Ezt olvasta már?


Fokozódik a meleg

A következő napokban fokozódik a meleg, a hét második felében 35-36 fok is lehet. A héten helyenként, a hét végén már többfelé lehetnek záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Hétfőn napos idő lesz csapadék nem valószínű. A leghidegebb órákban 13-19 fok lesz. Napközben 29-33 fokig melegszik a levegő.

Kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken a napos idő mellett legfeljebb néhol alakulhat ki zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet kedden 15-20, szerdán 16-21, csütörtökön 16-22, pénteken 17-22 fok között valószínű. A nappali maximumok kedden 29-33, szerdán 30-34, csütörtökön és pénteken 31-35 fok között alakulnak.

Szombaton is napos időre lehet számítani. Helyenként - főként északnyugaton, északon - lehet zápor, zivatar. A szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 17-23, a legmagasabb hőmérséklet 32-36 fok között alakul.

Vasárnap is több órára kisüt a nap. Ezzel együtt több helyen lehet zápor, zivatar, akár viharos széllökéssel. A minimumhőmérséklet 18-24, a maximum 30-35 fok között alakul, de északnyugaton már kissé hűvösebb is lehet.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Dávid Petra szerzett egy titkos hódolót. - Fotó.

Sok ember számára taszító is lehet a folyamatos bulvárfigyelem, emiatt van, aki egyáltalán nem mer nyitni egy másik ember felé, mert az...

Sziklák zúzták össze az 5 éves kisfiú testét a népszerű tengerparton

A gyerek szülei szeme láttára vesztette életét.

MK-sorsolás: a Ferencváros lila-fehér csapat, a Honvéd a DVSC ellen vívhatja ki a továbbjutást

Már csak 32 csapat küzd a MOL Magyar Kupa elhódításáért, az M4 Sport stúdiójában vasárnap este kisorsolták a negyedik forduló...

Jennifer Lopez álma végre valóra vált

Ezt sosem gondoltuk volna! Jennifer Lopez mindenkit meglep!

A túlélésért küzdött Szorcsik Viki a ringben: Gáspár Evelin elképesztő erővel ütötte ki

Gáspár Evelin és Szorcsik Viki óriási küzdelme: Ki bírta jobban a ringben?

Románia bekérette Oroszország bukaresti nagykövetét a légtérsértő orosz drón miatt

A román védelmi minisztérium eközben megmagyarázta, hogy miért nem lőtték le a NATO-tagország légterébe behatoló orosz drónt.

Forsthoffer Ágnes megszólalt a szüleinek tulajdonított luxusingatlanról

A tiszás politikus tiszta vizet öntött a pohárba.

Oliver Solberg az új WRC2 világbajnok

Oliver Solberg három futammal a 2025-ös szezon vége előtt bebiztosította a WRC2 bajnoki címét, miután megnyerte a Chile ralit a...

Tüntetés miatt mondták le a Vuelta utolsó szakaszát

A híres spanyol Vuelta kerékpárverseny vasárnapi utolsó szakaszát le kellett mondani, miután palesztin szimpatizánsok behatoltak a...

0

Sport

Gólzápor az esőben: nyolcgólos thriller a Ferencváros–Újpest bajnoki derbin

A női NB I 4. fordulójában a címvédő Ferencváros 5–3-as győzelmet aratott ősi riválisa ellen. Hiába lőtt két gólt is a hajrában az Újpest együttese, végül a hazaiak otthon tartották a három pontot.

A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját

Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.

Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett

Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hor-nyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

Szoboszlai Dominiket elárasztották a jeles osztályzatokkal, Kerkez egy időzített bomba

Arne Slot kritikáját meg kéne szívlelni a magyar balbekknek.

Kerkez füttykoncertet kapott, Slot is kíméletlen volt vele

Megszenvedett a Burnley otthonában a Liverpool a találkozó első félidejében.

Carragher kiakadt Kerkezre: teljesen nevetséges

Jamie Carragher nem fogta vissza magát a Burnley elleni bajnoki első félidejében látottak után. A Vörösök egyébiránt egy 95. percben értékesített Szalah... Read More... A Carragher kiakadt Kerkezre: teljesen nevetsé

„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó

Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

A Liverpool edzője elárulta, miért kellett már az első félidőben lecserélnie Kerkez Milost

Slot szavaiból kiderült, a magyar játékos helyzete Alexis Mac Allister meccsére is hatással volt.

0
0

Bulvár

Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály

Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.

Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály

Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.

Örömtáncot jár az ukrán vezető: a Magyarországot kikerülő, Ukrajna felvételéről szóló EU-s megállapodást üdvözölte

Ukrajna miniszterelnök-helyettese arról a már létrejött megállapodásról beszélt, amely szerint az Orbán-kormány vétója ellenére is folytatható az ukrán uniós integráció.

Orosz üzenet a világnak, Vlagyimir Putyin kilőtte hiperszonikus cirkálórakétáját

A Barents-tengeren, Skandináviától északkeletre indították el.

Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett

„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.

Újabb életveszélyes nyaklövés az Egyesült Államokban

Súlyosan megsebesült Brantley Worley, a georgiai McCaysville város rendőrségének kapitánya, miután péntek este egy segélyhívásra reagálva nyakon lőtték – közölték a helyi hatóságok.

Fontos közlemény a Telekomtól, egyes helyeken rövid időre leáll az internet, a TV, és a vezetékes telefon

A következő 3 napban sok helyen az országban szünetelni fog a Telekom szolgáltatása egy kis időre.

Megfenyegették Ruszin-Szendi Romuluszt

Tartóztattak már le ilyenért mást is.

Megkongatta a vészharangot Nagy Márton, riasztó adatokat közölt

Európa technológiai hátrányban van – és ez sokba kerülhet.

Újabb fordulat a Kirk-gyilkosságban, sejthető az indíték

A hatóságok újabb részleteket hoztak nyilvánosságra Charlie Kirk konzervatív aktivista meggyilkolásának ügyében. A feltételezett elkövető, Tyler Robinson transznemű partnerrel élt együtt, aki jelenleg nemváltási

Nyolcvanezer tonnás monstrummal fenyegeti Kína a világot

Ilyennel eddig csak az Egyesült Államok rendelkezett.

Politikai döntés: kötelező jogosítványcsere Magyarországon

2033-ig az Európai Unió minden tagállamában be kell vezetni az új formátumú vezetői engedélyeket. Kinek, mikorra kell lecserélni a jogsiját, hogyan érinti ez a magyar lakosságot?

blogmorzsák

Rémálom túra a piros háromszög úton

„Amennyiben létezik definíciója a gyakorlott túrázónak, bizonyára azt sokan alaposan félreértették. Köztük én is.“

Ablakok a világra

Hogyan látnak a madarak, miben másként érzékelnek mint mi, emberek?

A Rém rom rejtélye

Egy kertvárosi ház évekig a gyerekek játékait kebelezte be, de idén már emberre vadászik.

Saját part, saját barát, saját csaj

Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.

0