Ezt olvasta már?


Éves szinten a lakosság akár 30 százalékkal is többet megtakaríthatott

A pandémia alatt a lakosság megtakarítási rátája akár a 11 százalékot is elérhette, ami a válság előtti 8-9 százalékos rátához képest közel 30 százalékkal magasabb.

A békeidőkhöz képest ez éves szinten 500-700 milliárd forintos többletmegtakarítást is jelenthet - mondta Nagy Márton, miniszterelnöki főtanácsadó a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.

 

Kiemelte, hogy a lakosság, kényszerből és a nagyobb óvatosság miatt, a szuperlikvid eszközök, mint a készpénz és a látra szóló bankbetét felé fordult. Míg 2019 végén a látra szóló betétek állománya közel 7000 milliárd forint és a készpénz 5000 milliárd forint volt, most az előbbi 9000 milliárd forintot, az utóbbi pedig 6000 milliárd forintot mutat. A szuperlikvid eszközök állománya tehát 25 százalékkal, 12 000 milliárd forintról 15 000 milliárdra emelkedett.

Elmondta, a legnagyobb kérdés, hogy ez a szuperlikvid állomány mikor és milyen mértékben mozdul meg. Áprilisban, a lezárások feloldásával és a gazdaság újraindításával, a fogyasztás is megélénkült. Az éttermekben és a kiskereskedelmi üzletekben már érezhetően többet költenek az emberek, mint a válság előtt. A szórakozásnak, a szabadidő szolgáltatásoknak és a turizmusnak azonban kell még egy-két hónap a helyreálláshoz - közölte a főtanácsadó.

Hozzátette, a lakosság nemcsak fogyasztásra költheti a pénzét, átcsoportosíthat a pénzügyi és reál megtakarítások között. Márciusban a lakás adásvételek száma megközelítette a havi 16 ezret, ami az elmúlt 10 év legmagasabb értéke. Emiatt az új lakásépítések piaca is felpörög - közölte.

Kiemelte, hogy az idei kiugró gazdasági aktivitás másik forrása a fogyasztás mellett a beruházás lesz. A 2021-2022 évi költségvetés jelentős gazdaságfejlesztési célokat tűzött ki maga elé. Fontos, hogy az idei átmeneti év után a gazdaság újra beruházás által vezérelt legyen. Minden területen a vállalatoknak, a családoknak és az államnak is újra a fejlesztésekre, a versenyképesség növelésre kell fókuszálnia - húzta alá.

Hangsúlyozta, hogy idén a gazdaság sikeres újraindítása a második negyedévben 10 százalék feletti, a harmadik és negyedik negyedévben pedig 6-7 százalék közötti gazdasági növekedést hozhat, így a teljes évi GDP 5 százalékkal bővülhet.

"Ezzel elérhetjük és helyreállíthatjuk a 2019 végi gazdasági teljesítményünket" - mondta, és úgy vélte, 2022-ben ennél is magasabb, 6 százalékos növekedés prognosztizálható.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Új autókkal és megint új szabályokkal indul újra a Forma-1

Miami az újrakezdésről, a szünet a megújulásról szólt. Mutatjuk, mit kell tudni az F1 újabb rajtja előtt.

Cameron Diaz és Justin Timberlake együtt, micsoda szerelem is volt ez.

A 2000-es évek nemcsak ikonikus filmeket és slágereket adtak nekünk, hanem felejthetetlen sztárpárokat is.

„Nem hittem a fülemnek, amikor hallottam róla” – példátlan viking kincshalmot fedeztek fel Norvégiában

Az ország történetében soha nem találtak még ennyi leletből álló viking kori kincshalmot. A szakértők szerint szenzációs...

Minden tizedik magyar nyugdíjas kevesebb, mint havi 100 ezer forintból él

Felmérés: A magyar idősek többsége nem rendelkezik megtakarítással.

A 40%-os állampapírhozam is verhető lehet most, mégpedig másik állampapírokkal

Az euróbevezetés ígéretének farvizén több más érdekes opció is felszínre került.

Vízhiány lesz a hosszú hétvégén egy egész lakótelepen a Balaton közelében

Szerelési munkálatok miatt időszakos vízhiányra és nyomáscsökkenésre kell készülniük a helybélieknek május első hétvégéjén...

Rászáll a fogyasztóvédelem a szamócára – tavaly minden tizedik megbukott

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság országos szamóca-ellenőrzést indított, amelynek középpontjában az ideiglenes...

Jön a legnagyobb meccs Angliában: Szoboszlai is főszereplő lehet

Elmagyarázzuk, miért a hétvégi Manchester United-Liverpool meccs Anglia legnagyobb rangadója.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0

Sport

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet

Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

12 éves feleségét ejtette teherbe a férfi: ezért a szülőket ítélték el a házasság miatt

Hamisított papírok és egy 12 éves kismama: az esküvő, amely börtönbe juttatta az apát.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

0