Feltételezhetően megtalálták Szálasi naplójának hiányzó részeit
Történészek vizsgálják, hogy Szálasi Ferenc háborús naplójának egyes részei kerültek-e elő Izraelben - adta hírül csütörtökön a Háárec izraeli újság internetes kiadása.
hirdetés
Az 1946-ban háborús bűnösként kivégzett Szálasi, a nyilaskeresztes mozgalom alapítója naplót vezetett, amelynek 1942 decembere és 1943 szeptembere között írt egyes részei elvesztek.
Jichák Peri erdélyi származású izraeli történész hagyatékából azonban valószínűleg ennek a naplónak került elő két része - számolt be a Háárecnek a magyar ajkú zsidóság zafedi emlékmúzeumának igazgatója. Mint Roni Lustig elmondta, Peri a magyar és erdélyi zsidóság sorsát kutatta és több teherautónyi anyagát hagyta a múzeumra. A hagyaték katalogizálása során bukkantak a dokumentumra, amelyen Szálasi neve állt, és a feltételezések szerint naplójának másolata. A dokumentum hitelességének vizsgálatára fölkérték Karsai Lászlót, a nemzetközi hírű budapesti történészt.
Lustig szerint a Szálasi háborús naplójának harmadik része ismert volt, de csak most került elő az első két rész. Ebben a háborús naplóban - Szálasi két másik naplót is vezetett, a háború előtt és után - többek között feljegyezte a fontosabb eseményeket, írt a hadszíntéri műveletekről és kitért olyan témákra is, mint például a német tengeralattjáró flotta. Írt a zsidók helyzetéről, és megállapította, hogy a kommunizmus ugyanannyira veszélyes ellenség, mint a zsidók, a kettőt partnereknek tekintette. A naplónak bizonyos részeit megjelölte, ezeket felhasználta a nyilaskeresztes találkozókon tartott beszédeiben.
Lustig meggyőződése, hogy Peri professzor tisztában volt a dokumentum történeti jelentőségével, és talán azt gondolta, nem jött el nyilvánosságra hozatalának ideje. "Nem hiszem, hogy félt volna bemutatni a naplót attól tartva, hogy az különlegessé tette volna Szálasi visszataszító személyét" - nyilatkozta, hozzáfűzve, hogy "minden kutató óvatosan bánt volna a dokumentummal".
Rejtély fedi, miként juthatott a napló Peri birtokába. Karsait idézve a lap arról írt, lehetséges, hogy egy cionista aktivista a háború végén megszerezte a Nyilaskeresztes Párt budapesti központjában és eljuttatta a téma szakértőjeként ismert Perinek.
mti
hírek innen, onnan
Irányító alkalmazások folyamatokhoz
A nagyvállalati folyamatintegráció szükséges, ám korántsem egyszerű feladat, amelynek csupán eszköze a technológia. A projektek sikere a tanácsadói rátermettségen, a szervezeti kultúrán, a vezetői és emberi hozzáálláson is múlik -...
II. János Pál halála után is csodát tett
Egy nő megmagyarázhatatlanul gyógyult fel, még idén szentté avathatják az elhunyt pápát.
Csak Bécsig kell mennie annak, aki holdkőzetekre kíváncsi
A Holdról származó kőzetmintákat adott át a bécsi Természettudományi Múzeumnak kedden Charles Bolden, az Egyesült Államok űrkutatási hivatalának (NASA) vezetője.
PH!TV Sony fülhallgatók
Ismét Sony hangkeltők érkeznek a szerdai PH!TV-be.
Belefulladt egy gyerek az Omszki-tóba
Elmerült, később holtan találták meg azt a 15 éves fiút, aki a tiltás ellenére az Omszki-tóban fürdőzött délután.
35,7: megdőlt a fővárosi melegrekord
Megdőlt a fővárosi napi melegrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa kedden.
Gabonatároló omlott egy kamionra
Kamionra omlott egy 30 méter magas gabonatároló Szabadegyházán egy magánterületen. Egy ember a romok alatt rekedt.
Itt a Jeremie 4
Július 2-áig lehet pályázni újabb Jeremie-forrásra. A 6 milliárd forintos keretet két alap között osztják fel, az alapok a közép-magyarországi régión kívüli székhelyű, illetve telephelyű vállalkozásokat finanszírozhatnak. A Jeremi...
Jesé Rodríguez maradna Madridban
Jesé az U20-as VB után a Real Madrid kezdjébe vágyik.
Filmmúzeum nyílt Sanghajban
Hosszas várakozás után megnyitott Sanghaj városának filmmúzeuma, mely tízezer négyzetméteres kiállítótéren várja a filmipar iránt érdekldket.
Maher az Ajaxba igazol?
Adam Maher ügynöke cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy ügyfelének köze van az Ajax csapatához.
Sport
Barcelona: a Bayernbe vagy a Manchester Unitedba távozhat a Barca-középpályás
Egyre többet hallani arról, hogy az FC Barcelona tehetsége, Thiago Alcantara még a nyáron elhagyja a katalán klubot. A Sport című napilap szerint a Bayern Münchenben, vagy a Manchester Unitedban köthet ki.
Botrány: íme a prosti, aki miatt 3 évet kaphat Ribéry és Benzema - fotó
Ma délelőtt, Párizsban kezdődött az a per, ahol a két francia válogatott labdarúgó Karim Benzema és Franck Ribéry is a vádlottak padján ül. A vád: fiatalkorú prostituált szolgáltatásainak igénybevétele.
Videoton: megkezdődött a felkészülés, apróbb változások a csapatban
Az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokkal hivatalosan is megkezdődött a 2013/2014-es szezon a Videoton labdarúgó csapatánál. A játékosokat két napon át vizsgálja az orvosi-team, majd a keret szerdán indul a tiroli edzőtáborba. Od...
A legfrissebb átigazolási hírek: távozhat a Barcelona tehetsége
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban.
Fotó: a magyarok megutálták Janics Natasát?
A címben említett ellenszenv kissé túlzó lehet, bár a portugáliai kajak-kenu Európa-bajnokságon készített fotók bizony árulkodnak. Douchev-Janics Natasa nem olyan kelendő portéka Magyarországon, mint korábban.
Márton Annát csak a világelső tudta legyőzni a vívó Eb-n
Márton Anna a nagyon előkelő hatodik helyen zárt a zágrábi vívó Európa-bajnokság női kardversenyében. A MOL Tehetségtámogató Programban résztvevő 18 éves sportoló a csapat legfiatalabb tagja, szereplése már csak azért is bravúros,...
Videó: felejthetetlen fejesgóllal lett nemzeti hős Tahiti gólszerzője
Vélhetően Tahiti egész népe fog hosszú időn át fog emlékezni Jonathan Tehaura és a védő Nigéria ellen a Konföderációs Kupán szerzett fejesgóljára.
Fotó: Nadalt tetten érték Wimbledonban
Rafael Nadal lebukott Angliában. A spanyol teniszező már túl van első edzésén a Grand Slam tornán, egy fotó elejéig pedig mintha pózolt is volna ütögetés közben a fotósnak. Vagy csak természetéből fakadóan ennyire profi?
Isco a legújabb zseni - Hova igazoljon az új Messi?
Az U21-es Európa-bajnokság döntőjébe jutott spanyol válogatott tele van tejfeles szájú tehetségekkel, de talán mind közül a legzseniálisabb Isco. A középpályásért a legjobbak állnak sorban. Hol köt ki? Hol kössön ki?
Liverpool: a Sevilla még több pénzt kér a Barcelonában játszó fiatal tehetségéér...
A Sevilla sportigazgatója, Ramon Rodriguez Verdejo Monchi a spanyol "La Bombonera" televizíós műsorban nyilatkozott a jelenleg a Barca B-ben futballozó Luis Alberto átigazolásáról, akit a Liverpool szeretne leigazolni.
Bulvár
Bevallotta az RTL Klub sztárja: a saját neméhez vonzódik
Már tíz éve boldog kapcsolatban él egy férfival az Agymenők Sheldonja, Jim Parsons.
Ezeket a leveleket törölje, ha megkapja!
Tényleg elég, ha valaki véletlenszerűen egymás mellé pakolja a "rák", a "gonosz gyógyszerlobbi", a "csodaszer" és a "hazug orvosok", kifejezéseket, és máris ezrek osztják meg az interneten az írást?
Így kerüld el az új tranzakciós adót
Új adócsomagot kapunk augusztustól, amiben a fő szerepet a tranzakciós adó közel duplázása és a kamatadó 6%-os Egészségügyi hozzájárulással (eho) való kiegészítése játssza. A tranzakciós adó frissen, év elején került bevezetésre ...
Most megtudhatod, ki lakott régen a lakásodban: csak néhány kattintás!
Kíváncsi vagy, kik éltek egykor ott, ahol most te?
A kép, ami megrázza a világot: Angelina Jolie mellek nélkül
Egy svéd festőművész vászonra vetette a kettős emlőeltávolításon átesett színésznőt, félmeztelenül. Brad Pitt tajtékzik a dühtől.
Két óra alatt megkeresik a minimálbért
Magyarországon az átlagkeresetűeknek hét, a minimálbéreseknek 14 napot kell dolgozniuk, hogy annyit keressenek, mint egy vezérigazgató egy óra alatt.
Dr. Mucsi: Ez a legmegdöbbentőbb magyar halálozási statisztika
Ha megválsz a bagótól,megmentheted a saját életedet.
Nagy feltűnést keltett! A magyar modell meztelenül strandolt
Nudista strandon járt Laky Zsuzsi. Nem ő az egyedüli magyar szépség, aki levetkőzött.
Végleg kihalt a 3D-s televíziózás
Az ESPN végleg leszámolt a 3D-vel, ami úgy tűnik, szinte senkit nem érdekelt.
A 3 gyerekes magyar színésznő váratlanul költözött el férjétől - El is vált
Spilák Klára háromgyerekes anyaként hozta meg a döntést.
Képek! Így néz ki most a 4-es metró - Már tényleg csak a tesztelés van hátra
Az új, 4-es metróvonalat 2014 márciusában fogják átadni az utazóközönségnek.
A játék, amit tiltani fognak a munkahelyeken
A videohívási technológia lehetővé teszi, hogy a játékban bárkit partnerül válasszunk.
blogmorzsák
Marilyn Monroe utolsó aktfotói
Az előnytelen képeket nem sokkal halála előtt filctollal és a hajtűjével tette tönkre.
A devizahitelesek ügyködése államcsődöt okoz?
A bank sosem veszít – ezt már Bud Spencer
is megmondta. Ezzel nem árt tisztában lenni.
Aki meglovagolt egy cetcápát
Tíz másodpercig úszott a monstrummal.
Repülő könyv. Mármint olyan, ami repül, érted
Nagyképű ötlet a világ harmadik legnagyobb repülőgépgyártójától.
Néhány könnyű recept fényevőknek
Nyáron a hosszabb nappalok miatt a fényevők fokozottabban ki vannak téve az elhízásnak.
A rózsaszín hölgy
A bámulatosan valósághű megjelenés, valamint szívó hatása tette ezeket a termékeket az egyik legnépszerűbb maszturbátorrá.
Világörökség kültéri egységgel
Műemléki védelem alatt álló épületeket is elcsúfítanak a klímadobozok.
Az adóemelés nem megszorítás!
A jelenlegi kormány gátlástalansága nem ismeri az emberi érték fogalmát. Kösz Fidesz.
Dolgozni szeretnék, de nem hagyják
Az elmúlt lassan fél év alatt 100 helyre adtam
be jelentkezést, de ebből alig vagy egyáltalán nem kaptam semmiféle választ.
A PSZÁF-elnök levelét megírta
A devizahitelesek perétől félnetek nem kell.

- Kedden nagyon erős UV-B sugárzás várható
- Hétfő déltől hőségriasztást rendeltek el
- Az ártól érintett északi megyékben már nincs járhatatlan útszakasz
- Kedden folytatódik a tárgyalás
- Több mint huszonötezer diák vett részt a lapkiadók olvasásra nevelési programjában
- Hőhullám veszi kezdetét
- Mai névnapok és eredetük
- Forgalomkorlátozásokat oldanak fel Pest megyében
- Az alkotmányosság jövőjét eldöntő határozatok előtt áll az Ab
- Czomba Sándor: lehetőséget kell adni a tisztességes munkára
- Bankszövetség: a bankok kész csomagokkal várták a végtörlesztés lehetőségét
- Hetényi távozik a Fehérvár hokicsapatától
- A fővárosban a takarító többet keres az orvosnál
- Bécsben drágább az áram
- Gyöngyöspata - Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a helyi romák segítésére
- Gyöngyöspata - LMP: A Fidesz és a Jobbik kéz a kézben állították el a mostani helyzetet
- Iskolák összevonása ellen demonstráltak Nagykanizsán
- Városi fogászati rendelés
- Országszerte hódít a Rukkola
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti
- Havazás - Késnek a vonatok a nyugati megyékben
- Halottak napja - Forgalmi változások a közösségi közlekedésben
- Mától hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Vezessünk biztonságosan télen is!
- Ferenciek tere - Keddtől forgalomkorlátozások lesznek a tér átépítése miatt

