Ezt olvasta már?


Elzavarta otthonról kiskorú gyerekeit egy nagykanizsai férfi

Kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat egy négygyermekes nagykanizsai férfi ellen, aki éveken át szóban és tettleg is bántalmazta feleségét és közös gyerekeiket, kiskorú fiait több esetben is elkergette otthonról - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

Pirger Csaba beszámolója szerint az 50 éves férfi 1995-ben kötött házasságot, amelyből négy, jelenleg 7 és 24 év közötti gyermek született. A szülők közötti viszony az apa munkanélkülisége, illetve labilis mentális állapota miatt megromlott, a férfi a betegsége miatt mindenkiben rosszindulatot és fenyegetést lát, amire kirobbanó dühvel reagál.

A kiszámíthatatlan viselkedés miatt a család folyamatos stresszhelyzetben és félelemben élt, volt, hogy a már felnőttkorú lánya azért hívott rendőröket, mert az apja a lakásban tört-zúzott. A körülmények miatt az anya még 2015-ben albérletbe költözött a gyerekekkel, de a férje ott is fenyegette őket, előfordult, hogy az óvodába együtt autózva a nőt minden előzmény nélkül megütötte, majd kidobta a mozgó járműből.

A történtek miatt a Nagykanizsai Járásbíróság 60 napra megelőző távoltartást rendelt el a férfival szemben, az anya azonban kötődött a férjéhez, ezért vissza is költözött hozzá a gyerekekkel. Később felnőtt gyermekeik elköltöztek, a férfi viselkedése azonban nem változott.

A férj és a feleség hol együtt élt, hol szétköltöztek, az anya egy időben külföldön vállalt munkát, a gyerekeket pedig a férjére hagyta. A megyei kormányhivatal nagykanizsai gyámügyi osztálya családgondozót és esetmenedzsert rendelt ki a gyerekek mellé, az apa azonban a szakemberekkel nem volt hajlandó együttműködni, velük szemben is agresszív magatartást tanúsított.

Elhanyagolta a rábízott gyerekeket, koloncnak nevezte őket, rendszeresen bántalmazta, többször felügyelet nélkül hagyta mindkettőt, illetve az óvodában is folyamatosan konfliktusai voltak a nevelőkkel. Nem egy esetben rendőrök keresték meg az apát, vagy ők vitték haza az egyik gyereket, aki a szülője keresésére indult.

A kiskorúakat többször elzavarta otthonról, a gyerekek ilyenkor a rokonaikhoz menekültek.

A vádirat szerint a férfi a magatartásával súlyosan veszélyeztette gyermekei érzelmi-értelmi fejlődését.

 

 

forrás: mti







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Közeleg a nyugdíj és 300.000 Ft-od sincs havonta? Bajban vagy.

Az 50-60 év feletti lakosság több, mint fele nem rendelkezik semmilyen megtakarítással az idősebb éveire, 63%-uk pedig úgy látja, hogy a...

Veszélyes szokás a benzinkúton: Ezzel a mozdulattal brutális kárt okozhatsz az autódnak

A legtöbb sofőr számára a tankolás egy teljesen automatikus mozdulatsor, amire oda sem figyelnek. Sokan azonban elkövetnek egy olyan aprónak...

Újra világelső lett az egyik legjobb sci-fi sorozat

Ridley Scott produceri közreműködésével az Alien: Föld ismét vezeti a globális streaminglistákat.

Most kaptuk a tragikus hírt. 57 évesen meghalt a közönségkedvenc előadó

Szomorú hír rázta meg a hiphop rajongóit: elhunyt Cleetis Mack, aki a legendás Digital Underground formáció tagjaként vált ismertté. A...

Újabb műszert kapcsoltak ki a Voyager–1 űrszondán, csak hogy meghosszabbítsák az űrszonda küldetését

A két űrszonda több tudományos berendezését is lekapcsolták már az évek alatt az energiával való takarékoskodás céljából, most...

Olyan erejű bombázást kaphat Irán a nyakába, amivel még nem találkoztak

Minden Donald Trump kezében van, sok múlik azon, mit közelnek vele ma Irán kapcsán.

EL/KL: Előnyben a Fradit legyőző korábbi két rivális, a Crystal Palace történelmi góllal is sokkolta az ukrán "óriást" - eredmények, videók

A Ferencvárost korábban egyaránt legyőző Braga és a Nottingham Forest is hazai pályán került előnybe csütörtökön, az...

4 csillagjegy élete gyökeresen megváltozik április végén – erre senki nem számított

Pár napon belül hatalmas fordulat jön, mindent felborít – de négy csillagjegy végre fellélegezhet. Az, ami eddig nehéz volt, most...

Érthetetlen jelenet az Európa-liga elődöntőjében, egy veterán új-zélandi döntött

A labdarúgó Európa-liga elődöntőjében, az első mérkőzéseken: Nottingham Forest–Aston Villa 1-0, Braga–Freiburg 2-1.

EL/KL: Előnyben a Fradit legyőző korábbi két rivális, a Crystal Palace történelmi góllal is sokkolta az ukrán "óriást" - eredmények

A Ferencvárost korábban egyaránt legyőző Braga és a Nottingham Forest is hazai pályán került előnybe csütörtökön, az...

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet

Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

0