Ezt olvasta már?


Folyamatosan romlik a török-német viszony

Folyamatosan tovább romlik a török-német viszonyt, miután a Németország nem hajlandó kiadni Törökországnak 4500 terrorizmus támogatásával vádolt személyt - jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.


hirdetés

A szeptember 24-ei német választások előtt semmiképpen nem kerülhet sor a kiadatásukra - közölte.

A 4500 ember között vannak a törökországi puccskísérlet után a németektől menedékjogot kérő katonák, rajtuk kívül a PKK, vagyis a Kurdisztáni Munkáspárt tagjai, akiket Törökország terroristaként tart nyilván, valamint a Gülen-mozgalomhoz tartozók - mondta. Európai részről máig nem fogadják el, hogy Fethullah Gülen hittudós szervezete részt vett volna a puccsban - tette hozzá.

A viszony elmérgesedését jelzi az is, hogy az Iszlám Állam ellen harcoló német egység az incirliki légibázisról Jordániába tette át székhelyét. A konyai bázison maradt német katonákat pedig csak NATO-delegációként látogathatta meg hazájuk parlamenti küldöttsége - ismertette Nógrádi György.







0

hírek innen, onnan

Dinóméretű Jeff Goldblum-szobrot állítottak fel Londonban

Jön az új Jurrasic Park rész, kellett valami nagyot dobbantani. Hát, az sikerült.

Pánikkeltőek az Emmi szerint a kórházi adatokra vonatkozó adatok

Erre is hivatkoznak, amikor nem teljesítik a bírósági ítéletet.

Orbán Izraelben: azonosan látják a 21. század néhány kérdését Netanjahuval

Azonos módon látják a 21. század néhány kérdését az izraeli miniszterelnökkel, így a biztonság, a terrorizmus elleni harc, a...

Gyárfás Tamás 100 millióért megszabadulhat a nyomkövetőtől

A Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtással gyanúsított volt médiavállalkozó óvadékot ajánlott, a bíróság rábólintott.

Reggeli krákogás, állandó köhögés: mikor kóros?

Az őszi-téli időszakban az állandó köhögést könnyen ráfoghatjuk a száraz levegőre vagy a felsőlégúti fertőzésekre. De mi állhat a...

Többórás várakozásra készüljön a röszkei és csanádpalotai határon a hétvégén

Torlódás várható a következő napokban a Csongrád megyei határátkelőhelyeken, elsősorban Röszkén és Csanádpalotán - tájékoztatott...

Felnőttként sem gáz babákkal játszani

A Forrest Gump rendezőjének új filmje ezt nagyon szépen bizonyítja. Egy előzetest mutatunk a Welcome to Marwenhez.

Egy fontos szempont, amely elsikkadt a thaiföldi barlangdráma hírei között

Mások életét veszélyeztető hazardőr, vagy hős, aki megmentett a halál torkából egy tucat fiatalt? A digitális Heti Válasz legfrissebb...

Gyurcsány nem veszi fel a megemelt képviselői fizetését

A DK országgyűlési képviselői a megemelt fizetésükből azt tervezik, hogy a párt több karitatív kezdeményezést indít rászorultak...

Gianfranco Zola visszatér a Chlesea-hez

Az edzői stábban kap szerepet.

Lecserélték Ördög Nórát Liptai Claudiára

A TV2 reméli, hogy így több nézője lesz.

Mert a víz az úr: ezt teheted, ha kimentett embert látsz

A strand nem csupán a vidámság helyszíne lehet: előfordulhat, hogy olyan helyzetbe kerülünk, hogy rajtunk múlik egy vízből kimentett...

0

Sport

Sokkoló hírt közölt: súlyos beteg a legjobb magyar futballista

Közösségi oldalán tette közzé a magyar származású, német válogatott focista, Marozsán Dzsenifer: súlyos beteg.

Így néz ki az új Puskás Ferenc Stadion madártávlatból

Bár a tervek szerint csak 2019 végén adják át, a 190 milliárd forintból épülő új nemzeti stadion kívülről már most is elég jól mutat. Drónnal szálltunk a város felé, hogy megnézzük, hogy halad a munka.

Pogba úgy odavert Messinek, mint még soha senki

Őrületes öltözői beszédet mondott a vb-győztes franciák középpályása.

"Messze miénk a jobb csapat, nem kicsivel, sokkal jobb" - mondta a Vidi ellenfelének edzője

A luxemburgi Dudelange ritka dühös volt a BL-selejtező után.

Itt az év kamuja: íme az igazság a foci-vb horvát hőseiről

Kamu volt, nem adja teljes vb-keresményét a szegény gyerekeknek a horvát fociválogatott - derült ki. Az ezt ígérő levelet valójában egy horvát újságíró írta.

Marozsán Dzsenifer tüdőembóliát kapott

A magyar származású labdarúgó harcolni fog, és biztos a visszatérésében.

Így döntött pénzjutalma sorsáról a horvát válogatott

Zágráb - Hátrányos helyzetű gyerekeknek ajánlotta fel a világbajnokságon döntős horvát labdarúgó-válogatott a teljes pénzjutalmát.

Egy fociklub sem keresett még annyi pénzt, mint a Barcelona

A Barcelona rekordnagyságú bevételével nagyon közel került az 1 milliárd eurós álomhatárhoz.

Álhír, hogy a horvát válogatott jótékony célra ajánlotta fel pénzjutalmát

És az egész ügy a szövegértési problémákra vezethető vissza.

Shane Tusup semmibe veszi a magyar jogrendszert

Nem térítette meg a perköltséget, és a bocsánatkérés is elmaradt.

Hét új versenyszám az olimpiai programban

Hét új versenyszám került be a 2022-es pekingi téli játékok programjába.

0

Bulvár

Nagyon figyeljen oda a Lidl zöldségespultjainál

Formabontó dolgot vezet be az áruházlánc, középpontjában a paradicsomokkal.

Ilyen gyorsan lehet leküzdeni a hasi zsírt

A csípő körüli területről szeretnének a legtöbben fogyni, viszont pont ez az a testtáj, amiről a legnehezebb. Vagy mégsem?

Durva és szívszorító leckét kapott a tahón parkoló magyar luxusautós

Talán most megtanulja, miért vannak ott a vonalak, amiket dísznek nézett.

Tragédiába fulladt egy legénybúcsú: Meghalt a magyar színész

Vízbe esett és meghalt a 33 éves Kertész Zsolt Rakamaznál.

Mi lesz a nyugdíjjal? Áll a bál a nyugdíjfolyósítónál

Átverte a kormány az államkincstár dolgozóit, amikor ötvenszázalékos béremelést ígért - írja a Népszava. Talán jövőre emelkednek a fizetések, ám addig folytatódhat a szakemberek menekülése. Egy részük harcot hirdetett.

Újabb gyümölcsre figyelt fel a Nébih

Évről évre népszerűbb, itthon viszont nem terem elég. Itt is fontos a származási hely.

Meghalt Donald Trump testőre a Putyinnal való csúcstalálkozó után egy nappal

Elkísérte az elnököt Skóciába, végül ott érte a halál.

Ezt teszi a szervezeteddel napi egy sör

Minden nap egy sör nemhogy nem egészségtelen, még egészséges is.

Gyanús jelek a vastagbél működéséről

A vastagbélben kialakuló divertikulumok, vagyis kis kitüremkedések a legkülönbözőbb panaszokhoz vezethetnek, és az 50 év feletti lakosság közel felét érintik. Dr. Mármarosi István, gasztroenterológus a szükséges vizsgálatokról és kezelési lehetőségekről beszélt.

A nők jelentős többsége beindul attól, ha ezt csinálod vele Közben

A nők 70%-a teljesen odavan érte és amúgy a férfiak 61%-a is igen izgatónak tartja.

Szijjártó Péter bejelentette a kilépést

Magyarország kilép az ENSZ globális migrációs csomag elfogadási folyamatából - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerdai kormányülés utáni sajtótájékoztatóján Budapesten.

blogmorzsák

5 elképesztő apróság, amitől szuper lesz az otthonunk

Sokszor csak pár apróságot kell megváltoztatni, és elérjük a kívánt hatást.

Gyengéd stresszoldás

Senki sem kap díjat a szenvedésért, változtasd meg felfogásod! Egy egyszerű trükk segítségével kezdd el az újraprogramozást.

5 weboldal, ami megváltoztatja az utazásod

Néhány tipp, hogy az olcsó repjegyen és szálláson túl még többet kihozz az utazásodból!

Tévhitek a magyarországi drónreptetésről

5 tévhit, amik közül a legtöbbnek jogi alapja sincs, mégis sokan tényként kezelik őket.

Szijjártó már megint égeti magát

Tökéletesen az ellenkezőjét állította annak, ami oda van írva, de bízik abban, hogy a szavazói nem tudnak angolul.

Kétarcú gyerekek

Az oviban dicsérik, otthon meg lehet tőle bolondulni. Mit ront el a szülő?

Így válassz mosogatógépet, hogy ne kelljen csalódnod!

Részletes vásárlási segédlet és használati trükkök.

Szőlő a Marson

A NASA felhívására kutatják a marsi körülmények között is életképes szőlőt.

A búvár, aki belehalt a hivatásába

A Barlang hősei: Szaman Kunan.

Melegek a múlt századi Budapesten

A melegség identitássá válik, majd már nem is büntetik, és az első melegszervezet is megalakul, száz év alatt.

A mindent vágó penge

Vérbeli túlélőkés a Ganzo műhelyéből.

0