Ezt olvasta már?


Észak-Korea: Atomháború szélén a Koreai-félsziget

Észak-Korea ENSZ-nagykövetének helyettese "szertelen álomnak" minősítette az Egyesült Államok erőfeszítéseit, amelyekkel Washington meg akar szabadulni a kommunista ország atomarzenáljától.

 

 

Észak-Korea ENSZ-nagykövetének helyettese "szertelen álomnak" minősítette az Egyesült Államok erőfeszítéseit, amelyekkel Washington meg akar szabadulni a kommunista ország atomarzenáljától. Észak-Korea szombaton hajnalban újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel, amely azonban minden jel szerint pár perces repülés után, 71 kilométer magasan felrobbant. Észak-Korea Washingtont hibáztatja amiatt, hogy "a Koreai-félsziget atomháború szélére sodródott".

 

 

"Észak-Korea nukleáris fegyverzete sohasem volt politikai alkudozás és gazdasági osztozkodás tárgya" - mondta Kim Ir Rajong pénteken az AP amerikai hírügynökségnek. "Dióhéjban összefoglalva: a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság már közölte, hogy nem vesz részt semmilyen tárgyaláson, amely atomfegyvereinek leszereléséről szól" - tette hozzá a diplomata, majd elismételte, hogy országa atomprogramját az Egyesült Államok provokálta ki ellenséges politikájával.

 

"Teljességgel Washington hibáztatható azért, hogy a Koreai-félsziget atomháború szélére sodródott, mert az utóbbi két hónapban minden korábbinál nagyobb szabású közös, agresszív hadgyakorlatokat tart, és nukleáris eszközöket telepít Dél-Koreába. Észak-Korea nukleáris hadereje az igazság megbecsült pallosaként és elrettentésül szolgál saját szuverenitása, méltósága és a világbéke védelmében az Egyesült Államok atomháborút kirobbantó fenyegetésével szemben" - mondta.

 

Észak-Korea ENSZ-nagykövetének helyettese az után nyilatkozott az AP-nek, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken az észak-koreai fenyegetésnek szentelt, külügyminiszteri szintű rendkívüli ülést tartott, amelyen az amerikai diplomácia vezetője elnökölt.

 

Rex Tillerson reálisnak mondta a veszélyt, hogy Észak-Korea atomtámadást indít Szöul vagy Tokió ellen, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy teljes körűen tartsa be az Észak-Korea ellen hozott büntető intézkedéseket, függessze fel vagy szállítsa alacsonyabb szintre a diplomáciai kapcsolatait Phenjannal. "Az egymást követő atomrobbantásokkal és rakétakísérletekkel Észak-Korea egyre közelebb taszítja Kelet-Ázsiát és a világot az instabilitás és a szélesebb konfliktus felé" - mondta.

 

Újabb rakétakísérlet

 

Észak-Korea szombaton hajnalban újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel, amely azonban minden jel szerint pár perces repülés után, 71 kilométer magasan felrobbant - adta hírül a dél-koreai hadsereg.

 

A rakéta - amerikai értékelés szerint - valószínűleg közép-hatótávolságú, KN-17 típusú volt. Startja a kommunista ország nyugati részén történt, helyi idő szerint hajnali fél hatkor. A rakéta nem hagyta el Észak-Korea területét. A dél-koreai hadvezetés nyilatkozatban tudatta, hogy további információkat elemez a rakétakísérletről. Jelenleg a kapcsolatok különösen feszültek Észak-Korea és az Egyesült Államok között.

 

Japán a szombati észak-koreai rakétafellövésről kormányszóvivőn keresztül közölte, hogy képtelen elfogadni a kommunista ország sorozatos provokációit.

 

Donald Trump amerikai elnök egyelőre csak Twitter-üzenetben reagált. Mint írta: Észak-Korea nem tartotta tiszteletben Kína és nagyra becsült elnökének kívánságait, amikor ma - bár sikertelenül - rakétát bocsátott fel."

 

Amiért Trump Kínát említette, annak oka az, hogy Washington már többször kérte Pekinget, zabolázza meg Észak-Koreát. A kérésnek Kína - például észak-koreai szénimportja csökkentésével - megpróbál eleget tenni. Trump egy pénteken megjelent interjúban dicsérte is Hszi Csin-ping kínai elnököt, aki álláspontja szerint megpróbálja féken tartani Észak-Koreát. "Nagyon kitartóan próbálkozik, nem akar zűrzavart és vért látni, jó ember" - fogalmazott a kínai elnökről, akivel áprilisban a floridai Mar-a-Lagóban tárgyalt.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Brutális baleset történt a Győr Rally-n, többen megsérültek

Hatan megsérültek, közülük ketten életveszélyesen, amikor baleset történt a Győr Rally második napján a Bakonyban a minap.

A fegyver nem minden: egy holland biológus így védené meg Európát egy orosz támadástól

Hans Joosten professzor szerint ha Európa mocsarakkal lenne körülvéve, nagyobb biztonságban lenne. Demkó Attila, az NKE John Lukacs Intézet...

„A férjem minden apróságért kiabál” – nők vallanak a láthatatlan lelki terrorról

Sok nő él olyan kapcsolatban, amely kívülről talán teljesen „normálisnak” tűnik, belülről viszont állandó feszültség és félelem...

Csodaszerek okozhatták a kínai császár halálát

Csin Si Huang-ti a halhatatlanság gondolatának rabjává vált, csodaszerektől remélte a halál feletti győzelmet.

Bognár György az ötösük után is magasabb osztályba sorolta ellenfelüket

A Magyar Kupa harmadik fordulójában több élvonalbeli csapat is magabiztosan vette az akadályt, köztük a listavezető Paks, amelynek...

Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett

Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.

A Puskás Akadémia vezetőedzője magyarázkodik és a VAR-t is szidja

Urblík József ismét betalált volt csapatának, de ezúttal elmaradt a botrányos gólöröm.

Szoboszlai erre büszke lehet, csúcsra tör a legerősebb Liverpool

A magyar játékos gólja kellett a klubcsúcshoz.

Alonso optimista kulcsjátékosa gyors visszatérésével kapcsolatban

Bellingham a szezonban még nem lépett pályára a La Ligában, miután a klubvilágbajnokság után vállműtéten esett át. A probléma már...

Ez most a legboldogabb úti cél, ahová elutazhatsz

Egy úti cél „jó közérzete” ma már kulcsfontosságú szempont.

0

Sport

Káosz és harc Szoboszlaiék edzésén, a Liverpool játékosai verekedtek + videó

A Liverpool videót is megosztott a rendhagyó gyakorlatról Arne Slot edzésén.

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.

Az UEFA döntött: Szlovákia utólag Európa-bajnok

Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.

15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd

Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított

Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét

A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

Varga Barnabás miatt különleges kérést kapott a Fradi – mit szól ehhez Robbie Keane?

A MOL Magyar Kupa harmadik fordulója igazi sportünnepet hoz Szarvaskendre, ahol a Ferencváros lesz a vendég.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó

Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.

Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában

Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.

Piros Zsombor átvette Marozsán Fábián helyét, tiltakoztak az osztrákok

Újra kiválóan játszott a Davis-kupában Piros Zsombor.

0
0

Bulvár

Kellemetlen kép terjed Orbán Viktorról, minden ellensége rajta van

Váratlan plakát terjed az interneten, ennek nem fog örülni Orbán Viktor.

„A férjem hónapok óta nem nyúlt hoz-zám” Nők mesélnek a láthatatlan magányról

A láthatatlan magány érzése sokszor észrevétlenül lopódzik be a mindennapokba, és gyakran olyan finom jelekből áll össze, amelyek elsőre nem is tűnnek különlegesen katasztrofálisnak. A párkapcsolatokban ez az ál

7 alattomos jel, hogy a szervezeted rejtett gyulladással küzd

Az emberi test bonyolult rendszere sokszor különféle jelekkel kommunikál velünk, ha valami nincs rendben. Egy ilyen rejtett kommunikációs mód lehet, hogy az immunrendszerünk harcot folytat egy „láthatatlan” gyulladá

Így néz ki Karácsony Gergely ritkán látható felesége, szenzációs fotó került ki a netre

Egy olyan megható vallomást is tett, ami új oldaláról mutatja be a főpolgármestert.

Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat

A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele

Ők kapják meg utoljára a nyugdíjas utalványt: te is köztük lehetsz

Akinek október 15-ig sem érkezik meg a nyugdíjas utalvány, annak érdemes érdeklődni a nyugdíjfolyósítónál vagy a Magyar Postánál.

Vadidegen férfi Menczer Tamásnak egy pihenőhelyen: Maga még él?

A Harcosok Klubja edzőtáborába tartott a politikus.

Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak

Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.

Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály

Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.

blogmorzsák

A vasúti közlekedés első halálos áldozata

Az 1830. szeptember 15-i megnyitóünnepségen a Liverpool–Manchester vasútvonal nagy pillanata tragédiába fordult.

Extrém sport és szerelem

Kiderült, Yarros nem csak katonákról és sárkánylovasokról is. Itt van tőle egy new adult szerelmes, Lessünk bele?

Magas varjúhájak

„Azért szeretem ezeket a varjúhájakat, mert a fejlődésük elejétől a végéig nagyon szépen díszítenek.“

Insane: 20 éves a King Of Fools

Jövő pénteken jubileumi koncert Budapesten!

„Milyen szép a Tisza – beleköpök”

Itt a Muzsik és Volkova visszatérő dala!

0