Ezt olvasta már?

Női kosárlabda NB I - Győri siker Pécsen

A Győr hét ponttal nyert a PEAC vendégeként a női kosárlabda NB I vasárnapi játéknapján.

0

Film készül a thaiföldi barlangban rekedt és kimentett focicsapat történetéből

A Pure Flix Entertainment produkciós cég filmet tervez a thaiföldi barlangban rekedt, majd onnan kimentett gyerek focicsapat történetéből - írta a The Hollywood Reporter.


hirdetés

A cég a God's Not Dead című, vallásos indíttatású filmjeiről vált ismertté. Igazgatója, Michael Scott napokon át tartózkodott a mentőakció helyszínén, mivel részben Thaiföldön él.

"Hihetetlenül inspiráló a bátorság és hősiesség, amit a mentők tanúsítottak, ezért film lesz a történetből" - mondta el telefonon a lapnak.

Valószínű, hogy a stúdió Pinnacle Peak nevű, szélesebb közönségrétegnek szóló mozikat jegyző brandjének filmjeként kerülhet vászonra a történet.

"Nem feltétlenül kell keresztény filmnek lennie, fontos, hogy inspiráló legyen" - tette hozzá.

Mint mondta, beszélt a mentőcsapat 90 búvárja közül néhánnyal, thai kapcsolatain keresztül a kis focisták családtagjai közül is volt, akit utolért.

A kimentett gyerekekkel és edzőjükkel nem találkozhatott, hiszen megmenekülésük után azonnal kórházba vitték őket.

A producer forgatókönyvírókat keres a következő néhány hétben a filmhez, amelyet a tervek szerint 30-60 millió dolláros (8,3-16,6 milliárd forint) költségvetésből készítenek a Kaos Entertainmenttel közösen.

Az összeg nagyobb, mint amennyit a Pure Flix és a Pinnacle általában költeni szokott egy-egy produkcióra.

Scott öt filmet forgatott Thaiföldön 2008 és 2011 között, megpróbálja a barlangi mentésről szóló mozit is az országban készíteni.

Elmondta, hogy Szarman Kunan thaiföldi búvár pénteken, mentés közben bekövetkezett halála óta még közvetlenebbül érinti a történet, hiszen a volt haditengerész a felesége közeli barátja volt.

"Nemcsak egy filmről van szó. Tiszteletünket akarjuk leróni mindenki előtt, aki részt vett a mentésben" - fűzte hozzá.

A tizenhárom fős csoport egy áradást követően rekedt a Bangkoktól 1000 kilométerre északra fekvő Tham Luang barlangrendszerben június 23-án.

A 11 és 16 év közötti gyerekekre és 25 éves edzőjükre kilenc napig tartó kutatás után találtak rá búvárok. Kedden a felszínre hozták az utolsó gyereket és az edzőt is.

 







0

hírek innen, onnan

Női kézilabda Eb - A norvégok sikere miatt nehéz helyzetben a magyarok

A fölényes norvég siker azt jelenti, hogy a magyar válogatottnak valószínűleg nem elég egyszerűen legyőznie Romániát a szerdai utolsó...

Rákkeltő anyagot találtak Xviii. kerületi kutakban

Rákkeltő anyagot talált a Greenpeace a XVII. kerületi kutakban, amelyekre a civilek által vizsgált minták alapján derült fény - írja a...

Egy pórul járt kamion okozott kalamajkát a 47-es úton

Debrecen/Tépe - Egy kamion műszaki mentésének idejére teljes útlezárást kellett elrendelni a tépei leágazásnál.

Nagyon megdobja a Duna a hozzá közeli lakásárakat

Budapesten három év alatt átlagosan 30-35 százalékkal nőtt a használt lakások ára a Duna közvetlen közelében, az új lakásoknál...

Strasbourgi lövöldözés: két halott, több sebesült

A hatóságok közlése szerint ketten haltak meg a kedd esti lövöldözésben Strasbourgban, többen pedig megsérültek.  Két halott, 11...

A norvég kézisek Eb-sikere miatt nehéz helyzetben a magyarok

A csoport másik két meccsét is figyelni kell Nancyban.

Az üzemanyagárak szorították le az inflációt

Az üzemanyagok árának változása magyarázza, hogy az októberi öt és fél éves csúcsról két éve nem látott mértékben, 0,7...

Már a stabilnak vélt gleccserek is olvadnak

Először észlelték jelentős mértékű olvadás jeleit az eddig stabilnak vélt kelet-antarktiszi gleccserek egy részénél - közölte az...

A Liverpoolnak egy gól is elég volt végül a továbbjutáshoz

Elképesztő mennyiségű helyzetet puskázott el a Liverpool és a Napoli.

Ezért nem nagy baj, ha túl korán feküdtél le vele - vannak előnyei is

Korábban már írtunk arról, hogy nem igazán szerencsés, ha túl korán lefekszel a kiszemelttel, hiszen így az izgalmas ismerkedési...

92. perces kapusbravúr kellett a Liverpool továbbjutásához

A PSG a csoportelső, a Napoli kiesett. Az Inter nem tudta megoldani a házifeladatot, az EL-ben folytatja.

Sokkot kapott az anyuka a felvételtől, ami kislánya szobájában készült

A család többi tagjának is megmutatta, hogy magyarázatot találjon a történtekre, de hiába.

0

Sport

Kirakták Bödét a Fradiból.

Minősíthetetlen hétvégi viselkedése miatt egy hétre száműzte a Fradiból Böde Dániel csapatkapitányt Szergej Rebrov vezetőedző.

Képernyőn a Liverpool-Napoli és a Barcelona-Tottenham BL-mérkőzés - Sportmenü

A rövid pályás úszó-vb-t és a női kézilabda Eb-t is láthatjuk.

Verhetetlen: Hosszú Katinka újra büszkévé tette Magyarországot

A magyarok közül egyedül Hosszú Katinka jutott tovább a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság keddi nyitónapjának előfutamaiból: a háromszoros olimpiai bajnok klasszis 400 méter vegyesen a legjobb idővel került a fináléba, 100 méter háton pedig harmadikként elődöntős.

Elképesztő teljesítmény: 20 perccel a 400 vegyesen elért győzelme után újabb döntőbe úszta be magát Hosszút Ka...

Az úszónő túljutott magánéleti válságán, ismét káprázatos formában van

Bravúr kell a továbbjutáshoz az Eb-n a női kézisektől

Nancy Utolsó középdöntős mérkőzését játssza a magyar női kézilabda-válogatott a franciaországi Európa-bajnokságon.

Hosszú Katinka az egyetlen magyar továbbjutó a rövidpályás úszó-vb első napján

400 vegyesen a legjobb idővel döntős, 100 háton harmadikként elődöntős.

A 96. percben lőtt mesteri szabadrúgásgólt a korábbi Barca-védő

Lucas Digne a 96. percben mentett pontot az Evertonnak a Watford elleni bajnokin.

Brutális erődemonstráció: óriási sikert aratott Hosszú Katinka.

Simán nyerte a 400 méteres vegyest Hosszú Katinka a Kínában rendezett rövidpályás úszó-vb-n.

22 évesen a visszavonuláson gondolkodik a franciák egyik nagy tehetsége

Kingsley Coman hiába a francia futball egyik nagy tehetsége, már a visszavonulás jár a fejében.

Hosszú Katinka megvédte világbajnoki címét 400 vegyesen

A 29 éves klasszis hatalmas fölénnyel, 4:21.40 perces idővel győzött.

Ők a felelősek a tragikusan fiatalon elhunyt Davide Astori haláláért

Két orvos tehet a tavasszal elhunyt 31 éves David Astori haláláról.

Méregdrága kapusa miatt is ennyire jó a Liverpool védelme

Alissonért rengeteget fizetett a Liverpool, de megszolgálja az árát a brazil kapus.

0

Bulvár

Meghalt az Omega oszlopos tagja

Szomorú hírt közölt Facebook-oldalán az Omega együttes.

Mire hazaértek Németországból, kikapcsolták az áramot - Tartozás nélkül is elvitték a villanyórát a házukból

Szeged - Mindenféle előzetes értesítés vagy utólagos magyarázat nélkül kikapcsolta az áramot és leszerelte a villanyórát a szolgáltató egy idős házaspár frissen vásárolt szegedi házában, ahová most terveztek beköltözni. Számlatartozásuk nem volt, értetlenül álltak a történtek előtt. A szolgáltató hétfőn írásban elismerte nekik, hogy hibáztak, de magyarázatot nem adtak a történtekre. Viszont délután visszakapták az áramot.

A 16 évesek nagy része "megy a lecsóba"? Odaszúrt a miniszter Pokorninak

A CEU-ügyről és a lemorzsolódó diákokról is kérdezték Palkovics László innovációs minisztert az ATV-ben.

Rossz hír: több szombati munkanap jön, ezeken a hétvégéken kell dolgozni 2019-ben

Négynapos hétvégével kezdődik 2019, a következő évben összesen három háromnapos, három négynapos hétvége és három szombati munkanap lesz. Itt a teljes lista.

Visszavitték a menhelyre a beteg kutyát: 3 év múlva megható fordulatot vett a sorsa

Szörnyű állapotban találtak rá, szinte az összes szőre kihullott, de Reeva élete végül jóra fordult.

Arcon lőttek egy fideszes politikust

Vadászbalesetet szenvedett november végén Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, a történteket azonban eddig nem hozták nyilvánosságra.

Napi horoszkóp december 11.: a Szüzek ügyei kedvezően alakulnak, a Skorpiók a környezetüknek bizonyíthatnak

Ma is érdemes elolvasnod a csillagok üzeneteit, mert izgalmas részleteket rejtenek az egyes csillagjegyek!

Megdöbbentő, mi derült ki Koltai Róbertről

Túlzottan rajongott a lóversenyért a színész, meglepő módon szabadult meg a játékszenvedélyétől.

Több tízezer forintot kaphattok vissza, ha nem felejtitek el ezt a határidőt

Közeleg a határidő, még egy hónapig igényelhetik vissza a sikeres nyelvvizsgájuk díját azok, akik januárban vizsgáztak.

Hibázott a NAV, törölhetik az adókötelezettséget

Egy friss bírósági ítélet értelmében nem hivatkozhat a NAV az adómegállapítási jog elévülési idejének meghosszabbodására olyan esetben, amikor az adóhatósági határozat aláírása nem szabályszerűen történt meg. Ilyen esetben törölhetik az adókötelezettséget.

Ezt adja II. Erzsébet a személyzetnek karácsonyra

A királynő 550 alkalmazottját minden évben meglepi egy kis személyes figyelmességgel, lássuk mi szokott kerülni a palotában dolgozók ajándékdobozába! Egyet biztosan kijelenthetünk: a királyi család teljesen másképpen él, mint a hétköznapi emberek, szigorú protokolláris szabályok töltik ki mindennapjaikat. Van azonban egy dolog, amelyért II. Erzsébet ugyanannyira rajong, mint népe, ez pedig a karácsony. Olyannyira szereti [...]

blogmorzsák

Viagogo - a jegyüzér-átverés analízise

A pofátlanságnak ugyan nincsen határa, de ha lenne mértékegysége, az a „vgg” (viagogo) lenne.

A hasizom hatékony edzése

A leggyakrabban edzett izomcsoport, mégis annyi téves információ kering róla.

Vonatok minden határon túl

Nemzetközi menetrendváltási körkép.

Divatbakiparádé: íme 2018 legmeredekebb húzásai

Cicaharcok, PR balhék, és befuccsolt kampányok.

Az általános iskolásoknak azt tanítják, hogy a kakaó feloldódik a tejben

Miért baj, hogy a másodikos tankönyvben tévinformációkat találunk?

715 nap anyatej

„A várandósság olyan kihívások elé állított, hogy 715 nap után az elválasztás mellett döntöttem.“

Letartóztatták a Cannibal Corpse gitárosát

Betörés és hatósággal való szembeszegülés.

Evangélikus egyházvezetők: minden ember méltósága számít

Mindenki Isten egyedi teremtménye, képmása és hasonlatossága.

Klasszikus rakott karfiol

Egészséges és finom, laktató, jól melegíthető és nem kerül sokba - ritkaság ennyi előny egy ételben!

Az iszlám homo­szexu­alitás története

A vallás titkos történelme soka­kat felkavarhat. Csakhogy ne fe­ledjük: az egész ötletet a görögöktől lopták!

Pucérság, és ál­modozás a Pirelli naptárban

Megjelent a jövő évi ikonikus naptár újra celeb nőkkel tarkítva.

Nagyon vicces Bayer Zsolt magyarázkodása a lebukása után

Lopott, hazudott, lebukott, és ki a hibás?

0