Ezt olvasta már?


Emmi: támogatást kaphatnak az elhalasztott POSZT-ra beválogatott előadások

Kormányzati támogatásból készülhetnek felvételek az elhalasztott 20. Pécsi Országos Színházi Találkozóra (POSZT) beválogatott előadásokról.

Az eredetileg júniusra meghirdetett POSZT-ot a szervezők a koronavírus-járvány miatt először szeptemberre tették át. Szerdán azonban bejelentették, hogy a fesztivál megtartását későbbi időpontra halasztják, ám amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, megpróbálják még az évadban valamilyen módon megtartani a színházi fesztivált.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) fontosnak tartja, hogy a találkozó programjába beválasztott darabok elérhetők legyenek - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.

Mivel az alkotások jelentős művészeti értéket képviselnek, az Emmi ezen előadások rögzítésére forrás biztosítását tervezi, hogy a nagyközönség is megismerhesse azokat, valamint dokumentációként az utókornak is fennmaradjanak a produkciók.

A támogatás nem automatikus, minden érintett színház kérvényezheti, amely szeretné digitalizálni előadását. A támogatás részleteiről az Emmi kultúráért felelős államtitkársága tájékoztatja a beválasztott alkotókat.

A POSZT az ország legnagyobb színházi fesztiválja, amelyet évente több száz hazai és határon túli közreműködővel rendeznek meg. A jelenlegi járványhelyzetben, az egészségügyi előírások betartása mellett is fokozott kockázatot jelentene a tíznapos rendezvény megtartása, ezért megfontolt döntés volt a fesztivál elhalasztása - áll az Emmi közleményében.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Letarolta a Netflix toplistáit az igaz történeten alapuló dokumentumfilm, a nézők szóhoz sem jutnak

Az egész világ döbbenten nézi a történetet, felfogni is nehéz a tettes indítékait.

Újabb életveszélyes nyaklövés az Egyesült Államokban

Súlyosan megsebesült Brantley Worley, a georgiai McCaysville város rendőrségének kapitánya, miután péntek este egy segélyhívásra...

Heti horoszkóp: a Kos szerelmi kaland előtt áll, a Bikának megszaporodnak az irigyei, az Ikrek új szabályokat keres

Kedves Szűz! A szerelemben érdemes nyitottnak lenned, mert olyan találkozások születhetnek, amelyek hosszabb távon sokat jelentenek.

Gyilkosokat keresnek – már Ausztráliában is gyerekeket toboroznak a bandák a neten

Egyre nyugtalanítóbb trend terjed világszerte: a szervezett bűnözői csoportok immár gyerekeket és tinédzsereket toboroznak a közösségi...

Állatkerti állatok ürüléke oldhatja meg a világ egyik legnagyobb közegészségügyi problémáját

Különös, hogy éppen ez oldhatja meg a világ legnagyobb közegészségügyi problémáját.

Megváltozik a felnőttek teste, ha egy baba sír: ez az oka

Hőkamerákkal figyelték a kísérletben résztvevő felnőtteket, miközben babasírást hallottak.

Marsi Anikó 75 éves édesanyja évtizedeket letagadhatna: Irént a nővérének néztük

Marsi Anikó és anyukája, Irén között igazán mély és erős kapcsolat van.

Eggyé válik Ausztrália és Pápua Új-Guinea hadereje

Hétfőn aláírják azt a védelmi szerződést, amely teljesen integrálja a két ország fegyveres erőit, miközben fokozódik a verseny a...

Vallottak a HR-esek: innen tudják, ha AI írta a motivációs leveledet

Egyre több pályázó fordul a mesterséges intelligenciához, amikor meg kell írnia a motivációs levelét. A HR-esek azonban állítják: ők...

Miss Universe Hungary: 21 éves, vörös hajú lány lett Magyarország legszebbje

A győztes Dezsényi Kincső képviseli Magyarországot a Miss Universe bangkoki világdöntőjén, amelyet novemberben rendeznek meg.

0

Sport

Káosz és harc Szoboszlaiék edzésén, a Liverpool játékosai verekedtek + videó

A Liverpool videót is megosztott a rendhagyó gyakorlatról Arne Slot edzésén.

Robbie Keane a 15–0 után: Igazi futballünnepben volt részünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt, miután a zöld-fehérek bejutottak a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.

Az UEFA döntött: Szlovákia utólag Európa-bajnok

Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.

15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított a Honvéd

Szombat délután az NB I-es csapatok nem botlottak a Magyar Kupában, bár a Kazincbarika csak hosszabbítás után lépett tovább. A […] A 15 gólt lőtt FTC, az egyik NB I-es klub túlórázott, Böde duplázott, fordított

Elgurult a gyógyszere a magyar birkózónak, megütötte japán ellenfelét

A sportoló az összecsapást követően sem tudott egyhamar megnyugodni.

Váratlan csillaghullás, három NB I-es csapat is kiesett a Magyar Kupából

A Vasas négy gólt vágott a Puskás Akadémiának.

Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent pár játékosának, Erős sportszerűen értékelt

A MOL Magyar Kupa szombati játéknapjának egyik legnagyobb meglepetését a Vasas-Puskás Akadémia párharc szolgáltatta: az angyalföldiek 4-1-re kiejtették az NB […] A Vasas-Puskás Akadémia: a dühös Hornyák üzent p

Varga Barnabás miatt különleges kérést kapott a Fradi – mit szól ehhez Robbie Keane?

A MOL Magyar Kupa harmadik fordulója igazi sportünnepet hoz Szarvaskendre, ahol a Ferencváros lesz a vendég.

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a b

„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó

Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.

Tizenötöt lőtt a Fradi, nem hibáztak az NB I-es csapatok a Magyar Kupában

Az ETO FC, a Debrecen, a Paks és a Diósgyőr után a Ferencváros is hozta a kötelezőt a labdarúgó Magyar Kupában.

Liverpoolban jött össze a régóta várt magyar siker

2009 óta először tér haza éremmel a magyar küldöttség egy ökölvívó-világbajnokságról.

0
0

Bulvár

Kellemetlen kép terjed Orbán Viktorról, minden ellensége rajta van

Váratlan plakát terjed az interneten, ennek nem fog örülni Orbán Viktor.

„A férjem hónapok óta nem nyúlt hoz-zám” Nők mesélnek a láthatatlan magányról

A láthatatlan magány érzése sokszor észrevétlenül lopódzik be a mindennapokba, és gyakran olyan finom jelekből áll össze, amelyek elsőre nem is tűnnek különlegesen katasztrofálisnak. A párkapcsolatokban ez az ál

7 alattomos jel, hogy a szervezeted rejtett gyulladással küzd

Az emberi test bonyolult rendszere sokszor különféle jelekkel kommunikál velünk, ha valami nincs rendben. Egy ilyen rejtett kommunikációs mód lehet, hogy az immunrendszerünk harcot folytat egy „láthatatlan” gyulladá

Szarvasi kávéfőző új korszakba lép – így hódítja meg újra a magyar otthonokat

A magyar háztartások egyik legnagyobb kincse a múltból, amely ma is képes meghitt emlékeket idézni: ez a Szarvasi kávéfőző. Nem csupán egy eszköz a reggeli koffeinadag elkészítéséhez, hanem egy darabka történele

Így néz ki Karácsony Gergely ritkán látható felesége, szenzációs fotó került ki a netre

Egy olyan megható vallomást is tett, ami új oldaláról mutatja be a főpolgármestert.

Ők kapják meg utoljára a nyugdíjas utalványt: te is köztük lehetsz

Akinek október 15-ig sem érkezik meg a nyugdíjas utalvány, annak érdemes érdeklődni a nyugdíjfolyósítónál vagy a Magyar Postánál.

Hideg élelmiszert venne? Nyugdíjas utalvánnyal nem fizethet, ez a szabály

Vannak olyan helyzetek, amikor a kereskedő nem engedheti meg, hogy ezzel fizessen - hiába került a kosárba kizárólag hideg élelmiszer.

Vadidegen férfi Menczer Tamásnak egy pihenőhelyen: Maga még él?

A Harcosok Klubja edzőtáborába tartott a politikus.

Hatalmas robbanás rázta meg az európai fővárost: sok a sérült, többen súlyos állapotban vannak

Egy bárban történt robbanás Madridban, több szomszédos épület is megrongálódott.

blogmorzsák

A vasúti közlekedés első halálos áldozata

Az 1830. szeptember 15-i megnyitóünnepségen a Liverpool–Manchester vasútvonal nagy pillanata tragédiába fordult.

Saját part, saját barát, saját csaj

Jókedvű rock, személyes, szellemes rap, kígyóbűvölő punk, embergyűlölő metal - új magyar zenék.

Magas varjúhájak

„Azért szeretem ezeket a varjúhájakat, mert a fejlődésük elejétől a végéig nagyon szépen díszítenek.“

0