Ezt olvasta már?


Felavatták a nagykanizsai N-ferrum Kft. új gyártócsarnokát

Mintegy 230 millió forint beruházással új csarnokot épített és fejlesztette a gépesítést a nagykanizsai N-ferrum Kft., amely éppen a könnyűszerkezetes csarnokok kivitelezésében ért el jelentős fejlődést az elmúlt években.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a pénteki avatáson jelezte: az önkormányzat, a vállalkozások és a dolgozók mellett a kormány gazdaságpolitikája - amely az európai uniós támogatások legalább 60 százalékát gazdaságfejlesztésre szánja - volt szükséges ahhoz, hogy mostanra szinte teljessé vált a foglalkoztatottság Magyarországon. A nagykanizsai fejlesztéshez hasonlóan a vállalkozásokat pedig számtalan pályázat segíti, hogy fokozni tudják teljesítményüket és hatékonyságukat.

Az államtitkár jelezte, hogy hamarosan új körforgalom épül Nagykanizsán az M7-es autópálya keleti lehajtójánál, ami a város ipari parkjának bővítéséhez szükséges. A fejlesztés révén ugyanis lehetővé válik a nagykanizsai ipari park mintegy 4 milliárd forintból megvalósuló, 200 hektáros bővítéséhez szükséges utak kialakítása.

Dénes Sándor polgármester arról beszélt: elengedhetetlen, hogy jól működjenek a vállalkozások, hiszen az adóforintjaikból van lehetőség a város működtetésére. Példaként említette, hogy alig egy hónapja a fémmegmunkálással foglalkozó Két Salamon Bt. új üzemcsarnokát avatták a mostani beruházás szomszédságában, a másik oldalon pedig hamarosan a pumpagyártással foglalkozó DAB Kft. újabb üzemrészét adják át.

Radics Bálint, a Széchenyi Programiroda vezető tanácsadója kifejtette: a mintegy ezer négyzetméteres csarnok megépítésével lehetővé vált, hogy akár 8 ezer négyzetméteres csarnokok építéséhez szükséges acélelemeket is gyártani tudjanak, amire a térségben máshol nincs is lehetőség.

A jelenlegi csarnok építésére összesen 162 millió forintot fordított a társaság, az összegből 49 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és magyar állami támogatás volt, 97 millió forint kedvezményes kölcsönt vettek fel, továbbá 16 millió forint önerőt biztosítottak. Egy másik pályázat révén 64 millió forintból acélmegmunkáló berendezést vásároltak, amelyhez az önerő mellett 29 millió forint vissza nem térítendő támogatást használtak fel.

A 2016-ban még 183 millió forint nettó árbevételű vállalkozás a múlt évre 766 millióra növelte a bevételét. A korábbi 14 dolgozó helyett pedig ma már 21 embert foglalkoztat, meghaladva a pályázatban vállalt bővítést is - ismertette Radics Bálint.

Nemes János ügyvezető az MTI kérdésére elmondta: terveik szerint idén eléri az egymilliárd forintot a cég árbevétele, és a létszámot is tovább bővítenék. Az igények miatt újabb fejlesztéseket is terveznek, amivel mostani kapacitásaikat akár meg is háromszorozhatják majd.

 

 

 

 

 

forrás: mti







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Az új stresszoldó technika nagyon veszélyes – Döbbenetes divat hódít

A felnőtt cumi egyre több országban hódít, és sokan úgy használják, mintha teljesen természetes lenne. Vannak, akik stresszoldásra,...

Vízhiány Magyarországon – Erre szólítanak fel mindenkit

Magyarország a vízhiány küszöbén: a klímaváltozás és a vízgazdálkodás kihívásai

Toronymagasan ez a legjobb étel: a vastagbelet tisztítja, beindítja a fogyást, ráadásul isteni finom

Képzeld el: egy pohár egyszerű ital, ami nemcsak az emésztésedet pörgeti fel, de még a fogyást is megkönnyíti. És a legjobb benne? Pár...

Idővonal – Tyler Robinson, Charlie Kirk gyilkosa elfogásának főbb eseményei

Több államon átívelő embervadászat után került rendőri őrizetbe a 22 éves Tyler Robinson, akit a hatóságok a Charlie Kirk elleni...

Árverésre kerül a „The Conjuring” ház – Halloweenkor dől el a sorsa

Egy híresen kísértetjárta ház kerül kalapács alá Halloween napján: az ingatlan, amelyet a paranormális történések miatt világszerte...

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi fenntartású és...

Figyelmeztet a rendőrség, aljas módon verik át az embereket

Újabb csalás terjed. A rendőrség megfontoltságot kér a magyaroktól.

2 éves csúcs: Hihetetlenül megerősödött a forint árfolyama.

Váratlan erősödést mutat a forint árfolyama.

Most érkezett: több száz egységét is bezárja a magyarok egyik kedvenc üzlethálózata

A népszerű Kik boltlánc drasztikus lépésre szánta el magát: veszteséges üzleteit bezárja, hogy versenyképességét növelje. A...

Az űrből filmezték a Stonehenget, váratlan dolgot szúrtak ki, amely mindent megváltoztat

Óriási jelentősége van a felfedezett értéknek, az ősi építmény mindennél fontosabb lehetett.

0

Sport

Káosz és harc Szoboszlaiék edzésén, a Liverpool játékosai verekedtek + videó

A Liverpool videót is megosztott a rendhagyó gyakorlatról Arne Slot edzésén.

Az UEFA döntött: Szlovákia utólag Európa-bajnok

Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.

Már adta az interjúkat a spanyol gyalogló hölgy, amikor az ezüstérmes még célba sem ért

A férfiaknál a kanadai Evan Dunfee győzött drámai küzdelemben.

15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd

Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított

Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét

A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.

Varga Barnabás miatt különleges kérést kapott a Fradi – mit szól ehhez Robbie Keane?

A MOL Magyar Kupa harmadik fordulója igazi sportünnepet hoz Szarvaskendre, ahol a Ferencváros lesz a vendég.

Tanácsot kér Marco Rossi: ki legyen a csatár?

Marco Rossi a két szeptemberi világbajnoki selejtező után összegzett.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában

Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

0
0

Bulvár

Megkérdezte egy nyugdíjas a postást az élelmiszer-utalványról, megdöbbentő választ kapott

Sok nyugdíjas már el is kezdte elkölteni az élelmiszer-utalványt, de a többség még vár arra, hogy kézhez kapja.

Kellemetlen kép terjed Orbán Viktorról, minden ellensége rajta van

Váratlan plakát terjed az interneten, ennek nem fog örülni Orbán Viktor.

Alkoholfüggőségéről vallott a magyar politikus: Minden nap munka a józanság

Berg Dániel, a Momentum politikusa a Magyar Hang Mindenki függő című műsorában nyíltan beszélt alkoholproblémájáról.

„A férjem hónapok óta nem nyúlt hoz-zám” Nők mesélnek a láthatatlan magányról

A láthatatlan magány érzése sokszor észrevétlenül lopódzik be a mindennapokba, és gyakran olyan finom jelekből áll össze, amelyek elsőre nem is tűnnek különlegesen katasztrofálisnak. A párkapcsolatokban ez az ál

7 alattomos jel, hogy a szervezeted rejtett gyulladással küzd

Az emberi test bonyolult rendszere sokszor különféle jelekkel kommunikál velünk, ha valami nincs rendben. Egy ilyen rejtett kommunikációs mód lehet, hogy az immunrendszerünk harcot folytat egy „láthatatlan” gyulladá

Félelmetes fertőzés, Magyarországon már 7 beteget azonosítottak, új gócpont alakult ki

Bács-Kiskun vármegyében a múlt héten két újabb betegnél igazolták a nyugat-nílusi láz fertőzést – számolt be a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk).

A 80-as évek legendás magyar zenésze volt, most 24 órás ápolásra szorul: barátai felé se néznek

Lerch István összesen 38 hónapot töltött kórházban, felesége el sem mozdul mellőle.

Így néz ki Karácsony Gergely ritkán látható felesége, szenzációs fotó került ki a netre

Egy olyan megható vallomást is tett, ami új oldaláról mutatja be a főpolgármestert.

Ők kapják meg utoljára a nyugdíjas utalványt: te is köztük lehetsz

Akinek október 15-ig sem érkezik meg a nyugdíjas utalvány, annak érdemes érdeklődni a nyugdíjfolyósítónál vagy a Magyar Postánál.

Szexre ment át a másik műtőbe a doki, miközben altatásban feküdt a beteg

A 44 éves pakisztáni származású családapa azt állítja, a gyereke születése miatti stressz vitte rossz útra. Az aktust egy kolléga zavarta meg, aki teljesen ledöbbent.

Három szlovák férfi elrabolt, bedrogozott és megerőszakolt egy 12 éves kislányt Angliában

Az elkövetőket összesen több, mint 50 év börtönre ítélték.

blogmorzsák

Amikor Alain Delon két bombanőnél bujkált

A legendás francia film, amelynek kapcsán Jane Fonda 60 évvel később szexuális zaklatás vádjával állt elő.

Extrém sport és szerelem

Kiderült, Yarros nem csak katonákról és sárkánylovasokról is. Itt van tőle egy new adult szerelmes, Lessünk bele?

Magas varjúhájak

„Azért szeretem ezeket a varjúhájakat, mert a fejlődésük elejétől a végéig nagyon szépen díszítenek.“

Insane: 20 éves a King Of Fools

Jövő pénteken jubileumi koncert Budapesten!

„Milyen szép a Tisza – beleköpök”

Itt a Muzsik és Volkova visszatérő dala!

0