Saját part, saját barát, saját csaj
Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál