Ezt olvasta már?

Hóviharok dúlnak az Egyesült Államok délkeleti vidékein, több százezren maradtak áram nélkül

Hóviharok dúlnak az Egyesült Államok délkeleti vidékein, több százezren maradtak áram nélkül és számos repülőjáratot is töröltek.

0

Elkezdődhet az új Bozsik Stadion építése

Sikeres volt a Budapest Honvéd labdarúgócsapat stadionjának építésére kiírt közbeszerzési eljárás, így hamarosan elkezdődhet a kivitelezés.


hirdetés

A fővárosi együttes honlapjának csütörtöki beszámolója szerint az új Bozsik Stadiont a Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. és a West Hungária Bau Kft. építheti fel.

Az aréna a legmodernebb, UEFA 4-es, illetve az MLSZ I. osztály A-kategóriájának megfelelő minősítésű lesz és minimum 8000 nézőt tud majd befogadni.

"A fedett lelátóval rendelkező létesítményben, valamint a háromemeletes főépületben szociális, illetve szolgáltató egységek is helyet kapnak. A stadionépítésre érkezett ajánlati ár 11,7 milliárd forint." - írja a honlap.

A Bozsik Stadion bontása és az új létesítmény felépítése előtt hamarosan sor kerül a Budapest Honvéd új utánpótláscentrumának átadására: amint ez elkészül, ott edz majd a felnőtt együttes is. A tervek szerint a Honvéd, amely mérkőzéseit jelenleg az Új Hidegkuti Nándor Stadionban vívja, 2020-ban léphet pályára ismét saját otthonában.








hírek innen, onnan

Andy Vajna nem tud arról, hogy kormányzati támadás alatt állna

"Még sohasem kaptam olyan visszajelzést, hogy rossz irányba megyünk a filmekkel, változtassunk, se a kormánytól, sem a miniszterelnök...

Lezuhant egy fiatal nő a budai rakpartról, így mentették meg - videó

Leesett egy fiatal nő a budai rakpartról hétfőn hajnalban.

DIY: cuki unikornisos dísz a karácsonyfára

Ha igazi unikornisrajongó vagy, akkor nem hiányozhat a fádról ez a cuki gömbdísz!

Öltözz melegen, és maradj stílusos - tippek Skóciából

Figyelj a rétegekre, méretekre és anyagokra!

Kissé fura félmeztelen fotóval nyomul Miley Cyrus

Teljes melldobással promózza új, Mark Ronsonnal közös videóját, a Nothing Breaks Like a Heart-ot Miley Cyrus. Szó szerint.

Körözött autókkal akartak kiszökni az országból - Fotók

A magyar rendőrök a norvég és az osztrák hatóságok által körözött autókat foglaltak le Röszkén.

Tímea egyedül maradt gyerekeivel a félkész házban

Röszke - Tíz gyermeket szült a röszkei Zsivityné Tamási Tímea, öt még mindig otthon él. Velük maradt az édesanya egyedül néhány...

A régi Hosszú Katinkát láthatjuk az úszóvébén

Kedd hajnalban már indul a világbajnokság, az első nap kilenc magyarért szoríthatunk.

Ezt nem gondoltuk volna: Till Attila keményen beszólt Stohl Andrásnak

A Sztárban Sztár tegnapi adásában Freddie produkciója utáni értékelésben kapta Stohl András az odaszúrást Till Attilától.

Jelentősen csökken a Budapest-Munkács InterCity menetideje

- Elindult a Budapest és a kárpátaljai Munkács közötti első, normál nyomtávon közlekedő közvetlen InterCity járat a Nyugati...

Párt kapott a Szegedi Vadaspark csupaszpofájú tamarinja

A csupaszpofájú tamarin a Szegedi Vadaspark egyik legnagyobb kuriózuma, a világ állatkertjeiben mindössze 177 egyedet nevelnek a nemzetközi...

0

Sport

Izzasztó meccsen vertük a németeket az Eb-n

Továbbra is él a remény a továbbjutásra a csoportból.

Mi történt? Most jelentették be: elmarad Curtisék nagykoncertje

Curtis nemrég jelentette be, hogy Emilióval nem csak új dalokat gyártanak, de egy nagy koncertet is adnak a Sportarénában.

Kovacsics: "Ambros Martín biztosan nagyon alaposan elemezni fog minket, de mi is őket"

A németek után a románok várnak a kézis lányokra az Eb-n

Így értékelte a kapitány a magyar kézis lányok szenzációs győzelmét

Kim Rasmussen szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott jól teljesített és szerencséje is volt, ennek köszönheti, hogy 26-25-re legyőzte Németországot a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, vasárnap Nancyban.

Nézni is félelmetes, ahogy ez a bringás leigázza a világ leghosszabb utcai downhill-pályáját

Félelmetes, és ugyanakkor roppantul szórakoztató, hiszen a pálya készítői nagyon kreatívan használták fel a kolumbiai Medellin adottságait, hogy a legizgalmasabb pályát dobják össze a versenyzőknek.

Módosítaná a kormány a sporttörvényt: a pénzükért harcolnak az edzőlegendák

Budapest Módosítaná a kormány a sporttörvényt: ezentúl a sportolók és trénereik minden ötkarikás érmük után megkapnák az olimpiai járadékot. Az edzőlegendák mégsem boldogok. A sporttörvény módosítása szerint ugyanis csak a versenyzők járadéka örökölhető. Laurencz László (84) kézilabda-mesteredző és számos elismert kollégája meglepődve értesült arról, hogy a felkészítők más elbírálás alá esnek. A trénerek nem is hagyták mindezt szó nélkül.

Füstbe ment a Vidi-főpróba

Budapest - A szezon talán legfontosabb hete vár a Mol Vidi futballcsapatára, ennek főpróbája azonban borzalmasra sikeredett. Az angol Chelsea elleni sorsdöntő, csütörtöki Európa-liga-összecsapás és a Ferencvárossal szembeni, vasárnapi NB I-es "aranyrangadó" előtti utolsó fellépésükön a székesfehérváriak ötlettelenül és gyengén játszottak. Ennek megfelelően sima, 2-0-s vereséget szenvedtek az Újpest elleni bajnokin. A Vidi vezetőedzője, Marko Nikolics (39) egyáltalán nem kímélte saját csapatát a találkozót követően.

Jim Courier: Sokkal kevesebbért is lenyomtam volna ezt a teniszkarriert

A korábbi világelső vallott életről, halálról, pénzről és fizikumról.

Történelmi magyar sportsiker a világkupán

Jászapáti Petra arany-, Liu Shaoang ezüstérmes lett 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók idénybeli harmadik, kazahsztáni világkupa-állomásán.

A világbajnokság vagy a Bajnokok Ligája jelenti szakmailag a futball csúcsát?

A labdarúgó vb a sportvilág második legnagyobb eseménye az olimpia után.

Zengő Zoli: a legjobbak ellen akarom megmérni a csapatom

A Zengő Motorsport vezetője nem adja fel, és jövőre is a WTCR-ben akar menni.

0

Bulvár

Most jött a hír: beindultak a szirénák, öt halott fekszik az úton

Hajnalban történt a baleset. Az áldozatok 17 és 21 év közötti fiatalok.

Meglepő helyre érdemes visszavonulni szakértők szerint nyugdíjaséveinkre

Tökéletes hely a visszavonuláshoz, és nem csak akkor, ha életünk alkonyára fordulva itt tervezzük eltölteni a legszebb napjainkat.

Leszedi az úszógumit, serkenti az agyat: ez a savanyúság a legjobb a plusz kilók ellen

Miért érdemes céklát fogyasztani, ha fogyókúrázol? Itt a válasz.

Meghalt a fiatal fiú, miután barátnője kiszívta a nyakát

Tragikusan fiatalon hunyt el a srác, aki túl hevesen szeretkezett barátnőjével: a lány úgy kiszívta a nyakát, hogy belehalt.

Meghátrált a Fidesz Márki-Zay Péterrel szemben Hódmezővásárhelyen

Hónapok óta akadályozzák a költségvetés módosítását a vásárhelyi Fideszes képviselők, Márki-Zay Péter szerint ezzel mind közelebb kerül a város a csődhöz. A legutóbbi viharos ülés után most mégis megállapodtak abban, hogy egy hét múlva, rendkívüli közgyűlésen újragombolják a kabátot.

Meglepően könnyen csökkenthető a magas vérnyomás?

Fejfájás kínozza, kiújult a migrénje, vagy a legutóbbi alkalommal magasabb vérnyomást mért az orvosa? Mielőtt a gyógyszerekhez fordulna, gondolja végig: eleget mozog? A helyesen adagolt sportolással ugyanis sokat tehet egészségi állapota helyreállításáért. Nézzük, hogyan működik!

5+1 ismerős, akit azonnal törölj a Facebook-ról

A közösségi média alighanem a mindennapjaid szerves részét képezi. Ennek megfelelően hajlamos lehetsz elfogadni, hogy ott is találkozhatsz idegesítő emberekkel éppúgy, mint a való életben. Most emlékeztetünk rá: ne feledd, hogy ez az a hely, ahol tényleg eldöntheted, kinek az ábrázatát és a megnyilvánulásaid kell nézned!

Sokkoló bejelentés: megtalálhatták az eltűnt maláj gépet

Egy szakember jelentette be, hogy nagy valószínűséggel megtalálták a maláj gép hullámsírját.

A felsővezetők tőlük már egyre jobban tartanak

A felsővezetők nem az új belépőkben, hanem a pozícióban levő, digitalizációban jártassá váló szereplőkben látják a nagyobb piaci erőt.

Heti horoszkóp december 10-től 16-ig: a Vízöntő kellemesen csalódik, a Halak a szerelemben sikeres

A heti horoszkóp pozitív fordulatokkal kecsegtet, a szerelemben is!

blogmorzsák

Négyen egy ágyban

Roli most tényleg picit odavan Eráért vagy valami óriási játékban vagyunk, aminek során az undok és fröcsögő lányokat Babának szólítjuk?

Elfajult az X-Faktor

„Ámulok - bámulok, milyen groteszk önbecsapássá fajult ez a műsor.“

Újszülött mikulások Karcagon, avagy a cukiság rettenete

Emberi méltóságról, közízlésről és a kis magyar valóságról egy ártatlan télapós tréfa kapcsán.

A magyar kormány mégsem törődik a demográfiával

Így vesztünk el 100.000 magyart két éven belül.

Miért nem érdekli a dolgozókat a 400 órás rabszolgatörvény

Nem mindig és nem föltétlenül ellentétes a dolgozók érdekeivel a túlóra.

Spórolásért adókedvezmény

Év végén általában költekezünk, de spórolni jobban megéri, mert az állam 20 százalék adó­kedvezményt ad érte. Nézzük, hogy megy ez!

Kimaxolták a trollkodást a Burger Kingnél

Kis túlzással december közepéig minden Meki Burger King az Egyesült Államokban!

Férfikorba lépett a Gripen

A szokatlanul kisméretű vadász­bombázó 2006 óta hazánk lég­védelmének alapvető eszköze.

Trash & Pop. Szemétevők.

A Szovjetunió romjain nőtt, botrányos, a magyarok is imádják, mi az?

Karácsonyi ajándék­ötletek fiatal pároknak

Tudod már, honnan, mennyiért és mit fogsz ajándékozni a családi, baráti pároknak?

10 nagyváros a legtöbb Michelin-csillaggal

Meglepő lista több mint 1100 Michelin-csillaggal. A győztesnek 308 van - és nem Párizs az.

Így alakul át a sürgősségi betegellátás

„Miért lehet ez jó a betegeknek? Mit jelent ez nekünk, orvosoknak?“

0