Nagykanizsai Napilap - Érvényesültek a KDNP elképzelései

Ezt olvasta már?

Mai névnapok és eredetük

Dezső: A latin Desiderius névből származik, melynek kicsinyítőképzős formája a Dezső. Jelentése kívánt, óhajtott gyermek.


Érvényesültek a KDNP elképzelései

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint az elmúlt két évben kormánypártként érvényesíteni tudták elképzeléseiket.


hirdetés

Harrach Péter az MTI-nek a kabinet megalakulásának kétéves évfordulója alkalmából adott interjúban arról is beszélt: arra számít, hogy a nagyobbik kormánypárt új frakcióvezetőjével legalább annyira jó lesz az együttműködés, mint Lázár Jánossal volt.

"Egy óvatos kormány 2010-ben az örökség ismeretében csődöt jelentett volna, a kabinet azonban bátor volt, vállalta a "kalandot", úgy csökkentette a hiányt, hogy közben a terheket nem a polgárok vállára rakta, és megkezdte a nagy rendszerek átalakítását is" - összegzett Harrach Péter.

Hozzátette: a rendetlen világból rendezettet teremtettek, mindezt "fergeteges támadások közepette", mert akik a politikai hatalmukat, vagy busás profitjuk egy részét elveszítették a választások után - társulva az ideológiai ellenfelekkel - mindent megtettek a kormány megbuktatásáért.

Az eredményeket áttekintve kiemelte, hogy a gyermekek utáni adókedvezmény a KDNP régi felvetése volt. Külön kitért a családok védelméről szóló törvényre, a devizahitelesek megsegítésére, valamint a nemzetpolitika területén megvalósult fordulatra.

A határon túli magyarok választási jogáról azt mondta: egyértelműnek látszik a levélben történő szavazás, és ez valószínűleg meg is valósulhat. Ennek technikáját még ki kell dolgozni - jelezte, hozzátéve: az állampolgárság és a választójog megadásával megkezdődött a nemzeti egység újjáépítése.

Harrach Péter szerint a nagy ellátórendszerek átalakítása, köztük az oktatási rendszer és az egészségügy megkezdett átszervezése jelentős érdeksérelmekkel járt, de - adott hangot reményének - a végeredmény végül igazolja az elképzeléseket.

Arra a felvetésre, hogy mely területen van hiányérzete, azt válaszolta: a választópolgárok a leggyakrabban a kommunikációs hiányosságokat vetik a kormány szemére, azt, hogy az általuk képviselt jó irányt, és az intézkedések mögött rejlő valóságot nem tárják fel olyan egyértelműen, hogy az mindenki számára világos legyen. E téren valóban vannak hiányosságok - jegyezte meg.

Harrach Péter szerint az áldozat sok volt, de még mindig kevesebb, mint amit egy hagyományos, a megszorításokra épülő politika hozott volna.

A frakcióvezető az elmúlt időszakban nagy vihart kavart abortusztabletta-ügyben ismét megerősítette: a KDNP életpárti, az abortusz egyetlen formáját sem tartják támogathatónak. Magyarországon az a probléma, hogy nem születnek meg a kívánt gyermekek, és nem az, hogy hogyan akadályozzák meg a megszületésüket - mutatott rá. Úgy fogalmazott: ha a KDNP-n múlna, és "a társadalom érett lenne rá", akkor nagyobb védelmet tudnának a magzatnak adni. A kérdés lényege azonban szerinte nem a tabletta, hanem az, hogy a magyar fiatalok gondolkodásmódjában meg tudják-e jeleníteni az élet tiszteletének gondolatát, és a felelős párkapcsolat fontosságát. Ma a törvény szigorítása nem aktuális, hanem a közgondolkodás megváltoztatása a megfelelő eszköz - rögzítette.

A pártfinanszírozás területén megfogalmazott elképzelésekről, a támogatások esetleges felfüggesztéséről azt mondta: minden pártnak a jelenlegi finanszírozás fenntartása lenne a jó. Elvi kérdés számukra, hogy egy demokratikus párt akkor tud működni, ha kap állami támogatást; ennek mértéke az elmúlt évek során kialakult, és elfogadott volt. Ha azonban olyan helyzet alakul ki, mint amilyen jelenleg van, indokolt lehet, hogy egy-két évre módosítsák az állami támogatás összegét - tette hozzá.

A frakcióvezető szerint a KDNP az elmúlt két évben az esetek többségében érvényesíteni tudta elképzeléseit. Előfordult néhányszor, hogy a frakciószövetség másként döntött, de ezt elfogadták - fűzte hozzá.

Úgy értékelte, minden területen, ahol kereszténydemokrata államtitkárok dolgoztak, sikeres és jó munka zajlott. A KDNP által kidolgozott kétharmados törvények kapcsán megjegyezte, "minden látszat ellenére" az egyházi törvény első változatát jobbnak tartják, mint a később módosított jogszabályt.

A két kormánypárt frakciója közötti együttműködést értékelve azt mondta: a szövetségi rendszer jól működik. Lázár Jánossal, a Fidesz korábbi frakcióvezetőjével jó volt a személyes kapcsolatom - mondta, hozzátéve: bár vezetési stílusuk jelentősen különbözött, de ez megfelelt a frakciók sajátosságainak. A kereszténydemokrata politikus arra számít, hogy Rogán Antallal, az új frakcióvezetővel legalább ennyire jó lesz az együttműködés.

Szólt arról is, hogy a választókerületek elosztásánál a KDNP-nek felajánlott körzetek aránya megegyezik a frakció mostani arányaival, ez 13 helyet jelent, a lista ügyében azonban még nem született döntés.

Harrach Péter azt mondta, a KDNP a jövőben is elsősorban a szociálisan érzékeny területekre kíván koncentrálni. A kereszténydemokrata politikus kiemelte a rászorulók védelmét, az egészséges társadalom építését és a civil szférával a kapcsolatok erősítését.

 

mti








Ön szerint is jogosak a Kormány nyugdíjjal kapcsolatos reformjai?






0
0

hírek innen, onnan

Schulzot tévesen idézte a Metro

Tévesen közölte a belga Metro újság az Európai Parlament elnökének szavait a zsidók összeírásával kapcsolatban - közölte szerdán újságírói kérdésre Martin Schulz.

Az Axa Bank kivonul Szlovákiából

Az év végéig kivonul a szlovák és a cseh piacról a belga tulajdonosokkal bíró Axa Bank Europe.

Új OKJ: komolyabb verseny kezdődhet az iskolák között

Szeptemberben új időszámítás kezdődik a hazai felnőttképzésben, életbe lép az új OKJ.

Átszakította a szalagkorlátot egy kamion az M43-ason

Eddig tisztázatlan okok miatt átszakította a szalagkorlátot egy román kamion az M43-as autópályán Szeged határában, a 47-es főút kihajtójánál csütörtök hajnalban.

Több ezer barlangrajzot fedeztek fel Mexikóban

Az ősi rajzok embereket, állatokat, valamint csillagképeket ábrázolnak.

Jónás Kornél: céltábla vagyok

A bíró lapunknak elmondta, miért fújta le a hét végén a Nógrád megyei II. osztályban játszott NógrádsápDiósjenő összecsapást. Jónás úgy érezte, indokolatlanul hozakodtak elő származásával.

Új adót vezetne be a kormány, többet pedig megemelne

Magyarországnak ki kell kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól, "ha a matematikának vannak még érvényes szabályai" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozó után.

Elképesztő tempó Pekingben

A kínai főváros metróhálózata összesen hat új vonallal, illetve szakasszal bővül 2014 végéig, valamint hamarosan megkezdik az elektromos autók kedvezményes értékesítését - számolt be a tervekről a kínai média szerdán.

Valóra vált női álom

Különleges szolgáltatásban részesülnek azok a vendégek, akik a New York-i Mark Hotelben vesznek ki szobát. Ugyanis a hotel összeállt a Bergdorf Goodman áruházzal. Vendégeiknek azt a lehetőséget kínálva, hogy a nap 24 órájában válo...

Bak, ma kiváló napod lesz a döntéshez! - napi horoszkóp

A Bika tele van lendülettel, az Ikrek viszont nyűgös és duzzog. Az Oroszlánnak célszerű otthonába húzódnia, a Szűz ma bárkivel konfrontálódhat.

Kipróbáltuk: Új Google Maps

Az új Maps nem csak egy ráncfelvarrás, hanem egy igazi újjászületés.

Sport

Michelisz Norbi szerint nem lassúak voltak, hanem taktikáztak

Érdekes, és összességében sikeres hétvégén van túl Michelisz Norbert. A túraautó-világbajnokság ausztriai versenyén a Salzburgringen rengeteg magyar szurkoló előtt az időmérő edzésen megbüntették, majd a versenyen az első futamb...

Skaliczki László: nem sikerült tökéletesre a szeged búcsú

Tegnap este egy korszak végérvényesen lezárult a Pick Szeged kézilabda csapatának életében. A Veszprém elleni bajnoki döntő második mérkőzésén a címvédő 26-24-re legyőzte a szegedieket, ezzel története 21. bajnoki címét szerezte m...

Babos Tímea egy lépéssel közelebb került a Roland Garros főtáblájához

Babos Tímea esélyeshez méltóan bejutott a selejtező második fordulójába a Roland Garroson, miután két játszmában legyőzte a hazai színekben induló Myrtille Georges-t. A 20 esztendős magyar játékos következő ellenfele a kvalifikáci...

Kiss Péter lezuhanhatott, Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzöngán, megvertük a Portu...

Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.

Orbán a BL-döntőn találkozhat Merkellel

Szombaton a futballtörténelem első német-német BL-döntőjét rendezik. A Bayern München és a Borussia Dortmund a Wembleyben találkozik, hogy eldőljön, melyik csapat nyeri a 2012/13-as Bajnokok Ligája-szezont.

Higuaín elfogadta a Juventus ajánlatát

Megállapodott a Juventus csapata Gonzalo Higuaínnal, már csak a Real Madriddal kellene megegyezniük a támadó vételárában.

A jégkorong-válogatott támadója elhagyja Svédországot

Közös megegyezéssel szerződést bontott a magyar jégkorong-válogatott támadója, Hári János és a svéd Modo csapata. A játékos több jégidőt szeretett volna, valamint úgy gondolta, hogy a környezetváltozás is jó hatással lesz a játéká...

A harmadik Szolnok-Alba döntő következik

Ma este kezdetét veszi a kosárlabda NB I bajnoki döntője, ahol a címvédő Szolnok és az alapszakasz, valamint Magyar Kupa győztes Alba Fehérvár csap össze egymással. A két gárda jelenleg kiemelkedik a magyar mezőnyből, így érdekes ...

Erőss Zsolt felesége: a kislányunk tudja, hogy apa nem jön haza többé

Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik abban, hogy a Himalájában eltűnt férje visszatér, hiszen ismeri a körülményeket, amelyek közt utolsó napjaikat töltötték az ugyancsak eltűnt Kiss Péterrel. Sterczer Hilda elmondta, tudja mi...

Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik

A magyar hegymászó felesége, Sterczer Hilda már akkor tudta, hogy baj van, amikor kiderült, hogy egy egész napig tartott a csúcstámadás.

Elképzelhető, hogy lezuhant az egyik magyar a Kancsendzöngán

Elképzelhetőnek tartja, de megerősíteni nem tudja a Kiss Péter hegymászó lezuhanásáról szóló hírt a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője.

0

Bulvár

Mik a cukorbetegség tünetei?

A 2-es típusú cukorbetegek száma folyamatosan nő a felnőttek és a gyerekek körében is. Akinek van érintett családtagja, vagy észreveszi magán a felsorolt tüneteket, jól teszi, ha kivizsgáltatja magát. Melyek a cukorbetegség tünete...

Rajtakapták az énekesnőt: egyre kínosabb az ügy

Ez csalás volt, ő pedig csaló, mondták ki a rajongók.

Kósa: minden trafikút Hódmezővásárhelyre vezet

A trafikügy újabb fejezeteként egy 81 négyzetméteres bajai lakásba 25 céget jegyeznek be hamarosan. Ezek együttesen 90 trafik működtetését végzik a jövőben. A lakás tulajdonosa kapcsolatban áll a hódmezővásárhelyi Tabán Trafik Zrt...

32%-os hozam egy évre. Hogyan tovább?

A befektetési alapok közül egyre népszerűbbek az abszolút hozamú alapok. Népszerűségüket a magas hozamuk mellett annak a tulajdonságuknak is köszönhetik, hogy teljesítményüket a részvény, a kötvény és az egyéb részpiacok árfolyamv...

A fehér dolgok, amiket enned kéne

Az élénk színű ételeket mindenki imádja, de a fehér zöldségek olyan tápanyagokat rejthetnek, amikre szükséged lehet, derül ki az Advances of Nutrition új tanulmányából.   A kutatók el szerették volna oszlatni azt a tévhitet, hogy ...

Napi horoszkóp május 22, szerda - sorsfordító események várhatóak az életében!

Napi horoszkópunk segítségével válaszokat kaphat, ha bizonytalan a szerelemben, párkapcsolatában, vagy a munkájával kapcsolatban.

Rabszolgasorsban Budapesttől néhány kilométerre

Évekig nem kereste senki Gubica Paulát (képünkön). Budapesttől alig néhány kilométerre tartották fogva és kényszerítették munkára. Egy család valóságos rabszolgája lett. Hogy jutott el eddig?

Nem találják Erőss Zsolt hegymászót! - Klein Dávid beszámolója

Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnt, miután sikeresen meghódította a Kancsendzöng 8586 méteres csúcsát. A kialakult helyzetről Klein Dávid hegymászó beszélt a napidoktor.hu-nak.

Képek! Így még nem láthattad a magyar énekesnőket - Izzasztó délután és szexi ru...

Hien, Odett, Barbee, Radics Gigi és Janicsák Veca biciklire pattant.

Mire gyűjt a magyar? Íme a top megtakarítási célok

A gyermekek jövőjének biztosítása a legfontosabb megtakarítási célok közé tartozik; ezen belül messze kiemelkedik az iskoláztatási költségek fedezése - derül ki a MetLife kutatásából. Ennek ellenére, bár a megkérdezettek több mint...

Bele is halhatunk az ülőmunkába

Az ülőmunka a gerinc fájdalmas betegségei mellett növelheti az agyvérzés, a szívinfarktus, a szívnagyobbodás és a vesebetegség rizikófaktorát is.

blogmorzsák

Akinél másodpercek alatt omlott össze minden

A csaj egy harmonikus kapcsolatot rúg fel, és saját magát buktatja le, amikor felháborodik egy ártatlan telefonhívás miatt.

Terápiás coming-out

"Én vagyok az egyetlen szeretője, és az egyetlen barátja. Utálja, hogy ő nem az én világom egyetlen férfija."

Programozható macskaetető

Elsősorban akkor hasznos a szerkezet, ha elutazunk és nincs aki etesse a kedvencünket.

Miniatűr világok a gurigában

Megvan, mikor az utolsó darab WC papírt is lehámozod a gurigáról, majd szépen kilapítod a kartoncsövet? Micsoda meggondolatlan pazarlás!

Ez az igazi gasztroforradalom!

Unalmas lapocskákból izgalmas figurák,
itt a 3D süti.

Mentsük meg barátaink életét

-Figyelj tesó, arra gondoltam öngyilkos leszek. -Na végre bazmeg egy jó ötlet! Hogyan tervezed?

BelD'or söröző

Egy hely amely belga kajákat és söröket árul, csak jó lehet?

Az ideális munkaerő nyomában

Az első szűrő a kompetencia, de nem elhanyagolható a kompenzáció kérdése sem.

0