Ezt olvasta már?


Ellenzéki vélemények Sulyok Tamás államfőjelöltről

Az ellenzéki pártok sérelmezik, hogy szerintük a miniszterelnök saját maga, a nép megkérdezése nélkül döntött úgy, hogy Sulyok Tamás alkotmánybíró legyen az új köztársasági elnök.

Mi is beszámoltunk arról, hogy Sulyok Tamás lesz Magyarország új köztársasági elnöke, ha a fideszes többségű parlament is jóváhagyja a Kocsis Máté frakcióvezető által bejelentett felterjesztést. Azt, hogy mit érdemes tudni Sulyok hátteréről, előéletéről, ebben a cikkben foglaltuk össze.

Kocsis bejelentése óta sorra érkeznek az ellenzéki pártok közleményei is a döntésről. Ezeket alább fejtjük ki, de valószínűleg senkit se lepünk meg, ha elöljáróban annyit mondunk: nincsenek elragadtatva.

DK: Fideszes katona, aki választási családban segédkezett

A Demokratikus Koalíció szerint „egy újabb fideszes pártkatona lett Orbán Viktor államfőjelöltje. Sulyok Tamást a Fidesz választotta meg az Alkotmánybíróság élére, a testületet pedig Fidesz-hű alkotmánybírókkal töltötték fel, akik sorozatban hoztak Orbán Viktornak kedves döntéseke”.

Emlékeztetnek: „Sulyok Tamás és a fideszes alkotmánybírók 2019-ben jogszerűnek minősítették a Fidesz választási csalását, amikor látszólag az európai parlamenti választásra, valójában azonban saját felhasználásra gyűjtöttek állampolgári adatokat. Sulyok és társai söpörtek már el hazug érvekkel ellenzéki népszavazási kezdeményezéseket, alkotmányosnak minősítették a hajléktalanok rendőrségi üldözését, jóváhagyták a rabszolgatörvényt, valamint azt is elnézték, hogy a munkavállalókat szolgasorba taszító jogszabály ellen tiltakozó ellenzéki képviselőket nem engedték be a közmédia épületébe”. A párt követeli, hogy közvetlenül a nép dönthessen az államfő személyéről

Momentum: Orbán golyóstolla, parlamenti cirkusz

A Momentum azt közölte: nem vesznek részt „a Fidesz parlamenti cirkuszában, ahol kiválasztják Orbán Viktor következő golyóstollát”. Szerintük a pozíció „annyira kiüresített és nem szól másról, mint hogy teljesítse Orbán Viktor akaratát, hogy – saját elmondása szerint is – Novák Katalin bukott köztársasági elnök sem volt minden információ birtokában, amikor kegyelmet adott a pedofil bűnelkövető segítőjének”.

Ők inkább K. Endre kegyelmének indoklását szeretnék tudni, illetve bocsánatkérést várnak Orbán Viktortól a bicskei áldozatok felé. Azt a kérdést is feltették: „Milyen kapcsolat van Orbán Viktor, családja és a bicskei pedofilok között?”

Jobbik: Zsarnokbetegség

A Jobbik is azt emelte ki, hogy a köztársasági elnököt nem közvetlenül választották. Ők azt írták: „A csalhatatlanság a zsarnokok betegsége – kommentálhatnánk egy mondattal a hírt. A Jobbik az egyetlen parlamenti párt, amely sok éve következetesen képviseli azt az álláspontot, hogy a köztársasági elnököt közvetlenül a magyar embereknek kell megválasztaniuk, hiszen az csak így képviselhet minden magyar embert, csak így testesítheti meg a nemzet egységét”.

Ők azt vallják, hogy „az egy nemzeti minimum, hogy ne Orbán egy személyben döntsön az államfőről, hanem egy, a nép által választott köztársasági elnökre lenne szüksége az országnak, akit közvetlenül a magyar embereknek kell megválasztaniuk, és aki valóban – a nemzet egységét megtestesítve – minden magyart képviselhet”.

Párbeszéd: Mindegy, ki az államfő, ha a pedofiloknak kegyelem jár

A Párbeszéd-Zöldek azt írta: „Mindegy, hogy ki a köztársasági elnök egy olyan rendszerben, amely nemcsak velejéig romlott és korrupt, hanem kegyelmet ad a pedofil bűnelkövetőknek. A fideszes kétharmad által kitalált dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnökének felterjesztése szimpla bábjáték, amellyel az Orbán-rezsim csak elfedni akarja a bajt. A Párbeszéd – ZÖLDEK továbbra is választ és kollektív felelősségvállalást vár a bicskei pedofilügyben, emellett közvetlen államfőválasztást javasol, hogy ne egy levitézlett banda jelölje a köztársasági elnököt, hanem a népakarat. Mi – ebben az esetben – Kaltenbach Jenő jogtudóst ajánljuk”.

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Közeleg a nyugdíj és 300.000 Ft-od sincs havonta? Bajban vagy.

Az 50-60 év feletti lakosság több, mint fele nem rendelkezik semmilyen megtakarítással az idősebb éveire, 63%-uk pedig úgy látja, hogy a...

Veszélyes szokás a benzinkúton: Ezzel a mozdulattal brutális kárt okozhatsz az autódnak

A legtöbb sofőr számára a tankolás egy teljesen automatikus mozdulatsor, amire oda sem figyelnek. Sokan azonban elkövetnek egy olyan aprónak...

Újra világelső lett az egyik legjobb sci-fi sorozat

Ridley Scott produceri közreműködésével az Alien: Föld ismét vezeti a globális streaminglistákat.

Most kaptuk a tragikus hírt. 57 évesen meghalt a közönségkedvenc előadó

Szomorú hír rázta meg a hiphop rajongóit: elhunyt Cleetis Mack, aki a legendás Digital Underground formáció tagjaként vált ismertté. A...

Újabb műszert kapcsoltak ki a Voyager–1 űrszondán, csak hogy meghosszabbítsák az űrszonda küldetését

A két űrszonda több tudományos berendezését is lekapcsolták már az évek alatt az energiával való takarékoskodás céljából, most...

Olyan erejű bombázást kaphat Irán a nyakába, amivel még nem találkoztak

Minden Donald Trump kezében van, sok múlik azon, mit közelnek vele ma Irán kapcsán.

EL/KL: Előnyben a Fradit legyőző korábbi két rivális, a Crystal Palace történelmi góllal is sokkolta az ukrán "óriást" - eredmények, videók

A Ferencvárost korábban egyaránt legyőző Braga és a Nottingham Forest is hazai pályán került előnybe csütörtökön, az...

4 csillagjegy élete gyökeresen megváltozik április végén – erre senki nem számított

Pár napon belül hatalmas fordulat jön, mindent felborít – de négy csillagjegy végre fellélegezhet. Az, ami eddig nehéz volt, most...

Érthetetlen jelenet az Európa-liga elődöntőjében, egy veterán új-zélandi döntött

A labdarúgó Európa-liga elődöntőjében, az első mérkőzéseken: Nottingham Forest–Aston Villa 1-0, Braga–Freiburg 2-1.

EL/KL: Előnyben a Fradit legyőző korábbi két rivális, a Crystal Palace történelmi góllal is sokkolta az ukrán "óriást" - eredmények

A Ferencvárost korábban egyaránt legyőző Braga és a Nottingham Forest is hazai pályán került előnybe csütörtökön, az...

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

21 olimpikon vehetett át vadonatúj autót a Hungaroringen

Mogyoródi körrel indult az ismerkedés, útjuk célállomása azonban Los Angeles.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Nem győzi ismételni a neurológus: ez a népszerű vitamin mérgező lehet

Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

0