Fazekas: az EU miatt késik az agrárvállalkozók kárenyhítése
A vidékfejlesztési tárca legalább egy éve folyamatosan egyeztet a vörösiszap-katasztrófa sújtotta agrárvállalkozások kárenyhítéséről az Európai Unióval, de az újabb feltételek miatt késik a döntés.
Hangsúlyozta: elég nehéz úgy egyeztetni, hogy mindig újabb és újabb feltételeket szabnak, és újabb adatokat kérnek. "Már minden jó szándékú türelmünkből kifogytunk, és az időből is kifutottunk" - fogalmazott Fazekas Sándor.
Reményei szerint néhány hónapon belül befejeződnek az egyeztetések, és utána egyértelmű döntés születhet az ügyben.
Összesen 68 mezőgazdasági vállalkozó nyújtott be mintegy 1,2 milliárd forintnyi kárigényt a vörösiszap-katasztrófa következtében megsemmisült terményekre, illetve állatállományra - közölte Szabó Csaba miniszteri biztos.
mti

- A távközlési adóról dönt a parlament
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- Robbanás történt a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában
- Összekapcsolják az arcokat a hozzájuk tartozó hanggal a lovak
- Biztosításból fizeti tagjai bírságát egy bliccelők által alapított pozsonyi szervezet
- Hegymászás remek kilátással: ücsörögve
- Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga
- Feminista kutatói konferenciát rendeznek Budapesten
- Czomba Sándor: lehetőséget kell adni a tisztességes munkára
- Bankszövetség: a bankok kész csomagokkal várták a végtörlesztés lehetőségét
- Hetényi távozik a Fehérvár hokicsapatától
- A fővárosban a takarító többet keres az orvosnál
- Bécsben drágább az áram
- Gyöngyöspata - Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a helyi romák segítésére
- Gyöngyöspata - LMP: A Fidesz és a Jobbik kéz a kézben állították el a mostani helyzetet
- Iskolák összevonása ellen demonstráltak Nagykanizsán
- Városi fogászati rendelés
- 11 halott az utakon
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

