Felpörgött a hazai turizmus!
Felpörgeti az amúgy is élénk hazai turizmust a vizes világbajnokság és a Forma-1, Budapesten és Balatonfüreden már alig lehet szállást találni júliusra - mondta a szallas.hu ügyvezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Szigetvári József hangsúlyozta, az idén átlagosan 10 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma a múlt év azonos időszakához képest, és a szallas.hu előrejelzései szerint nyáron 15 százalékos növekedés várható.
Az ügyvezető úgy fogalmazott: jól látható a vizes világbajnokság hatása, Balatonfüred megtelt. A környező településeken ugyan még vannak szállások, de a július a Balatonnál nagyon frekventált időszak - jelezte. Hozzátette, nagy kihívás a szállásadóknak, hogy a Forma-1 is július végén lesz, a hónap utolsó hétvégéjére már most is alig találni szállást Budapesten.
Közölte, külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen világesemények, illetve az azokhoz kapcsolódó turisztikai marketing utólag is még mintegy öt évig hozzájárulnak az adott ország idegenforgalmának bővüléséhez.
Szigetvári József kiemelte, mindenképpen szükség van a hazai szálláshelyek mennyiségi és minőségi kínálatának bővítésére, de látható, hogy a szállodai beruházási kedv is visszatért Magyarországon.
hírek innen, onnan
Óvatos optimizmusról érkezett hír a világ második legnagyobb gazdaságából
Januárban tovább élénkült a kínai feldolgozóipar: a beszerzésimenedzser-index 50,3 pontra emelkedett az előző havi 50,1 pontról, ami...
Vérengzés a piacokon - Egyre csúnyább, ami történik
Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome...
Nem több búza kell: így kereshet többet a gazda kevesebb tonnával
Prémium minőség, stabil piac és tisztességesebb jövedelem – Király Roland szerint itt van a váltás ideje.
Milliók kattantak rá a Netflix új sorozatára, azonnal a toplisták élére repült, lehetetlen abbahagyni
Alig néhány nappal a premier után máris a Netflix globális toplistájának élére tört.
Kihúznák az oroszok méregfogát: ezzel szemben Moszkva lelőhetetlen szuperrakétája is tehetetlen
Az Egyesült Államok 1,025 milliárd dollárt különített el az új Ltamds radar gyártására, hogy orvosolja a Patriot légvédelmi rendszer...
A fideszes politikus alapítványának a beszámolójából pont a lényeg hiányzik, Radics Béla pedig mélyen hallgat
Két hete derült ki, hogy összesen csaknem 43 millió forint állami támogatást kapott a Radics Béla által létrehozott Tradíciókért...
Bombaciklon csapott le Amerikára: rekordhideg Floridától New Yorkig
A vihar miatt a hétvége két napján mintegy 4 ezer légijáratot töröltek, és háztartások tízezrei maradtak áram nélkül, miközben...
Tanuld meg végre szeretni önmagad. Ilyen sok pozitív hatással lesz rád
Sokszor halljuk, hogy szeretnünk kell önmagunkat, de mit is jelent ez valójában, és hogyan járul hozzá a boldogabb élethez?
Orbán Viktor megszólalt, soha nem látott támogatások jönnek a magyaroknak
A miniszterelnök szerint februárban érdemes várni a postást.
Teljes útzár lépett életbe: brutális baleset történt a magyar főúton
A helyszínre a mentőket is riasztották.
Nézőpont Intézet: a magyarok 46 százaléka Orbán Viktort tartja a legjobb választásnak
A Nézőpont Intézet hétfő reggel megjelentetett közvélemény-kutatásában azt írja, hogy a magyarok 46 százaléka Orbán Viktort tartja a...
Tényleg a hideg miatt leszek beteg? Nem? Akkor mégis történik valójában ilyenkor?
Tartja magát a meglátás, hogy ha az ember huzamosabb ideig hidegben tartózkodik, biztosan meg fog betegedni. Ez azonban nem teljesen így igaz.
Sport
Hátborzongató, ami Varga Barnabással történt a gólja után, az AEK edzője undort érez + videó
Görögországban forrnak az indulatok az AEK–Olimpiakosz futballrangadó után. Marko Nikolics, az AEK trénere nagyon kiakadt.
A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is reagált a válogatott klasszis állóvízet felkavaró kijelentéseire
Madaras Norbert nem finomkodott.
Váratlan fordulat: Szoboszlai Dominik helyére igazolna a Liverpool
Az eddig viszonylag csendes átigazolási időszaka az utolsó 48 órában még hozhat fordulatot a PL-címvédőnél.
Varga Barnabás első görögországi gólja után igazi görög dráma lett a vége. + videó
A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.
Tovább folytatódik az ETO–DVSC balhé, a Loki keményen beszólt az MLSZ-nek
Az NB I-es mérkőzés végén történtek kapcsán közleményt adott ki a debreceni klub, amely egy korábbi bajnokira is visszautalt.
Alcaraz Djokovicot legyőzve írt történelmet az Australian Open döntőjében
Carlos Alcaraz az Australian Open új bajnoka.
Sírva ment le a pályáról a Real Madrid sztárja, az igazi dráma mégis a 100. percben jött
Jude Bellingham hosszú időre kidőlhet sérülés miatt.
Komoly balhé a kézilabda Eb utolsó napjain, már az EHF elnöke is megszólalt
A bronzéremért küzdő horvátok háborognak, a panasz következtében a jövő Európa-bajnokságain nagy változás jön.
Serie A-csapattal kell versenyeznie a Fradinak a válogatott játékosáért
A Ferencváros után egy olasz első osztályú csapat is beszállt a versenybe Bolla Bendegúzért.
Yamal gólja, De Jong fektetős cselei minden pénzt megérnek
Bőkezűen pazarolták el a helyzeteket a katalánok.
Újabb magyar igazoláson gondolkodik a Liverpool
Egy átigazolási vétón múlhat a magyar játékos sorsa.
Görögtüzek, petárdák: Varga Barnabás befejelte első gólját az AEK Athén csapatában
Két percet kellett várni a csodálatos mozdulatra.
Bulvár
Új párt miatt aggódhat Magyar Péter, bekövetkezett a legnagyobb félelme
Egy új fordulat nagy bajt jelenthet a Tisza Pártnak.
Bajban a Fidesz, egy szakértő mondta ki az igazságot, ez lehet a párt vége?
Bajban lehet a Fidesz.
Ebben a percben érkezett. Hazatért a fiú, akit annyian kerestek
Megkerült a dunabogdányi fiatal: édesanyja hálás szavakkal köszönte meg a segítséget.
Így csapnak le az USA különleges egységei Oroszország szívében
A The Telegraph szerint 2025 júniusa óta a CIA Oroszország mélyére nyúló műveleteket hangolhat össze, hogy megüsse az ellátást és az ebből származó bevételeket.
Több városban is forrnak az indulatok, tízezrek tüntetnek Orbán Viktor szövetségesei ellen
A szervezők szerint csak a fővárosban 80-90 ezren vehetnek részt a demonstráción.
Belenyúlt a kormány a bankszámlákba
Február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát.
Vigyázz. Óriási kárt okozhat az autódban ez a mindennap használt eszköz
Szinte minden autóban ott van, rutinszerűen használjuk, és fel sem merül bennünk, hogy baj lehet belőle. Pedig ez az apró, ártalmatlannak tűnő eszköz akár komoly és drága károkat is okozhat, ha nem figyelsz rá.
A magyar színészpárnak vissza kellett adniuk örökbe fogadott fiukat: nem született vér szerinti gyermekük
Zsadon Andreának és Szolnoki Tibornak nem adatott meg, hogy vér szerinti gyermekük szülessen.
Egyedül hagyták az új barátnővel: amit a kutya tett, döbbenetes - Videó
Úgy tűnik, még messze a barátság… vajon valaha összemelegszik ez a golden retriever a gazdi új párjával?
El kell törölni a 13. és a 14. havi nyugdíjat – kemény kijelentések a Republikon Intézet rendezvényén
Egy szakértő szerint ha Magyar Péter meglépi, amit ígér, szobrot érdemel.
Eltűnt Budapest tetejéről a Szabadság-szobor egyik része, totális a csonkítás és letaglózó a látvány
Bár ma a szoborról sokaknak a szabadság eszméje jut eszébe, az emlékmű története ennél jóval összetettebb.
Kerüld a banánt, ha a következő beteg-ségek bármelyikében szenvedsz: nagyon rossz hatással lesz az egészségedre
Köztudott, hogy a banán nemcsak sokak kedvenc gyümölcse, hanem egy igazán egészséges nassolnivaló is, tele vitaminokkal és ásványi anyagokkal. A rendszeres, nagy mennyiségű banánfogyasztásnak azonban léteznek mell

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


