Ezt olvasta már?


Esős időt és lehűlést hoz a hidegfront

Pénteken áthalad felettünk a ciklon hidegfrontja is, amely többfelé csapadékos és továbbra is szeles időt okoz. Az elvonuló front mögött több fokot visszaesik a hőmérséklet, a következő napokban pedig a hajnali fagyok visszatérnek. - Pécsi Napilap -

Ma délelőtt az ország jelentős részén beborul az ég, többfelé számíthatunk esőre, záporra. Csupán északi, északkeleti tájakon lehet szakadozottabb a felhőzet, itt fokozatosan megszűnik a csapadék. Délután folytatódik a borongós - az északkeleti területek kivételével - továbbra is esős idő. Délnyugaton akár kiadós mennyiségű csapadék is hullhat, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A nyugatira, északnyugatira forduló szelet többfelé erős, északkeleten viharos lökések is kísérhetik! A maximumhőmérséklet 7, 13 fok között alakul.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Elütött a vonat egy embert Vác és Göd között, késésekre kell számítani

Elütött egy embert egy mozdonyvonat vasárnap Vác és Göd között, emiatt hosszabb menetidőre, rövidebb útvonalon közlekedő és kimaradó...

Forsthoffer Ágnes szerint valójában egy felcsúti személyé az a balatoni ingatlan, amelyet a szüleiének tulajdonít a kormánypárti sajtó

A Tisza Párt alelnöke szerint „csúsztatásoktól, téves adatoktól és költői túlzásoktól” hemzsegnek a cikkek.

Néhány napig még marad a hűvös, esős idő, de a hét végén 30 fok is lehet

A jövő héten ismét változékony időjárásra van kilátás. A hét elején többfelé várható csapadék és visszaesik a hőmérséklet, de...

6 dolog Gwyneth Paltrow-ról, amit nem akartál tudni

Szerencsés színésznő, úttörő üzletasszony vagy közveszélyes figura? Amy Odell újságíró Gwyneth Paltrow életútjáról írt könyve a...

A kordont áttörő palesztinpárti tüntetők miatt törölték a Vuelta a Espana utolsó szakaszát

Hiába ígért a rendőrség megerősített biztosítást, nem bírtak el a tömeggel. Furcsa vége lett a spanyol kerékpáros körversenynek.

Gázolt a vonat Budapest közelében: fennakadásokra kell számítani

Elütött egy embert egy mozdonyvonat vasárnap Vác és Göd között, emiatt hosszabb menetidőre, rövidebb útvonalon közlekedő és kimaradó...

Egymás után esnek el az autópályák Magyarországon: számos helyen van dugó

Balesetek lassítják a közlekedést az M1-es autópálya Budapest és Ausztria felé vezető oldalán is Győr térségében, a kiépített...

Befutott egy magyar vonat Ausztriában, mindenki megdöbbent a rakományától

Mátyás királyhoz is köze volt az esetnek, különös helyzet áll elő.

Újabb tragédia rázta meg az Egyesült Államokat, nagy erőkkel nyomoznak a hatóságok

Rövid időn belül újabb tragédia rázta meg az Egyesült Államokat, az áldozatok között van két gyermek is.

Megdöbbentő családi tragédia: Saját húgát ölhette meg egy férfi Ecsegen - A nő 8 éves kislánya is láthatta a gyilkosságot

Az egyik szomszéd szerint a nő jó anya volt. A testvérével pedig korábban is lehettek konfliktusaik, mert tudott róla, hogy a férfi...

Kecskeméten folytatódott az Újpest vesszőfutása, de kellett ehhez az MLSZ furcsa szabálya is

A fővárosiak olyasmi miatt kényszerültek túlórára, amit az FTC meccsén nem is alkalmaztak.

0

Sport

A veretlen bokszzseni leiskolázta a világ legnépszerűbb bokszolóját

Terence Crawford pályafutása legnagyobb győzelmét aratta.

Gólzápor az esőben: nyolcgólos thriller a Ferencváros–Újpest bajnoki derbin

A női NB I 4. fordulójában a címvédő Ferencváros 5–3-as győzelmet aratott ősi riválisa ellen. Hiába lőtt két gólt is a hajrában az Újpest együttese, végül a hazaiak otthon tartották a három pontot.

Kiakadt a Puskás Akadémia trénere a kupakiesés után: El kell gondolkodnia pár játékosomnak...

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a játékosoknak is üzent a Vasas elleni Magyar Kupa-kiesés után.

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hor-nyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

Szürreális eredmény Dárdai Mártonék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett

Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.

Kerkez füttykoncertet kapott, Slot is kíméletlen volt vele

Megszenvedett a Burnley otthonában a Liverpool a találkozó első félidejében.

„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó

Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.

Szoboszlai Dominiket elárasztották a jeles osztályzatokkal, Kerkez egy időzített bomba

Arne Slot kritikáját meg kéne szívlelni a magyar balbekknek.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

Carragher kiakadt Kerkezre: teljesen nevetséges

Jamie Carragher nem fogta vissza magát a Burnley elleni bajnoki első félidejében látottak után. A Vörösök egyébiránt egy 95. percben értékesített Szalah... Read More... A Carragher kiakadt Kerkezre: teljesen nevetsé

0
0

Bulvár

Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály

Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.

Ezt teheti a szomszéd, ha a háza elé parkolsz: nem egyértelmű a szabály

Konfliktus lehet a szomszédok között amiatt, mert nem tudják, a hely, ahol parkolnak, kinek a tulajdona.

Örömtáncot jár az ukrán vezető: a Magyarországot kikerülő, Ukrajna felvételéről szóló EU-s megállapodást üdvözölte

Ukrajna miniszterelnök-helyettese arról a már létrejött megállapodásról beszélt, amely szerint az Orbán-kormány vétója ellenére is folytatható az ukrán uniós integráció.

Orosz üzenet a világnak, Vlagyimir Putyin kilőtte hiperszonikus cirkálórakétáját

A Barents-tengeren, Skandináviától északkeletre indították el.

Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének

Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.

Vujity Tvrtko hazatért Magyarországra, és azonnal óriási bejelentést tett

„Indul a nagy kaland” – közölte Vujity Tvrtko, aki a tévéképernyőre is visszatér.

Ebben a hónapban a legjobb megszületni

Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónap a születésre - és nem azon alapszik, hogy kinek lehet szabadtéri szülinapi bulija, és kinek nem.

Újabb életveszélyes nyaklövés az Egyesült Államokban

Súlyosan megsebesült Brantley Worley, a georgiai McCaysville város rendőrségének kapitánya, miután péntek este egy segélyhívásra reagálva nyakon lőtték – közölték a helyi hatóságok.

Fontos közlemény a Telekomtól, egyes helyeken rövid időre leáll az internet, a TV, és a vezetékes telefon

A következő 3 napban sok helyen az országban szünetelni fog a Telekom szolgáltatása egy kis időre.

Megfenyegették Ruszin-Szendi Romuluszt

Tartóztattak már le ilyenért mást is.

Újabb fordulat a Kirk-gyilkosságban, sejthető az indíték

A hatóságok újabb részleteket hoztak nyilvánosságra Charlie Kirk konzervatív aktivista meggyilkolásának ügyében. A feltételezett elkövető, Tyler Robinson transznemű partnerrel élt együtt, aki jelenleg nemváltási

Megkongatta a vészharangot Nagy Márton, riasztó adatokat közölt

Európa technológiai hátrányban van – és ez sokba kerülhet.

blogmorzsák

Rémálom túra a piros háromszög úton

„Amennyiben létezik definíciója a gyakorlott túrázónak, bizonyára azt sokan alaposan félreértették. Köztük én is.“

Ablakok a világra

Hogyan látnak a madarak, miben másként érzékelnek mint mi, emberek?

A Rém rom rejtélye

Egy kertvárosi ház évekig a gyerekek játékait kebelezte be, de idén már emberre vadászik.

Saját part, saját barát, saját csaj

Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.

0