Ezt olvasta már?


Elkezdik a Százhalombatta-Pusztaszabolcs vasútvonal korszerűsítését

Majdnem 105 milliárd forint értékben, két szakaszban, nagyrészt európai uniós forrásból megújul a Százhalombatta-Pusztaszabolcs vasúti vonalszakasz.

A vasútvonal korszerűsítésének és az ETCS 2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítésének alapkőletételi ünnepségén Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a vasútvonalak fejlesztése alapozza meg a vidék lakosságmegtartó erejét és a szolgáltatás színvonalának emelkedése segít a közutak tehermentesítésében. Hozzátette, hogy a fejlesztéseket hazai és uniós források biztosítják, köztük az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF), amelyek országosan összesen, hasonló fejlesztésekre, ebben a pályázati ciklusban 400 milliárd forintot tesznek ki.

Bóna Zoltán, Pest megye fejlesztési biztosa elmondta, hogy a vasútszakasz felújítása, helyzetét tekintve, fontos az agglomeráció, a főváros és az egész ország számára. A fejlesztési biztos felidézve Széchenyi István közlekedésfejlesztési koncepcióját egyebek mellett azt mondta, az államvasúti rendszer garantálja egyedül, hogy a pillanatnyi, egyedi, esetleg külföldi érdekek helyett az ország valós gazdasági érdekeinek megfelelő vasúthálózat pülhessen ki. Széchenyi alapvetései szerint fejleszti a kormány a vasút-hálózatot - fűzte hozzá a fejlesztési biztos.

Veszprémi László, a MÁV Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy ez a szakasz fontos része a mediterrán vasúti korridornak. Tavaly 3,5 millió utas vette igénybe a MÁV szolgáltatásait, valamint Spanyolországtól Záhonyig 11 600 tehervonat haladt át a szakaszon.

Hozzátette, hogy a vasúti pálya jelenlegi állapota miatt sok helyen óránként 60 kilométerórára kellett korlátozni a sebességet, de a fejlesztések révén a jövőben ez akár 160 kilométerre is emelkedhet óránként, ami jelentős színvonal-emelkedést jelent. Somodi László, a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója elmondta, hogy a fejlesztés 28 kilométeres vasúti szakaszt érint, de ha beleértjük a Kelenföldről induló vonalat is, az 50 kilométert is eléri. A felújítás által új, biztonságosabb peronok, átjárók, liftek, zajvédő falak épülnek és P+R parkolókat alakítanak ki, valamint megújul a százhalombattai, az iváncsai és a pusztaszabolcsi vasútállomás.

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.








0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A Netflix új királya nem az, akire elsőre gondolnál

A Virgin River nyolcadik évados berendeléssel Netflix-rekordot döntött 2025-ben.

15 órán át menekült a rendőrök elől egy lopott Lamborghinivel, a vége nem volt szép

Elképesztő autós üldözés Ausztráliában: egy 16 éves fiú lopott Lamborghinivel menekült a rendőrök elől, mielőtt balesetet szenvedett...

Figyelmeztet a szakértő: 17:55-kor húzd be a függönyt és ereszd le a redőnyöket

Egy apró esti szokás sokkal többet számíthat, mint elsőre gondolnád. Sokan csak később veszik észre, hogy ezzel a lépéssel a...

Az étel szaga 10 perc alatt eltűnik a lakásodból anélkül, hogy ki kellene nyitnod az ablakot: Egy trükk, amit a szakácsok nap mint nap használnak az éttermekben

Ezzel az egyszerű trükkel akár 10–15 perc alatt is frissebb lehet a levegő a lakásban, anélkül, hogy vegyszereket kellene használni vagy...

Jó hír az idei nyugdíj előtt állóknak: 9 százalékkal is emelkedhet

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a nyugdíjszámítás során alkalmazandó valorizációs szorzószámok 9 százalékos emeléséről...

Nagy nyugdíjfordulatot sürgetnek: több ponton is átalakítanák a rendszert

Haladéktalan javítást sürgetnek az idősek életminőségében, és ehhez egy átfogó szakmai javaslatcsomag is elkészült. A Nyugdíjas...

Bebizonyította ez a friss tanulmány: itt a növény, amely gyógyíthatja a rákot

Egy friss japán tanulmány szerint a sztívia – amelyet legtöbben természetes édesítőszerként ismernek – ígéretes lehet a...

Szalai Attila fejese után elképesztő öngólt hozott össze a kapus – videó

Az ismét formába lendülő magyar válogatott védő ezúttal is végig a pályán volt új csapatában.

Egy gyógyvizes fürdő, amelynek lelke van: 40 éves lesz idén az albertirsai strand

Idén ünnepli megnyitásának 40. évfordulóját az Albertirsai Gyógyvizű Fürdő. Annak idején társadalmi összefogással épült meg a...

Súlyos kéréssel fordult Donald Trump a keleti szuperhatalomhoz

Donald Trump amerikai elnök hétfőn bejelentette, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai...

Mikor kell az autót eladni? Akár 8 milliót is veszíthetsz, ezzel az érték 64%-kal csökken

Az új autó illata addiktív, a mechanikai tökéletesség érzése pedig megnyugtató – egészen addig a pillanatig, amíg rá nem nézünk az...

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Szoboszlai két új becenevet kapott a káprázatos gólja után

A magyar középpályás Luis Suárez rekordját is beállította a Tottenham elleni meccsen.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

0
0

Bulvár

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

0