Európai Szuperkupa - A Bayern nyerte Budapesten a trófeát
A Bajnokok Ligája-győztes Bayern München nyerte a labdarúgó Európai Szuperkupát, miután csütörtök este hosszabbítás után 2-1-re legyőzte az Európa-ligában címvédő Sevillát a budapesti Puskás Arénában.
A spanyolok a 13. percben Lucas Ocampos büntetőjével szereztek vezetést, a nagy fölényben futballozó bajorok pedig a 34. percben Leon Goretzka révén egyenlítettek. A német sztárcsapat ugyan uralta az összecsapást, de legfőképpen Manuel Neuernek köszönhette, hogy eljutott a hosszabbításig, amely során ugyancsak ziccert hárított a kapus. A trófea sorsát a 104. percben éppen egy spanyol, a világ- és Európa-bajnok Javi Martínez döntötte el. A Bayern története során második alkalommal hódította el a trófeát.
A koronavírus-járvány kitörése óta ez volt az első olyan mérkőzés az európai szövetség (UEFA) égisze alatt, amelyet nézők előtt rendeztek meg. A Puskás Arénába rendkívül szigorú egészségügyi óvintézkedések mellett térhettek vissza a szurkolók.
Európai Szuperkupa:
Bayern München (német)-Sevilla (spanyol) 2-1 (1-1, 1-1, 2-1) - hosszabbítás után
--------------------------------------------------------------------------------
Puskás Aréna, 15 500 néző, v.: Anthony Taylor (angol)
gólszerzők: Goretzka (34.), Javi Martínez (104.), illetve Ocampos (13., 11-esből)
sárga lap: Alaba (12.), Hernández (90+1.), illetve Jordán (45+1.), Koundé (55.), Fernando (70.)
Bayern München:
---------------
Neuer - Pavard, Hernández (Javi Martínez, 100.), Süle, Alaba (Boateng, 112.) - Goretzka (Davies, 99.), Kimmich - Sané (Tolisso, 70.), Müller, Gnabry - Lewandowski
Sevilla:
--------
Bounou - Jesus Navas, Diego Carlos, Koundé, Escudero - Jordán (Vázquez, 94.), Fernando, Rakitic (Óliver Torres, 56.) - Suso (Gudelj, 73.), De Jong (en-Nesziri, 56.), Ocampos
I. félidő:
----------
13. perc: Navas jobb oldali beadást Ocampos tökéletesen fejelte le az ötösön érkező Rakiticnek, akit viszont Alaba fellökött, és amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A 11-est Ocampos a balra vetődő Neuer mellett higgadtan gurította a jobb sarokba (0-1).
34. perc: Lewandowski kapott egy lágy labdát a 11-es pont irányába, gyönyörű mozdulattal tette vissza az érkező Goretzka elé, akinek nem okozott gondot a kapu jobb oldalába belsőznie (1-1).
Hosszabbítás:
-------------
104. perc: egy jobb oldali szöglet után a kifejelt labdát Alaba mellre vette, majd visszalőtte, Bounou védése éppen Javi Martínez fejéhez hullott, ő pedig öt méterről a jobb felsőbe bólintott (2-1).
A találkozót rendkívül szigorú egészségügyi óvintézkedések mellett rendezték meg, a szurkolóknak a stadion területén kötelező, míg az ülőhelyükön erősen ajánlott volt a szájmaszk használata, beléptetés során több helyen is hőkamerák voltak felszerelve.
Ugyan a Puskás Arénának nagyjából csak az egyharmadát használhatták ki, így is üdítő látvány volt, hogy egy nagy nemzetközi mérkőzést hosszú idő után ennyi (15.500) néző előtt rendeztek meg.
A favorit Bayern München - amelynek jól hallhatóan nemcsak a Németországból érkező mintegy kétezer drukker, hanem a magyar közönség jelentős része is szurkolt - rögtön magához ragadta a kezdeményezést, és irányította a játékot, a Sevilla azonban egy büntetőből már a 13. percben megszerezte a vezetést. A BL-győztes németek ezután is uralták a játékot, majd Müller és Lewandowski révén ziccereket hibáztak, utóbbi azonban nem sokkal később jóvá tette hibáját és gyönyörű gólpasszt adott Goretzkának.
A második játékrészből mindössze 35 másodperc telt el, amikor Neuernek először kellett igazán nagyot védenie. Az 51. percben elképesztő, már-már kispályás gólt szerzett a Bayern, a videós visszanézésnél azonban bebizonyosodott, ami már élőben sejthető volt, miszerint les előzte meg a találatot. Tíz perccel később újra csak egy meg nem adott gólig jutott a Bayern, amely gyakorlatilag végig a Sevilla térfelén tartózkodott. A bajor nyomásból egyetlen alkalommal szabadult ki a Sevilla, a 86. percben en-Nesziri dönthette volna el a kupa sorsát, de ziccerét Neuer hárította.
A hosszabbítás második percében en-Nesziri újra óriási gólhelyzetbe került, de ezúttal is Neuer - a kapufa segítségével - hárított, a világbajnok hálóőr egyértelműen a mérkőzés egyik legjobbja volt. A ráadás első tizenöt percének végén megszerezte a vezetést a Bayern, a csereként beállt világ- és Európa-bajnok spanyol Javi Martínez révén. Érdekesség, hogy a veterán futballista szerezte a Bayern második gólját a Chelsea elleni 2013-as Szuperkupa-mérkőzésen is, amivel csapata a 121. percben egyenlített és végül büntetőkkel diadalmaskodott.
A Sevilla ugyan az utolsó negyedórában hajtott az egyenlítésért, de az eredmény nem változott. A mérkőzés legjobbjának végül Thomas Müllert választották.
hírek innen, onnan
Pankotai Lilinek nem annyira tetszik Magyar Péter sógorának miniszteri kinevezése
Szerinte a családtag kinevezése sok mindent jelezhet, de nem feltétlenül cseng jól a nepotizmus ellen kampányoló Magyartól, és támadási...
Újabb történelmi mélypont: így reagált Kapitány István
A leendő gazdasági és energetikai miniszter a családbarát munkahelyekről, és az emberséges szülészetről írt oldalán.
A maharadzsa feminista lányát Churchill látni sem akarta, hiába volt a királynő a keresztanyja
Az utolsó indai maharadzsa lányaként született 1876-ban, a nőjogok kérlelhetetlen aktivistájaként hunyt el 72 éves korában, 1948-ban,...
Elképesztő pluszbevételhez jutottak az olajcégek az iráni háború kitörése után
György László szerint továbbra is indokolt az extraprofitadó.
Meghalt Georg Baselitz
A festőművész, grafikus és szobrász, a második világháború utáni német képzőművészet egyik legjelentősebb alakja 88 éves volt.
A Lázár János vezette minisztérium egykori munkatársa szerint le kell bontani a jogsértő tihanyi NER-villákat
Bátonyi Péter úgy véli, még nincs késő a hibák korrigálására.
Kétméteres kígyórettenet tekergett egy családi ház udvarán, majd hidegvérrel távozott
Egy közel kétméteres óriáskígyó kúszott be egy baranyai család udvarába. Bár a látványtól még a sokat látott természetjárók...
Radnai Márk szerelmet vallott: fellebbentette a fátylat a magánéletéről
A politika színpadán Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke határozott és magabiztos arcát mutatja, ám a választási győzelem és az embert...
130. születésnapját ünnepelte a Vígszínház – Rudolf Péter bejelentette, milyen előadásokkal készül az új évadra a teátrum
Nagy nap volt a pénteki a Vígszínház életében: pontosan 130 éve nyitotta meg kapuit a népszerű fővárosi teátrum. Az évfordulót a...
„Írd meg az egész világ irodalmának a történetét, határidő jövőre”
Pálfy Esztert, A világirodalom története friss, minden eddiginél precízebb kiadásának sajtó alá rendezőjét a mű népszerűségéről,...
Az autóipar egyik legdrágább folyamata most teljesen átalakul
Képzeljük csak el: egy autógyártó hat hónapon át nem tudja valójában, hogy kereskedői hálózata ténylegesen betartja-e az előírt...
Egyszerre több pasim van, így élünk poliamór viszonyban
Ezek a szabályok működnek számukra a legjobban.
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Szeretetfa jótékonysági akciót szerveztek ismét Nagykanizsán - videó
- Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
- Eltűnt Rácz János, kanizsai férfi
- 2018-ban is hívható a kanizsai menhely adományovonala
- Állást keres Nagykanizsán? Mi segítünk!
- Ezeken a helyszíneken adhat vért Nagykanizsán!
- Nagykanizsán ismét lehetőség van véradásra a héten
- Ismét vért lehet majd adni Nagykanizsán!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


